Gazdaság

MUNKAERŐPIAC – Erősödő aktivitás

Hónapról hónapra emelkedett az alkalmazásban állók száma tavalyhoz képest az év első felében. A bővülés a versenyszférában volt jellemző, miközben az államigazgatásiak létszáma némi ingadozás mellett csökkent. Nőtt a főállású vállalkozások száma – részben azért, mert egyre több alkalmazott kényszerül egyéni vállalkozói státusba, hogy munkaadóik elkerüljék a tb-járulék fizetését.

A munkanélküliek száma csökkent: a Központi Statisztikai Hivatal a munkaerő-felmérés alapján januárban 322,8 ezer, míg júniusban csak 256,5 ezer munkanélkülit – a második negyedévet illetően pedig 6,9 százalékos munkanélküliségi rátát – mutatott ki. A munkaügyi központokban nyilvántartott állástalanok száma ugyanezen időszakban 434,7 ezerről 394,4 ezerre mérséklődött, az ennek alapján számított ráta pedig 10,3 százalékról 9,4 százalékra csökkent. A munkanélküliek 49 százaléka egy éve keres munkát, és ez az arány a 15-24 éveseknél is igen magas, 34 százalékos.

Az első negyedévben a nettó bérek 12,9 százalékkal, a másodikban 12,5 százalékkal nőttek. A félév egészében a költségvetéshez tartozó intézményeknél a bérek jobban emelkedtek, mint a versenyszférában, főként azért, mert a munkavállalók követelésére a kormány több, korábbitól elmaradt kifizetést pótolt.

A régóta alacsony szinten álló gazdasági aktivitás lassú emelkedésnek indult, bár 59,5 százalékos szintje még így is alatta marad a tavalyi 67,9 százalékos uniós átlagnak.

Továbbra is intenzív a kereslet a legegyszerűbb fizikai foglalkozásokra. Új fejlemény, hogy a segédmunkásokat gyakran elbocsátják, de a nagyarányú kereslet eredményeként hamar el is helyezkednek. A szellemi foglalkozásúak körében élénkül a kereslet a szolgáltatási és kereskedelmi ügynökök, az ápolónők, sőt a középiskolai tanárok iránt is. –

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik