Gazdaság

Belép a Gett a budapesti taxispiacra

Jaap Arriens / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Jaap Arriens / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Akár néhány héten, legkésőbb egy-két hónapon belül megérkezhet a budapesti taxispiacra a közúti személyszállításban globálisan is meghatározó Gett, együttműködésben a Taxim társasággal, értesült az Index.

A lap érdeklődésére az izraeli hátterű vállalat megerősítette az információt.

John Péter ügyvezető az Indexnek felidézte, hogy a Taxim 2019-es megalakulásakor az elsők között vezetett be teljesen applikációs rendelést, és mindig is élen járt a technológiai újításokban. A világjárvány nehézségeit leküzdve azt tűzték ki célul, hogy Magyarország vezető taxitársaságává váljanak mind létszámban, mind pedig szolgáltatási minőségben.

Ennek az első lépése volt a folyamatos fejlesztések mellett, hogy felvásároltuk a Tele 5 és a Best Taxi társaságokat. A fejlődésünk következő lépése pedig egy nemzetközileg is elismert és bizonyított applikáció bevezetése. A fejlesztések jelenleg is zajlanak, a Taxim a tervek szerint Gett márkanév alatt folytatja, így egy sokkal mélyebb együttműködésről van szó, mint amit a Főtaxi kötött az Uberrel

– fogalmazott.

Így a Bolttal és az Uberrel együtt rövidesen három világszerte ismert szereplő autóival találkozhatunk majd a magyar, de leginkább a fővárosi utakon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik