FN
Méltánytalan, rosszindulatú szerveződésnek és hangulatkeltésnek tartja a CBA elnöke az áruházlánc ellen a közösségi oldalakon meghirdetett bojkottot.
A kormány rendeletben hirdette ki, mi a fejlettségi sorrendje az ország járásainak. Budapest II. kerülete az első, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigándi járás az utolsó.
December 10-én befejezi az ostyagyártást a Bonbonetti Choco Kft., és a 64 dolgozó mintegy harmada folytatja a Kanizsa Pékségnél.
Elfogadhatatlan feltételekkel, a minimálbér töredékéért foglalkoztatták a dolgozókat.
2014. 11. 26. 11:29
A programban a cégek egy év alatt akár több százezer forintot is megtakaríthatnak.
Egyelőre nem tudni, honnan érkezik majd a költségvetésbe az a 169 milliárd forint, amely szerepel a 2015-ös büdzsében.
2014. 11. 26. 07:48
Borítékolható a magyar cégvilág zsugorodása, ugyanis jelentősen emelkedett a cégtörlési index értéke.
2014. 11. 25. 17:35
További 20 évig üzemelhet a Paksi Atomerőmű kettes blokkja, miután egyéves eljárás eredményeként az Országos Atomenergia Hivatal megadta az engedélyt a tervezett üzemidőn túli üzemelésére.
2014. 11. 25. 17:03
Jövőre ugye indul a segély helyett (köz)munka program. S ha már nem kell segély, lebontják a Nemzeti Munkaügyi Hivatal intézményét is.
2014. 11. 25. 16:26
Matolcsyék egyelőre tartották az ígéretüket, ami megfelelt az elemzői, piaci várakozásoknak is. Londoni elemzők szerint jövőre viszont kamatcsökkentés, és forintgyengülés jöhet.
2014. 11. 25. 15:11
- 21:45 Valaki nyert az esete 73 millió forintot a Skandináv lottón
- 21:19 Izland már 2028-ban csatlakozhat az EU-hoz
- 20:59 Szikora Melinda: Volt olyan edzőm, aki számolta a bekapott gólokat, és a negyedik után lehozott
- 20:48 „A szabályszegés nem diszkriminatív alapon történt” – bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától, akiről nem hitték el, hogy van pénz a kártyáján
- 20:48 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 18.
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 19:04 Emlékek róla: itt az újabb Hoover-adaptáció, ami rózsaszínre festi a legsötétebb traumákat
- 19:00 Leszállították a siket nőt a repülőről, mert „nem hallgatott” a légiutas-kísérőre
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 18:06 Wang Mester: A magyarok jobban tudják, hogyan lehet boldogan élni
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 17:50 Reuters: Magyarországra látogat JD Vance amerikai alelnök
- 17:36 „Annak én sem látom értelmét, hogy a kispártok esélytelen embereivel vitázzak” – nem lesz jelölti vita Zuglóban
- 17:30 Végre elfelejthetik a rémálmot – kezdi megtalálni magát a 28 év után ismét vb-szereplő női kosárcsapat
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 16:00 Kvíz: melyik magyar megye van a térképen? Teszteld, mennyire ismered az országot!
- 08:18 Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 13:46 Hat évet kértek a húszéves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 10:09 Egy épület tetejéről zuhant le a mindössze 21 éves honvédtisztjelölt
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két, kormánypártnak fekvő körzetben
