Gazdaság

Reklámadó: jön a második csapás?

A leginkább a kereskedelmi tévéket érintő első lépcső után a reklámügynökségek lehetnek a következő áldozatai a kormány adóterveinek, akiktől a bónuszokat vehetik el – értesült a hvg.hu.

Kapcsolódó cikkek

Jól eltervezett menetrend szerint halad előre a Fidesz a nagy felháborodást keltett reklámadó bevezetésével – állította a hvg.hu-nak több olyan piaci szereplő, akit még a tervezet benyújtása előtt kerestek meg, hogy kipuhatolják az álláspontjukat.

„Mit nyafogtok?”

A reklámadótörvényt egy újabb jogszabálytervezet követheti a következő hetekben, amellyel a médiapiac másik oldalát is megsarcolnák: a reklámokat gyűjtő, azokat a tévékben, rádiókban, lapokban és portálokon kihelyező ügynökségektől gyűjtenének be több pénzt.

A törvény-előkészítési munkára rálátó fideszes források azt állították, nem tudnak a tervezetről, de hangsúlyozták, a reklámadóról szóló törvénnyel sem találkoztak benyújtása előtt. „Most jól felhergelik a médiát, majd az új törvénnyel azt fogják mondani, ‘mit nyafogtok, a bónuszok eltörlésével rengeteg pénzt hagyunk a zsebetekben’. Ki van ez találva” – mondta a hvg.hu-nak, az egyik nemzetközi, Magyarországon leányvállalattal rendelkező médiaügynökség neve elhallgatást kérő vezetője. Egy másig cégvezér arról beszélt, őt a Fideszhez kötődő médiabirodalom egyik meghatározó személyisége, ügyvezetője tájékoztatta a tervekről – ahogy a forrás fogalmazott – „mintegy figyelmeztetésként”, hogy mire lehet számítani.

A sor végén az RTL Klub lehet a vesztes

A válság során felerősödött az ügynökségi bónuszok szerepe, amely során a médiaügynökség elvárja, hogy év végén a reklámokért kapott pénz egy részét fizesse vissza az ügynökségnek a médium. Bár korábban a kiadóvállalatok tettek kísérletet arra, hogy visszaszorítsák a bónuszokat – a piacon sokan legalizált korrupciónak tartják ezt a módszert –, a válság miatt nekik is szükségük van rá: egyre nagyobb összeget fizetnek vissza, csak hogy rávegyék az ügynökséget, náluk helyezzék ki a hirdetéseket. Ugyan a bónusz eltörlésével több pénz maradna a médiánál, elveszítenék az egyik legfontosabb eszközüket, amivel magukhoz csábíthatják a reklámokat.

A két törvénytervezet együtt a hvg.hu szerint az egész piacot rendkívül súlyos helyzetbe hozná, nem zárható ki, hogy több szereplő végül kivonulna Magyarországról. A kettővel együtt végső soron a Fideszhez köthető médiabirodalom járna jól, és az RTL Klub lehet a nagy vesztes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik