Gazdaság

Rejtegeti a Fidesz a bérlakástörvény ígért módosítását, az ellenzéki javaslatokat lesöpörték

Kedden ismét napirendre tűzte a bérlakások kötelező elidegenítésére vonatkozó Böröcz László-féle fideszes törvényjavaslatot az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága – írta meg a Népszava. Az tervezet tárgyalása lényegében pótcselekvés volt, hiszen tervezetet az eredeti formájában még a kormánypárt sem támogatja, korábban már jelezték, új szöveget fognak beterjeszteni, a jogszabály hatályát szűkítenék. Az ülés a Népszava szerint arra jó volt, hogy az ellenzéki módosítókat a Fidesz-KDNP-s többség lesöpörje az asztalról.

  • Hiszékeny Dezső (MSZP) azt javasolta, hogy a lakásokat csak azoknak a bérlőknek adják el, akik már 1995. november 30-ától bérlői az ingatlannak.
  • Csárdi Antal (LMP) a bérleti jogviszony kezdetét 1994. december 31-re datálta volna, illetve a megvett lakásokra 20 évig elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztetett volna be. Nem támogatták Csárdi azon javaslatát sem, hogy egy összegű fizetésekor a forgalmi érték 70 százaléka legyen a vételár, részletfizetésnél pedig az első 10 százalékos részletet nyolc napon belül ki kelljen fizetni.
  • Burány Sándor (MSZP) módosítóját is elvetették, amely az értékesítendő lakások körét a kőbányai MÁV-telep lakásaira is kiterjesztette volna.

Mint a lap felhívja a figyelmet: egyelőre se híre se hamva az érintett lakások körét lényegesen szűkítő módosítónak. Hasonló játszmát folytatott 2018-ban a Fidesz a túlóratörvénnyel kapcsolatban is. Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf szintén egyéni indítványként, előzetes egyeztetés nélkül benyújtott törvényjavaslata a 250 rendkívüli túlórát emelte volna általánosan 400-ra. A tiltakozás hatására úgy tűnt, meghátrál a kormány, de a törvényalkotási bizottság az eredeti, szigorúbb verzióhoz közelebb álló szövegverziót támogatta, amit azután meg is szavazott meg az Országgyűlés.

Kapcsolódó
Fideszes polgármesterek is kiakadtak az önkormányzati lakások kényszereladásától, ezermilliárdos vagyon a tét
Böröcz László fideszes képviselő javaslata alapján a bennlakók a forgalmi érték 15-30 százalékáért vehetnék meg önkormányzati bérleményüket. A hatalmas kedvezmény a másik oldalon a közvagyon ugyanilyen mértékű csökkenését okozná, nem beszélve a kiárusítást követő lakhatási problémákról.

Böröcz László fideszes országgyűlési képviselő májusban nyújtotta be a több mint 100 ezer bérlakást érintő, egész országra kiterjedő törvénymódosítási javaslatát, amely szerint valamennyi önkormányzatnak kötelező lenne eladni a bérlőknek a tulajdonában lévő lakásokat a forgalmi érték legfeljebb 30 százalékáért, de különféle kedvezmények összeadódása esetén akár 10,5 százalékért. A tiltakozás hatására visszakozott a kormány. Múlt csütörtökön már azt írta párttársainak Kocsis Máté frakcióvezető, hogy nem az összes bérlakást, hanem „csak” a fővárosi világörökségi területen – a Budai Várban és az Andrássy úton – lévőkön adnának túl. Ezt a parlamenti vitában Böröcz László is megerősítette, hozzátéve, hogy a vételi jog gyakorlásához előírnának egy minimális – öt éves – bérleti jogviszonyt, illetve a megvásárolt lakásokat elidegenítési tilalommal terhelnék. Csakhogy mindebből semmi nem látszik egyelőre. Csütörtökön kerül az ügy a törvényalkotási bizottság elé, ha ekkor áll elő az új javaslatával a Fidesz, alig másfél hét marad az érdemi vitára a végszavazás előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik