Üzleti tippek

Egyelőre nincs ráfutás a jegybank hiteleire

A jegybank növekedési hitelprogramjának (nhp) második ütemében eddig 2300 vállalkozás mintegy 85 milliárd forint hitelhez jutott, pedig a program most kezd csak igazán beindulni – mondta a jegybank ügyvezető igazgatója.

Nagy Márton kiemelte, hogy a második szakaszban eddig leszerződött hitelek 98 százaléka új kölcsön. A második ütemben általános kikötés, hogy az összes hitelnek nem több mint 10 százaléka lehet hitelkiváltás.

A szakértő a Magyar Nemzetnek azt is elmondta: az átlagos hitelnagyság az új szakaszban a fele (30 millió forint) az első szakaszban tapasztaltnak, vagyis egyre kisebb vállalkozásokhoz jut el a program. Az első szakaszban 701 milliárd forint hitelhez jutott 10 ezer cég.

A cégfelvásárlások piacát is felpörgetheti az nhp

A hitelprogram második szakaszában egyelőre csekélyebb az érdeklődés, mint amilyen az előző szakaszban volt. Az MNB szakértői szerint az év második negyedévétől várható felfutás, amelynek jelei azonban a cégfelvásárlások piacán már most tapasztalhatóak. A felvehető kölcsön felső határának növekedése vagy a tulajdonosi részesedés hitelből történő megvásárlása a piac élénküléséhez járul hozzá – vélik a Niveus Consulting Group M&A üzletágának szakértői.

A vállalatfelvásárlási piac szempontjából fontos tényező, hogy a beruházási kölcsön magyar kkv-tulajdonrész megvásárlására is igényelhető. „Az elmúlt időszakban több olyan értékesítendő társasággal is találkoztunk, amelyek méretük, valamint a bennük rejlő potenciál ellenére nem találtak még vevőre. Várakozásaink szerint azonban erre is megoldást kínálhat a beruházási hitel” – nyilatkozta Veréb Tamás, az M&A üzletág tanácsadója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik