Gazdaság

Nem lesz kompmóló, így uszályok sem tudnak majd kikötni Magyarország tengeri kikötőjében

MTI/KKM/Burger Zsolt
MTI/KKM/Burger Zsolt

Szeptember 2-án medertisztítás kezdődik a magyar állam által öt évvel ezelőtt vásárolt, trieszti kikötőben, melynek munkálatai jövő év végéig tartanak – közölte, a trieszti kikötői hatóságra hivatkozva, a hvg.hu.

Mint írják, a hatóság nem sokkal korábban jóváhagyta a terület rendezésének módosítását, így a rakpart elején nem lesz kompmóló, így uszályok sem tudnak majd kikötni, illetve a „Ro-Ro-rendszerű” hajók, melyek lényege, hogy a hajó nem konténereket szállít, hanem átrakodás nélkül, közvetlenül továbbítja a kerekes áruszállító járműveket, általában kamionokat, teherautókat.

Az elfogadott tervek szerint a rakpart egyenes vonalban fut majd. A terület mérete pedig 63,2 ezer négyzetméterről 60,5 ezer négyzetméterre csökken. Az olasz szaksajtó szerint a beruházás összértéke 206,4 millió euró (mostani árfolyamon számolva, nagyjából, 81 milliárd forint), amiből 48,9 millió euró a terület rendbetétele, a többi pedig a fejlesztés.

A lap megjegyzi, hogy a terminál fejlesztésében nem történt érdemi előrelépés mostanáig, vagyis öt év alatt. Bár a kormány az exportáló, magyar vállalatok tengeri kapujaként igyekszik lefesteni a trieszti terminált, azonban mind a mai napig nem támasztotta alá hitelt érdemlően, hogy piaci vállalkozások miért vennének igénybe egy kicsi, a konkurenseinél jó eséllyel majd drágábban üzemelő kikötőt.

Szijjártó Péter még 2022 decemberében azt ígérte, hogy a terminál 2026-ban már működhet, a dátum tarthatóságára vonatkozó kérdésre nem reagált a trieszti kikötő építéséért felelős projektcég.

Kapcsolódó
Szijjártó Péter: 2026-tól használható a trieszti kikötő magyar tulajdonú része
A felvásárolt területtel a kormány célja, hogy a magyar cégek minél gyorsabban és zökkenőmentesebben kijussanak a tengerre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik