Coolvadászok

Coolságból elégtelenre vizsgáztam. A hidegzuhanyt a Red Bull nyitotta rám, amikor elolvastam álláshirdetésüket, amelyben (sub-)culture coordinátor pozíció betöltésére kerestek embert. A cég a közleményben világosan fogalmaz: olyanok jelentkezzenek, akiknek nem csengenek idegenül a street-art, a tagging, a wikizni, a LOL, a blogger, a myspace, a Second Life, az emo, a beatbox, a skratchelés, a b-boy vagy a fejpöri kifejezések (a meghatározásokat lásd külön).

Rajzok: Szántói Krisztián

„A 20 százalékos tesztemmel senki vagyok” – kesergek Romet-Balla Ágnesnek, a cég kommunikációs vezetőjének, aki azzal vigasztal, ne csüggedjek: ezek nagy részét ő sem tudta volna definiálni. Erre az a magyarázata, a fogalmak ismerete a leendő (sub-)culture coordinator dolga, és egyelőre ők is tapogatóznak, hogy milyen határok közé szorítható a közelmúltban megálmodott feladatkör. „Elsődleges szűrőnkbe ezért is választottunk kifejezéseket a zene, az internet és a vizuális irányzatok világából” – mondja Romet-Balla, aki hozzáteszi: a két hónapja feladott hirdetéshez ma legalább öt új és idegenül csengő szót lehetne hozzáírni. Ilyen gyorsan fejlődik a tinikultúra nyelvezete, márpedig az egyik célcsoportjuk éppen a tizenévesek. Azokból is a kicsit másként gondolkodók, akikhez a zenén, a vizuális kultúrán, illetve a szabadidősportokon keresztül lehet utat törni. Ehhez kell egy túravezető: maga a (sub-)culture coordinator, aki tisztában van a trendekkel, naprakészen követi azokat, bulikat szervez a célcsoportnak, amelynek gondolkodásmódjáról, életviteléről egyben naprakész információval szolgál a cégnek.

TE KIT VÁLASZTANÁL? Az ominózus hirdetés 180 ember fantáziáját mozgatta meg. A rekordszámú jelentkező kapcsán Romet-Balla azt mondja, a sikerhez a fogalmak helyes definíciója önmagában kevés. Nem elég szimplán a szubkultúrák iránti nyitottság; nem elég azt mondani, a farzsebemben lapul egy iPod ezer, kincset érő zeneszámmal; nem elég csípőn hordani a bő farmert, hogy a boxeralsó gumírozásában futó márkajelzés kilátszódjon – gyakorlati jártasságot kell bizonyítani. Jó pont, ha az illető volt DJ, rendelkezik táncos múlttal, esetleg maga is ex-emo, vagy ha tartózkodik az amerikai életrajz beküldésétől, helyette viszont ír egy ars poeticát. Ha az illető történetesen DJ-nek vallja magát, nem kizárt, hogy a felvételi beszélgetésen kap egy pultot, ahol bizonyíthat. Ha kreatív elmeként mutatkozik be, mindezt bizonyítandó, előfordulhat, hogy meglepik egy extrém feladattal.

Bár Emanuele Massimo, az Apple magyarországi képviselője ilyen jellegű erőpróba elé nem állítja leendő munkatársait, a jófejséget azért ő is keresi a jelentkezőkben. Nyilván nem azzal, hogy kipróbálja, milyen velük raftingolni, hanem beszélgetéssel, referenciákkal, amelyekből kiderül, kreativitás terén mennyire sikerült bizonyítaniuk az előző munkahelyeiken. Eközben persze a külsőségekre sem érzéketlen. „Ha hozzánk állásinterjúra nyakkendőben jön valaki, nem érti a céget.” Sokkal inkább érti az, aki farmerben és fekete garbóban állít be. Róla ugyanis feltételezhető, hogy tudja, ki az a Steve Jobs, ez esetben pedig azzal is tisztában van, hogy a cég ikonikus vezetője sem igen mutatkozik másban. Van tehát kapcsolata a vállalattal, próbál alkalmazkodni ahhoz az életstílushoz, amelyet az Apple a termékeivel üzen a fogyasztóknak.

„Az öltözet, a hajviselet, a kiegészítők, a szóhasználat sok mindent elárul” – húzza alá Hajagos Rita, a Motorola kommunikációs vezetője. Ő a szakmai kérdések mellett ma is szívesen váltogatja az angol és a magyar nyelvet az állásinterjún. Abból sem csinál titkot, hogy a cég munkaerő-felvétel esetén mindig innovatív, a mobilgyártó designfilozófiájával azonosulni képes embert keres. Olyat, aki kreatív, fogékony az amerikai kultúrára, és nem jön zavarba, ha megkérdezik tőle, ki az a Jack Bauer (válasz: a 24 című tévésorozat terrorelhárítással foglalkozó szakembere), illetve mivel bonyolítja le telefonbeszélgetéseit, miközben éppen terrorelhárít (válasz: Motorola mobilt használ, mindig mást). „A feszülést nem szeretjük, sem az állásinterjún, sem a munkahelyen” – mondja Hajagos Rita, majd hozzáteszi, mivel ők kis cég, nem mindegy, ki kerül a csapatba. Tézisük pedig az, hogy egy cool teambe csak egy hasonlóan cool, minden újra nyitott figura tud zökkenőmentesen beépülni.

Sokszor előfordul, hogy a cool cégek nem is hirdetnek állást, mert jönnek a jelentkezők maguktól is. Vidák László, a Menza étterem és a Tisza cipő tulajdonosa például ritkán bajlódik hirdetésszövegezéssel. Amennyiben felvételire kerül a sor, munkatársaival mindig azt puhatolják, érzi-e a cég feelingjét. A Menza esetén például átjön-e az, hogy az étterem egy régi lakásbelsőre hajaz, ahol az ember összejön a barátaival, anyu főz valamit, és egyébként olyan az egész, mintha otthon lennél, és a ‘82-es naptár lógna a falon. „Ha nincs meg az alapélmény, kár beszélgetni” – mondja Vidák, aki magához is legalább ilyen szigorú. A cool brand-díjas lokalitás tulajdonosa étteremvezetőivel gyakran jár külföldi tanulmányutakra, hogy mindig naprakészen tudják, mi a menő gasztronómiában, a designban és belsőépítészetben.

HÁZON BELÜL. „Azok a kis cégek, ahol a létszám okán nem mindegy, kivel kell naponta összezárva lenni, a kiválasztást saját maguk intézik. Talán ezzel magyarázható, hogy minimális a Red Bulléhoz hasonló megkeresésünk” – mondja Lukács Zsolt, a Telkes Tanácsadó Zrt. partnere. Hozzáteszi, tízből egy munkájuknál kell különleges elvárásoknak megfelelni. S ez esetben szinte biztosra vehető, hogy a megrendelő a marketing, a pr, a média világából kerül ki. Ilyenkor a nyelvtudás, a meglévő papírok csak egy kis szeletét adják a kiválasztásnak. Fontosabb, hogy a keresett személy életformája passzoljon a céges üzenetekhez. Amikor az Oakley számára kerestek embert, alapelvárás volt, hogy a jelöltek ismerjék a szemüveg-, ruha- és cipőválasztékot, és viseljék is, ideális esetben extrém személyiségükkel erősítsék a márka fényét. Az interjúk kötetlenebbek voltak a megszokottnál. Lukács megnézte a cég legújabb kollekcióját. Miután megtudta, hogy Lance Armstrong vagy a magyar kajak-kenu válogatott visel ilyet, nyilvánvalóan ráérzett, hogy a sportosságról és minőségről szól a márka.

„Megtalálják egymást, akiknek együtt kell dolgozniuk” – mondja Hajagos Rita, amit Romet Balla Ágnes is megerősít. Azt mondja, a Red Bull itthoni csapata olyan dolgozókból áll, hogy 90 százalékuknak nem okoz problémát, ha egy tréningen repülőből kell ejtőernyős ugrást végrehajtani. „A legfontosabb, hogy minden cégben legyen egy beazonosítható, a márkához passzoló vezető, és egy kommunikátor, mert a cég általuk lesz hiteles” – fejti ki Hajagos, akinek saját megfigyelése, hogy míg 5-10 éve a húszas éveikben járók alkalmazkodtak az idősebb munkatársakhoz, ez most megfordulni látszik: az idősebbek követik a fiatalok által diktált üzleti trendeket.