Gazdaság

Kockázatok pedig vannak

Bár a bankadó és a végtörlesztés súlyos terheket ró a hitelintézetekre a legnagyobb problémát továbbra is a hitelportfolió romlása jelenti a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) ma publikált kockázati jelentése szerint.

A továbbra is kockázatokkal terhelt nemzetközi gazdasági és pénzügyi környezet, a belső strukturális problémák és több speciális magyarországi tényező hatására a hazai pénzügyi szektor komoly nehézségekkel néz szembe – áll a jelentésben.

Lassul a hitelezés

A hitelezés tovább lassult a pénzügyi szektorban. Míg azonban ennek a megelőző hónapokban elsősorban keresleti okai voltak, az esztendő második felében egyre határozottabban kirajzolódott a pénzintézetek hitelezési képességének számottevő visszaesése is.

Bár a bankadó és a végtörlesztés igen komoly terhet ró a hitelintézetekre, a jövedelmezőség romlásának mintegy kétharmadát – igaz jelentős egyedi különbségek mellett – továbbra is a nemteljesítés miatti tartalékképzés okozza. Ráadásul ez az arány (2010. IV. negyedévének átmeneti lassulása után) ismét gyorsult, s a felügyelet szakemberei arra számítanak, hogy ez a jövő év első felében is folytatódni fog. A hosszabb késedelmű portfolió a jelentés szerint minden területen nő, ám ennek motorja változatlanul a lakossági jelzáloghitel-állomány.

A végtörlesztés tovább rontja az arányokat

A végtörlesztés elsősorban a nagyobb összegű megtakarításokkal rendelkező, jól teljesítő adósoknak segít, így a nemteljesítő állomány aránya is nő a hitelintézeti portfoliókban. E tendenciát tovább erősíti a devizahiteleseket segítő intézkedésekkel kapcsolatos várakozások miatt lecsökkent fizetési hajlandóság és a korlátozott portfoliótisztítási lehetőségek.

A hitelintézetek, különösen a bankok esetében jelentős az átstrukturálási tevékenység, azonban az átstrukturált hitelek növekvő része esik ismét késedelembe, vagyis az átstrukturálás egyre kevesebb problémás ügyfél számára nyújt megoldást. A nemteljesítő állomány a hitelintézeti szektornak így tartós terhet jelent.

Végtörlesztés: külföldi forrásból

A végtörlesztés miatt a bankszektort terhelő veszteség nagysága elsősorban a mindenkori aktuális árfolyamtól és a részvételi aránytól függ. A svájci frank árfolyama az meglehetősen magas, a részvételi arány pedig kiegyensúlyozott volt az időszak egészében, így a PSZÁF összességében 15%-os végtörlesztési részvételi arányra, és ennek megfelelő veszteségre számít.

A végtörlesztéshez szükséges összeg mintegy fele belföldi megtakarításokból és kisebb részben forinthitelből származik, közel fele azonban feltehetően külföldi forrásból. A megtakarítások kivonása a betéteknél, a befektetési alapoknál és az életbiztosításoknál is kimutatható. A végtörlesztés gyakran másodlagos hatásokkal is jár a többi szektorban, pl. a jelzáloghitelhez kapcsolódó vagyon- és hitelfedezeti biztosítások felmondása révén.

Nem marad profit a bankoknál

A negatív tényezők miatt a jövedelmezőség drasztikusan visszaesett a bankszektorban. A III. negyedévben a végtörlesztés hatása még nagyon korlátozottan jelenik meg, a IV. negyedévben azonban nagy valószínűséggel nem várható profit a hazai bankszektorban. Az új helyzethez való alkalmazkodás érdekében eközben a bankok jelentősen átalakítják stratégiai terveiket.

A Kormány és a Bankszövetség megállapodása fontos új eredmény, amely kijelöli a devizahitelezéssel kapcsolatos problémák rendezési kereteit, kiiktat egy sor bizonytalansági elemet az adózás jövője tekintetében, bevezeti a tehermegosztást, és részben ellensúlyozza a szektor végtörlesztési veszteségeit.

Megnyugtató a tőkehelyzet

A III. negyedév végén a hitelintézeti szektorokban a szektorszintű tőkemegfelelés továbbra is megnyugtatóan magas értéket mutatott, és pozitív, hogy a tőke jellemzően jó minőségű tőkeelemekből áll a felügyelet jelentése szerint. Az egyes intézmények között korábban is meglévő különbségek azonban erősödtek. A nehezedő gazdasági és szabályozói környezetben a bankok meghirdetetten is egyre inkább eszközoldali alkalmazkodással reagálnak; a tulajdonosok a veszteségek pótlásához szükséges tőkét biztosítják, a további kockázatvállalást azonban korlátozzák.

Takarékszövetkezetek: jelentős különbségek

A takarékszövetkezetek helyzete viszonylag kedvező, főként magas likviditásuk és a jelentősebb volumenű devizahitelek hiánya miatt. Kockázatot jelent ugyanakkor, hogy az egyedi intézményi különbségek ebben a szektorban is nagyok, többek között a meglévő deviza jelzáloghitel-állomány is mindössze tucatnyi szövetkezeti hitelintézetnél koncentrálódik. A hitelezési aktivitás e szegmensben is gyenge, és ezen a végtörlesztéshez nyújtott forinthitelek sem tudtak érdemben változtatni. A nemteljesítő állomány a portfoliótisztítás hiányának köszönhetően folyamatosan növekszik.

A pénzügyi vállalkozások követelésállománya nagymértékben csökkent. A késedelmes állományok aránya itt a legmagasabb, az értékvesztés képzés emiatt jelentős teher a szektornak. A pénzügyi vállalkozások többsége folyamatos tulajdonosi tőkepótlást igényel, emiatt jelentős az intézményi átrendeződés is a szektorban.

Biztosítók: központosítják a kivonható forrásokat

Az aktivitás csökkenése minden biztosítási ágazatban jellemző, a jogszabályi előírások miatt kötelező termékek – pl. kötelező gépjármű felelősség biztosítás – kivételével. Mérséklődtek ugyanakkor a kockázatok is, ami az átlagdíjak csökkenésében is megjelent. A költséghányad és a kárkifizetések növekedése azonban elmaradt az eredmény növekedésétől, így a szektor továbbra is jövedelmező. Új, az európai bankszektor nehézségeivel összefüggő jelenség viszont, hogy a magyarországi biztosítók egy részénél az anyabiztosító a kivonható forrásokat központosítja és a nemzetközi csoport banki tagjának javára újraallokálja.

A befektetési szolgáltatók idén, különösen a III. negyedévben a jelentős árfolyamingadozást mutató (volatilis) piacokon megélénkült forgalomból profitáltak, így a szektor eredménye és tőkemegfelelése javult.

A pénztári szektor a magánnyugdíjpénztári rendszer átalakítása következtében jelentős mértékben zsugorodott, így az ehhez kapcsolódó vagyonkezelési díjbevételek is csökkentek. A magánnyugdíjpénztárakban maradt alig több mint 100 ezer tag többsége magasabb jövedelmű, 30 év feletti férfi, sokuk a legutóbbi költségvetési kiigazítás keretében bejelentett intézkedések hatására visszatérhet az állami nyugdíjellátási rendszerbe. A pénztári szektorban a változások miatt jelenleg az önkéntes nyugdíjpénztári ágazat rendelkezik a legjelentősebb létszámmal és vagyonnal. Az öngondoskodás erősödése itt további fejlődést hozhat, ennek jelei azonban még nem láthatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik