Gazdaság

Hajnalban ütött rajta a GVH a miskolci kukakirályon, aki így is százmilliókat kaszál

Hercsik István Észak-Magyarország egyik legbefolyásosabb üzletembere, a hulladékbiznisz Mészáros Lőrinceként is emlegetik. Cégei rendre viszik a nagyértékű közbeszerzéseket, kapcsolatba hozták az Orbán-család cégével, a Nehéz Kő Kft.-vel és milliárdos uniós támogatásokból, eddig zavartalanul építhette birodalmát. A közpénzes favorit azonban most kutyaszorítóba került.

Pedig a miskolci Hercsik Istvánt a piac igazi nagyágyúként tartja számon, Mészáros Lőrinc, jobbanmondva, Szíjj László, a korábbi felcsúti polgármester előkóstolójának köreihez sorolják. Eddig mintha a radar alatt repült volna: neve közel sem olyan ismert, mint a hasonlóan sikeres, a miniszterelnök családjával összeköthető szereplőké. A hulladékbiznisz királya jó kapcsolatai ellenére most úgy tűnik, bajba került.

Hajnali razziát tartott nemrég a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Hercsik egyik cégénél, a Mento Környezetkultúra Kft.-nél – erősítette meg a hivatal a 24.hu értesülését. Úgy tudjuk, évekkel korábbra nyúlik vissza az ügy, és egy körülbelül egymilliárdos közbeszerzés körül vizsgálódnak. A hivataltól kapott válasz szerint az a gyanú, hogy a cégek egyes hulladékkezelésre szolgáló gyűjtőedények, speciális gépjárművek, berendezések beszerzésére irányuló közbeszerzésekben összejátszhattak, tehát egyeztetve adhattak árajánlatot. A kartellezés lényege a verseny ellehetetlenítése: a résztvevők megállapodnak egymással, hogy összehangoltan, minél magasabb árért vállalhassanak el munkákat.

Az ügyben 2016 decemberében indítottak versenyfelügyeleti eljárást, akkor még csak a Jumbo Log Kft.-vel, a Profil Bagger Kft.-vel és a Restone Kft.-vel szemben. A nyomozást idén májusban kiterjesztették a Mento Környezetkultúra Kft.-re és a P1-BAU Építőipari és Szolgáltató Kft.-re is. A Mento Hercsik egyik legfőbb cége, tavaly 4,7 milliárd forint árbevételt és 860 millió forint adózott eredmény mutatott ki, de két éve ennél is többet kaszált: 11 milliárd forint felett volt a forgalma és 1 milliárd felett a nyeresége.

A 24.hu informátora szerint a versenyhivatali vizsgálódás azt jelzi, hogy Hercsik elvesztette sebezhetetlenségét. Ezt erősíti az is, hogy az utóbbi időben számos, Hercsik bábáskodásával eltervezett közbeszerzési akciót lefújtak, tendereket prolongáltak.

Képünk illusztráció
Fotó: Jeff Pachoud / AFP

A Hercsiket a hulladékbizniszben olyasféle szervezőnek ismerték meg, mint amilyen a mélyépítésben a Duna Aszfalt-tulajdonos Szíjj László. A miskolci vállalkozó résztulajdonában álló Mento Kft. ugyanakkor a hulladékos közbeszerzések és miskolci megbízások egyik nagy nyertese is. Csak néhány példa a nyerő szériából:

  • Idén júniusban egy félmilliárdos megbízást söpörtek be a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft.-től, feladatuk a Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás területén komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése. Ehhez 11 hulladékgyűjtő járművet és egy üveggyűjtő felépítmányt is szállítanak. A munkáért hárman versenyeztek: a szintén GVH-vizsgálat alá vont Jumbo Log Kft., illetve a dadi Eurotrade Kft.
  • Hercsik István városában, Miskolcon is a Mento volt a befutó, amikor a város kukásautók szállítására írt ki közbeszerzést. A Mento kicsit több, mint egymilliárd forintért vitte el a megbízást idén májusban.

De a cég nemcsak a szemétbizniszben visz el milliárdos megbízásokat:

  • 881 millió forintért végeznek munkálatokat a miskolci ipari parkban, ezt az önkormányzattól nyerte el a Mento. Egy 96 milliós megbízást pedig kátyúzásra nyertek el a Hercsik-birodalom központjában. 2016-ban Egyed Zsolt, a Jobbik képviselője azt pedzegette, hogy Hercsik Miskolc Mészáros Lőrinceként szívja fel a közpénzt.
  • A Pappas Autó Magyarország Kft.-vel alkotott konzorciumuk 7 milliárd forintért szállít teherautókat a Magyar Közút Nonprofit Kft.-nek.

A kegyvesztésről szóló piaci hírek ellenére Hercsiket még megdobták egy újabb állami megrendeléssel: a Mento Kft. egy közel 300 millió forint értékű megbízással lett gazdagabb, ismét bizalmat kaptak abban a projektben, ami a Vértesi Erőmű zagytározójának rekultivációjára irányul. Az évtizedekig a leginkább a környékbeli bányákban kitermelt szénnel működő erőművet milliárdokból állítják helyre, a korábban itt elhelyezett bányászati melléktermékeket más anyagokkal keverik és növényeket telepítenek rájuk.

A Mento Kft. a zagytér 2. és 4. számú kazettáinak rekultivációs munkáit készíti elő 295,7 millió forintért, ráadásul a baleset veszély miatt sürgősen — derül ki a 24.hu birtokába került közbeszerzési iratokból.

Orbán-ügybe keveredett a hulladékkirály

A Vértesi Erőmű helyreállítását több szakaszra bontották, az első szakasz 919 milliót vitt el, a második már közel kétmilliárdot, ezt a Mento Kft. és a Terra-Log Kft. kapta. Ebben a második szakaszban robbant az Orbán-bomba.

Tavaly a Direkt36 oknyomozó portál munkatársai felkeresték a Vértesi Erőművet, ahol egy óra alatt tíz, a Nehéz Kő Kft. logóját viselő teherautó fordult meg. A vállakozást Orbán Viktor apja és két testvére alapította, egy időben a legfiatalabb testvér, Orbán Áron kizárólagos tulajdonában állt, de 2017. októbere óta idősebb Orbán Győző jegyzi.

Az újságírók hiába látták a saját szemükkel a Nehéz Kő. Kft. terehautóit és a Vértesi Ermőmű hiába erősítette meg, hogy beszállítóik között van Orbán Győző cége, a Dolomit Kft., arra a kérdésre egyik érintett sem válaszolt, hogy pontosan mennyi pénz került az Orbán-érdekeltségekhez.

Egyfős cégre 1,9 milliárdnyi támogatás

A PestiSrácok korábbi cikke szerint Hercsik István egyetlen fővel és évi 80 milliós bevétellel működő agrárcége, a Kaza-Farm Kft. 1,9 milliárd foritnyi EU-s támogatást kapott 2009-ben.

A Zoom egy, a helyzetre rálátó olvasója arról számolt be, hogytudomása szerint 100 ezer tonna követ szállítanak az Orbán-család cégei a Vértesi Erőműbe, ráadásul a piaci ár duplájáért. A zagytározók helyreállításában jártas források szerint ugyanakkor az ilyen munkálatokhoz nincs is szükség kőre. A Vértesi Erőmű vezérigazgatója, Magyari József azonban egyetlen mondattal reagált azt ezt firtató kérdésre: a kőre szükség van.

A mostani, a harmadik szakasz első ütemére vonatkozó közbeszerzésben a Mento Kft. már egyedül diadalmaskodott, a Terra-Log Kft. nélkül. Igaz, a munkára két másik jelentkező is volt: a szintén a Mészáros-körben emlegetett West Hungária Bau Kft. és a várpalotai Biotit Bányászati és Környezetvédelmi Mérnökiroda Kft., aminek 108 millió forintos éves árbevétele eltörpül a két Mészáros-körében emlegetett cég eredményeihez képest.

Kiemelt képünkön: Hercsik István tulajdonos beszédet mond a Szuhamenti Agrár Kft. és a Szuha-Fauna Kft. 800 millió forintos beruházásával Felsőkelecsényben és Ragályon megvalósult tehenészeti telepek átadásán Felsőkelecsényben 
Fotó: Vajda János / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik