FN
Az életbiztosítási szerződéseket kezelő adatfeldolgozási, nyilvántartási és ellenőrzési rendszer hiányosságai és más jogszabálysértések miatt kapták a büntetést.
Októberre fejezik be az Országos Kardiológiai Intézet főépületének a felújítását.
Megerősítette Magyarország államadós-osztályzatait stabil kilátással pénteken a Fitch Ratings.
2014. 06. 06. 06:34
Továbbra is a magyarországi kereskedelmi toplista élén áll az áruházlánc.
Megtört a negatív trend: májusban jelentős, 269,4 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás.
2014. 06. 05. 17:09
Egyre jellemzőbb, hogy más országokból csábítják el a frissdiplomásokat és a szakképzett munkaerőt.
Több befektető is érdeklődik az Andrássy úti palota iránt, amelyért állítólag 15 milliárd forintot is adnának.
Az Együtt-PM kiszámolta a beruházás költségét. Több ezer milliárdról van szó a pártszövetség szerint.
Nem tud leállni az ipari termelés, továbbra is 10 százalék feletti a bővülés.
Félmillió fogyasztót érintett a számlázási gyakorlat megváltozása.
2014. 06. 05. 10:19
Jelen pillanatban csak az örököseink juthatnak hozzá egyszerűen a magánnyugdíjvagyonunkhoz.
Egyetlen hét alatt harmincezer illegális webpatikát kapcsoltak le a nemzetközi akció során.
Csökkenti bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benziné nem változik - értesült piaci forrásokból szerdán az MTI.
A Class FM vezére szerint a kivetendő új adó miatt a saját műsorok helyébe alsó kategóriás külföldi produkciók léphetnek.
Rengeteg pénz járhat majd vissza a devizahiteleseknek a bankjuktól. Két hét múlva kiderül, hogy milyen esetekben.
2014. 06. 04. 13:30
Hiába az unió ellenállása, a magyar kormány kitart. "Akár a fejük tetejére is állhatnak a brüsszeli bürokraták" – üzente Németh Szilárd.
2014. 06. 04. 12:30
A javaslatból valamiféle üzenetváltás is felsejlik, a frakciókormányzás és a Fidesz gazdasági holdudvara között.
A Kék Vonal Alapítvány fejlesztési ötlete a civil kategóriában idén InnoMax Díjat kapott.
2014. 06. 04. 11:29
A gond az volt, hogy a füstölt olajos termékekben a megengedettnél több benzolszármazékot talált a NÉBIH.
Attila egy tunéziai nyaralásra fizetett be a Kartago Toursnál, de a remélt pihenés helyett keserű tapasztalatokat szerzett.
2014. 06. 04. 10:00
A leginkább a kereskedelmi tévéket érintő első lépcső után a reklámügynökségek lehetnek a következő áldozatok.
Július elsején tovább csökkennek a roamingdíjak.
2014. 06. 04. 09:11
Hamis melegítőt gyártottak egy kőbányai raktárban.
- 22:55 BL: szégyenszemre kettős vereséggel esett ki az Inter a norvég riválissal szemben
- 22:14 Az akkufeldolgozó ellen tiltakoztak a pilisjászfalui testületi ülésen, a polgármester rendőrt hívott, egy képviselő lemondott
- 21:58 „Teljesen összetörtem” – szívműtéten esett át a verseny közben rosszul lett sportoló
- 21:25 Kontroll: Tíz évre eltiltották Pajor András zuglói plébánost a papi feladatok gyakorlásától
- 21:15 A horvát miniszterelnök szerint nincs veszélyben az energiabiztonság Magyarországon
- 20:41 A tepertős pogácsával, a magyar csodakancával és az Ultival immár százra nőtt a hungarikumok száma
- 20:41 Taylor Swift sminkmentes felvételeken mutatta meg az arcát
- 20:40 Saját magára fogadott, aranyat csempészett, közben mellesleg mindenkit elvert pingpongban – ő a Marty Supreme valós főhőse
- 20:04 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 24.
- 19:56 Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében
- 19:13 „Mire észrevettem, már a járdán jött felém” – Gyarmati Gábort kis híján elütötte egy sofőr nélküli autó
- 19:07 Az Epstein-akták elhozták a Sötétség Hercegének bukását is
- 19:07 Az EU három nappal a magyar választások után mutatja be az orosz olajimport teljes tilalmáról szóló javaslatát
- 18:37 Renner Erika: Bene Krisztián megint kérte, hogy engedjék ki feltételesen, azt állítja, minden nap imádkozik értem
- 18:27 Mit csinál Magyarország Brüsszelben, és mi lesz ennek a következménye?
- 16:29 Magyar Péter: Több körzetben is elkezdte a választási csalást a Fidesz
- 16:55 A CIB, az Erste és a Raiffeisen is megszólalt Nagy Márton kijelentése miatt
- 15:55 Blikk: előkerült Pesty László
- 16:45 Meghazudtolta a magyar kormányt az EU a Barátság kőolajvezeték ügyében
- 15:06 Válasz Online: gyanúsított lett Sebestyén Júlia műkorcsolyaedző
- 17:07 Csütörtökön újraindulhat a Barátság kőolajvezeték
- 13:42 A tanárok is kapnak extrapénzt a választások előtt
- 17:43 Sikeres operaénekessel jár Janicsák Veca: „Szerelem volt első látásra”
- 19:56 Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében
- 21:25 Kontroll: Tíz évre eltiltották Pajor András zuglói plébánost a papi feladatok gyakorlásától
