Haris György büszke arra, hogy cége az első egymillió forint bevétel eredetét is számlákkal tudja igazolni. Szerinte nem mindegy, hogy a tulajdonos nevét adja-e a társaságához.
Dollárban számítva az export 5,8, míg az import 7,2 százalékkal nőtt az idei első félévben. Az 1,55 milliárd dolláros passzívum 250 millió dollárral haladta meg a múlt év hasonló időszakának adatát. Ezen belül az ipari vámszabad területek 1 milliárd dolláros aktívumot értek el, a vámterületi vállalatoknál ellenben 2,5 milliárdos negatív egyenleg alakult ki, ami 420 [...]
Véget ért az uborkaszezon a magyarországi kereskedelmi vállalatoknál is. A nyár végén két óriási üzletet adtak át a közönségnek a főváros két végében. Az M1/M7-es mellett a Budaörsi bevásárlóparkban nyílt meg az ország második IKEA lakberendezési áruháza, míg az M3-as kivezetésénél, Fót közelében a Cora nyitotta meg harmadik budapesti hipermarketjét. A svéd bútoráruház és a [...]
Éves befektetési időtávra kínált portfóliójában mindössze 40 százalékos részvényarányt javasol Gáspár Attila, a Wintrust Értékpapír Rt. elemzője, miközben több bizonytalansági faktorra is rámutat. Az Egyesült Államokban a viszonylag magas árfolyamok egy korrekció lehetőségét vetítik előre, továbbá a 2000. év problémája könnyen likviditási gondokat okozhat. Az európai börzék gyengébb teljesítménye pedig azt sugallja, hogy a kedvező [...]
A Pick-részvény árfolyama annak ellenére, hogy semmilyen konkrét információ nem került a közelmúltban nyilvánosságra, minden jelentősebb részvényt felülmúlva 19,8 százalékkal emelkedett egy hét alatt. A papír forgalma is bővült, hiszen e hét hétfőjén majdnem 200 ezer darab, múlt pénteken pedig 136 ezer részvény cserélt gazdát, ellentétben a korábban megszokott 10-15 ezer darabos volumennel. Az árfolyam [...]
Egyszerre két tényezőből táplálkozik a vállalati finaszírozás kényszere: a tényleges reálmozgások és a pénzfolyamatok időben messze elválhatnak egymástól, illetve a tényleges gazdasági működést kisebb-nagyobb meglendülések jellemzik.
Kik a vevőink, s miért tőlünk vesznek? Kik a szállítóink, s mennyire fontosak vagyunk a számukra? Kik a versenytársaink, s hogyan állunk a versenyben? Mekkora a védettségünk az új szereplők belépésétől? Vannak e helyettesítő termékek, amelyek veszélyeztethetik a piacunkat?
A magyar energetikai piac liberalizációjának folyamatába illeszkedik az őszi ülésszak első hetében a parlament elé kerülő azon törvényjavaslat, amely gázszolgáltatást szabályozó törvényt módosítaná. Ennek lényege, hogy a hazai kitermelésű földgáz árát október elsejétől az importból származó gázárhoz igazítanák. Ez a lépés jelentősen javítaná a Mol Rt. kitermelésének jövedelmezőségét, és extraprofithoz juttatná a monopolhelyzetű céget. Ezért [...]
Megdöbbenéssel olvastam, a magát komolynak hirdető és mondó lapban, hogy az ezredfordulóig mindössze körülbelül 150 nap van hátra (A szerk., Figyelő, 1999/33. szám). Talán vissza kellett volna kicsit emlékezni az általános iskola 3. vagy 4. osztályában tanultakra, vagy esetleg megkérdezni valamelyik kolléga hasonló korú gyermekét. A titokra akkor már fellebbent volna a fátyol: a XXI. [...]
The twelve month consumer price index went down to 9.1 percent by June. The improvement was mainly determined by the exceptionally small price increase of foodstuff and household energy, but the gradually smaller pace of devaluation also played a role in it. On the expenditure side wages play a key role in the increased price [...]
A globális pénzügyi szféra konszolidációjából eddig jobbára kimaradt japán bankrendszer a lehető leglátványosabb belépővel csatlakozott a megafúziók trendjéhez. A Dai-Ichi Kangyo Bank (DKB), a Fuji Bank és az Industrial Bank of Japan (IBJ) bejelentette, hogy a májusban megkezdett, s most lezárult tárgyalások eredményeképpen több lépcsőben megvalósuló egyesüléssel létrehozza a világ messze legnagyobb pénzintézetét. Az új [...]
“M” GÖRBE. A különböző napszakokban indított hívások számát mutatja. Két csúcspontja van, az egyik délelőtt közepén, a másik általában kora délután. Az ebédidőszakban a görbe többnyire homorúvá válik. A cégek a görbe szárainál állapítják meg a csúcsidőszakot, arra törekedve, hogy a meglevő kapacitást kihasználva hívásokat tereljenek át azokra az időszakokra, amikor az “M” görbe vonala [...]
Jó egy év telt el a Budapesti Értéktőzsde korábbi dinamikus növekedését megtörő orosz gazdasági válság kirobbanása óta. Igazából most ítélhető meg, mekkora hatással volt ez az egyes cégek teljesítményére.
The share of agriculture fell below 5 percentages of the GDP. Looking at the total production value the share of agricultural branches is expected to come out around 10 percent. This year’s agricultural performance and within that the output of the food industry were fundamentally determined by economic policy, market opportunities and weather conditions. The [...]
A kis- és közepes méretű vállalatok eddig nem engedhették meg maguknak a különböző elektronikus kereskedelmi alkalmazások bevezetését, ám ez idővel számukra is elkerülhetetlen lesz.
Hónapról hónapra emelkedett az alkalmazásban állók száma tavalyhoz képest az év első felében. A bővülés a versenyszférában volt jellemző, miközben az államigazgatásiak létszáma némi ingadozás mellett csökkent. Nőtt a főállású vállalkozások száma – részben azért, mert egyre több alkalmazott kényszerül egyéni vállalkozói státusba, hogy munkaadóik elkerüljék a tb-járulék fizetését. A munkanélküliek száma csökkent: a Központi [...]
A vállalati hozamok növekedését, nagyobb külföldi tőkebeáramlást és az euró erősödését várja a közeljövőben az euró-zóna gazdaságától Ernst Welteke, a Bundesbank (Buba) 56 éves új elnöke, aki szeptember elsején Hans Tietmayertől vette át a stafétabotot. A frissen kinevezett jegybankelnök optimizmusának oka az európai konjunktúra újjáéledésében keresendő. Welteke ehhez hozzátette: az euró pozíciói tovább javulhatnak, amennyiben [...]