Az államtitkár összességében elégedett az iskolai erőszak visszaszorítására létrehozott rendszerrel, azzal, ahogy jelenleg kiszűrik az alkalmatlan iskolaőröket.
Luxusautójuk buktatta le az áldozatukat sanyargató és fogva tartó bandát, akik házfelújítást végeztek az áldozatuknál a rablás előtt. Akár 15 év fegyházat is kaphatnak.
Negyven éve csak háromcsapatos volt a hokibajnokság, és az utolsó meccset az Újpest vihette volna a BS-be is, de inkább szababtéren, a Megyeri úton fogadta, majd győzte le az ősi riválist.
Nem a zuglói az egyetlen ellenzéki vezetésű önkormányzat, amely fizet az ATV-nek: így tesz Óbuda és Újpest is, és akad olyan is, amely még titkolózik. A tavasszal az ellenzéket segítő médiaszakértő szerint ez a gyakorlat nem törvénytelen, ám felháborító.
Indul a Háromharmad extrája, a Napirend után, melyben a hallgatóktól érkező kérdésekre felelnek tömören a műsor résztvevői. Van-e üvegplafon a DK fölött; mi a baj Gyurcsánnyal, és féltsük-e a bérünket a keletről érkező munkaerőtől?