Gazdaság

Negyven-ötvenezer ember hiányozhat a magyar vendéglátásból

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Már most is 40-50 ezer ember hiányzik a hazai vendéglátásból, a munkaerőhiány, az energiaárak és alapanyagok drágulása pedig tovább nehezíti az ágazat helyzetét – derül ki a Napi.hu cikkéből, amely a vendéglátós és idegenforgalmi ágazat problémáival foglalkozik.

KSH adatai szerint 2019-ben még több mint 193 ezren dolgoztak a szálláshely-szolgáltatásban és vendéglátásban, ez a szám azonban 2020 végére 177 ezer alá esett. A munkaerőhiány szinte biztosan romlott a szektorban, amit jól mutatott, hogy a nyári csúcsidőben a főbb turisztikai célpontok környékén tele voltak meghirdetett állásokkal a toborzóprotálok. A legtöbb munkáltató pedig arra panaszkodott, hogy alig talál embert. A megmaradt vendéglátósok gyakran  a hosszú műszakok miatt emeltek szót.

Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke a lapnak elmondta, a vendéglátásból távozó munkaerő nagy része pályaelhagyó, és bár néhányan visszatértek azok közül, akik a járvány miatt más munkahelyet kerestek, a többségük – ha kevesebb pénzért is –, inkább a biztosabb munkaköröket választotta. A szakember szerint a legtöbben a kereskedelem és az építőipar felé fordultak, de jellemzően olyan helyekre mentek tovább, ahol biztonságban érzik a jövőjüket.

Az ágazatban kialakult munkaerőhiányon leginkább a pénz segíthetne. A jelentős bérelemelések végrehajtását azonban nehezíti, hogy az energiaárak emelkednek, az alapanyagok árai pedig már eddig is 15-20 százalékos növekedésben voltak, s egyes termékeknél akár még ennél is magasabb áremelkedés volt.

A megmaradt munkaerő eközben tisztában van a munkaerőhiány áltak felvetett problémákkal, és ezért a bértárgyalásokon is bátrabban érvényesítik érdekeiket a munkáltatókkal szemben.

A jelenség nem csak Magyarországon jellemző: az Egyesült Államok Munkaügyi Statisztikai Hivatalának október eleji, az álláslehetőségekről és a munkaerő-forgalomról szóló felmérése szerint soha nem látott mennyiségű, 892 000 munkavállaló hagyta ott a munkahelyét, közülük pedig a legtöbben a szálláshely-szolgáltatásban és a vendéglátásban dolgoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik