Gazdaság

Eldőlt: így fogják „szétszórni” a MÁV-székház munkatársait

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
A MÁV nem egy, hanem több helyszínre telepíti át a székházát, miközben több száz dolgozó pozíciója bizonytalanná válhat. A vasúttársaságnál ugyanakkor azt ígérik, hogy minden munkatársuknak lesz majd új munkaállomása. Aktuálisan ugyan sokba kerülhet az adófizetőknek a vezérigazgatóság májusi költöztetése, ám ezt a pénzt a MÁV szerint hosszú távon visszanyerik.

Fény derült a MÁV-székház költöztetésének részleteire egy múlt heti egyeztetésen, amelyen Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) miniszterhelyettese, Pafféri Zoltán, a vasúttársaság vezérigazgatója, valamint a szakszervezeti vezetők vettek részt – mondta el lapunknak Meleg János, a Vasutas Szakszervezet (VSZ) elnöke.

Május 6-tól, a költözés első ütemének részeként a MÁV START Zrt. szakmai egységei , valamint a MÁV vezetése közösen a Magyar Telekom Könyves Kálmán körúti székházába fognak költözni. Ez az áttelepülés a vezérigazgatóság összesen 2100 fős létszámából közel 700 embert érint. A MÁV pályaüzemeltetési egysége – mintegy 400 munkatárs – a Mol Nyrt egykori székházába, az Október huszonharmadika utcába költözik. Ez az épület jelenleg felújítás alatt áll, a beköltözésre várhatóan június előtt nem lesz mód, így az érintettek a munkálatok befejezéséig otthonról dolgoznak majd – tette hozzá.

Szajki Bálint A MÁV Zrt. székháza a VIII. kerületi Könyves Kálmán körút 54.-ben.
A MÁV Zrt. székháza a VIII. kerületi Könyves Kálmán körút 54.-ben.

További mintegy 700 dolgozó – a MÁV-Volán csoport szolgáltató központjának munkatársai – egyelőre home office-ban dolgoznak tovább, a központ elhelyezésére a MÁV közbeszerzést írt ki, előzetes információk szerint az árajánlat alapján az MKB XIII. kerületi irodaháza lehet a befutó. Mivel itt is felújításokra lesz szükség, a beköltözés legkorábban szeptemberben válik lehetségessé Meleg János szerint.

Erre reagálva a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága azt közölte lapunkkal, hogy „a vasúttársaság csoportirányítási és támogatási területeinek költözése jóval gyorsabban, mindössze két ütemben zajlik le, és várhatóan június elejéig teljesen lezárul.”

További mintegy 200 ember külsős szolgálati helyekre kerül, például a bérszámfejtési üzletág egyik kisebb szervezeti egysége a vasúttársaság Kerepesi úti igazgatósági irodaházába költözik.

A MÁV sajtóosztályának válasza alapján viszont az érintett munkatársak várhatóan három helyszínen folytatják majd a munkájukat. „Az egyes irodaházakban igyekszünk úgy elhelyezni őket, hogy minél több, egymással szorosan együttműködő szervezeti egység kerülhessen egy helyre” – írták a 24.hu-nak.

Sokan tartanak elbocsátásoktól

Mint lapunk megírta, a cég beszerzési és készletgazdálkodási üzletágát átcsoportosították a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-hez (MÁV SZK). Ezen felül a Volánbusztól és Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től is átkerültek bizonyos tevékenységek az SZK-hoz, ezzel bővült a létszám a vezérigazgatóságnál. Az átszervezések nyomán „racionalizálásra” is sor kerülhet, ez azt jelenti, hogy akár 300 ember pozíciója is bizonytalanná válhat. Az érintettek számára előreláthatóan más munkakört ajánlanak majd fel, amennyiben pedig azt nem fogadják el, akkor elbocsátásra kerülhetnek – értesült a szakszervezeti vezető.

A minisztériumnál ugyanakkor azt ígérték az érdekképviseleteknek, hogy senkit nem fognak elbocsátani, mivel a március végi bejelentés óta leginkább az borzolta a kedélyeket, hogy a költözés nyomán többen elveszíthetik a munkájukat. A MÁV válaszából pedig az derül ki, hogy a Könyves Kálmán körúti irodában dolgozó összes munkatársuknak lesz munkaállomása az új helyszíneken is.

Gondokat okozhat a költözés

A költözés miatt a legnagyobb feszültségforrás a titkolózás és a bizonytalanság volt

– mondta lapunknak az érdekképviseleti elnök, hozzátéve: kezdetben a MÁV vezetésének sem volt fogalma arról, hová és milyen keretek között telepíthetik át a székházat. Jelenleg a nagy sietség okoz káoszt. Összehasonlításképp: körülbelül két év előkészítő munka előzte meg azt, amikor az állami cég másfél évtizede a korábbi Andrássy úti székházból a mostaniba költözött. Az időszűke miatt most viszont az irattározás és a selejtezés folyamata kimaradt, így akár értékes tárgyak, számítógépek, műszaki cikkek is a kukába kerülhetnek.

Működési zavarokat okozhat a következő hónapokban, ha például kiderül, hogy a bedobozolás miatt fontos dokumentumok nem állnak rendelkezésre – magyarázta Meleg János.

A vasúttársaság viszont a lapunknak küldött válaszában azt hangsúlyozta, hogy a csoportirányítási és támogató területek a korábbiakkal megegyező vagy jobb körülmények között, de olcsóbb megoldással kerülnek elhelyezésre abban az átmeneti időszakban, amíg a MÁV-VOLÁN-csoport közös székháza a lágymányosi területen zajló állami beruházás keretében felépül. Ez – mint írták – várhatóan 2027-re történik meg.

Nyernek vagy ráfizetnek a költözéssel?

A költözés végleges feltételeinek tisztázása egyben azt is jelenti, hogy az ÉKM nem kíván tárgyalni a Parkway Irodaház tulajdonosával, a  Raiffeisen Bankkal arról, hogy az ingatlan lejárt bérleti szerződését a MÁV megújítsa. Az eredeti minisztériumi elvárás az volt, hogy csökkenteni kell a bérleti díjakat, de az ezzel kapcsolatos tárgyalások kezdetben nem voltak eredményesek. Miután a MÁV bejelentette a  költözést, a Raiffeisen ajánlatot tett egy jelentősen alacsonyabb bérleti díjra, ám az ÉKM-nél erre már nemet mondtak –  állítja a szakszervezeti elnök. Úgy látja, hivatalosan a díjcsökkentés miatt történt a költözés, és az nem hivatalosan politikai szándék is meghúzódhat mögötte, amely Lázár János építési és közlekedési miniszter osztrák érdekeltségek elleni lépéssorozatába illeszkedik. (Korábban megkérdeztük a Raiffeisen Bank sajtóosztályát az ügyben, ahonnan azt a választ kaptuk: semmilyen akadályoztatást nem tapasztalnak kormányzati részről. Arra is rákérdeztünk, hogy ajánlatot tettek-e alacsonyabb bérleti díjra, ám erre nem válaszoltak.)

A MÁV-székház költöztetése drágább lesz a magyar adófizetőknek, mintha a központ a jelenlegi helyén maradt volna

– becsüli Meleg János.

Szajki Bálint / 24.hu Bútorokat cipelnek a MÁV Zrt. székháza előtt, a VIII. kerületi Könyves Kálmán körút 54.-nél.

Szerinte nem csak a szállítás költségeit kell fedezni, hanem egyebek közt a tárolásét is, mivel a bútorok, berendezési tárgyak mintegy 30 százaléka nem alkalmas az elszállításra – ráadásul a Telekom-székházban berendezett irodák várják a dolgozókat.

„A vezérigazgatóság költözésével kapcsolatos szerződéskötések még nem zárultak le, így konkrét összegekről ezért sem áll módunkban tájékoztatást adni” – válaszolták lapunknak a MÁV-Volán csoport sajtóosztályától.

Szajki Bálint / 24.hu A Magyar Telekom irodaháza a Könyves Kálmán körúton.

Az állami cég szerint ugyanakkor az már most elmondható, hogy a költözés érdemi,

évi több száz milliós – a várható, átmeneti időszakban akár másfél milliárdos – megtakarítással jár majd a vállalatcsoportnak.

A MÁV szerint az így megtakarított pénz nem csupán a költözés egyszeri költségeit fedezi, de több száz millió forintnyi forrással járul hozzá az év elején bejelentett bérfejlesztés, illetve egyéb, kisebb szolgáltatásfejlesztések fedezetéhez is– írták lapunknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik