Egyre zavarosabb a helyzet a régióban, ahol élünk. Immár közhely, hogy a Nyugat – pontosabban az egyébként egymással is permanensen vitatkozó Egyesült Államok meg az Európai Unió – egy dologban teljesen egyetértenek. Abban hogy stabilitást és nyugalmat várnak el Közép- és Kelet Európa országaitól – és különösen azoktól, amelyek egyaránt tagjai a NATO és az EU szervezetének. E pillanatban és ebben a régióban három olyan ország van, amelyek egyszerre és az első menetben lettek e két szövetség tagjai: Lengyel-, Cseh- és Magyarország. Személyes véleményem szerint abszolút értelemben egyik sem teljesíti tökéletesen Washington és Brüsszel stabilitás-igényeit.
Kellő szerénységgel megkockáztatnám, hogy mi, magyarok (példátlan költségvetési hiányunkkal, a fejünk felett lógó megszorításokkal, és a szomszédainkhoz fűződő viszony megoldatlanságával együtt) relatíve jól teljesítünk. Jobban, mint a lengyelek, akiket elöntött a populizmussal párosuló retrográd „nemzeti katolicizmus” árja. És (legalábbis pünkösd hétfő óta) jobban, mint a sok szempontból előttünk járó csehek.
Csehországban pünkösd küszöbén választásokat tartottak, amelyek feltárták a belpolitikai helyzet rendkívüli ingatagságát.
Gömöri Endre, újságíró
NAGYKOALÍCIÓ KIZÁRVA. A választás egyébként – sakknyelven szólva – pattra végződött. A 200 tagú parlamentben a két legnagyobb politikai erő, az eddig kormányzó szociáldemokraták (CSSD) és – a magyar jobboldal vezető pártjánál kevésbé, vagy inkább másképpen radikális – Demokratikus Polgári Pár (ODS) lehetséges szövetségeseivel együtt egyaránt 100-100 mandátumhoz jutott. A középbal és a középjobb azonos ereje miatt az ország a kormányozhatatlanság határához érkezett. Német mintájú nagykoalícióra a két oldal ellenséges viszonya, s programjuk különbségei miatt nincs lehetőség.
A patthelyzet mozdulatlan felszíne alatt ráadásul aknák rejtőztek. Az elsőt a nyolc éve kormányon lévő CSSD vezetője, Jirí Paroubek miniszterelnök robbantotta fel, aki láthatóan nem tudta elviselni, hogy az általános patton belül a szocdemek egy árnyalattal lemaradtak az OSD mögött (32,3 százalék és 74 mandátum kontra 35,4 százalék és 81 mandátum). Ezért minden reális ok nélkül kijelentette: nem ismeri el a választási eredményt, s bírósághoz fordul. Ez a hibás lépés alkalmat adott Václav Klaus köztársasági elnöknek a beavatkozásra. Klaus, aki az OSD egyik alapítója, majd vezetője volt, külön sajtóértekezletet hívott össze, nevetségesnek nyilvánítva Paroubek érveit, aki, úgymond, „egyszerűen nem tud veszíteni”.
A másik akna a lehetséges szövetségesek soraiban robbant. A jobbszárnyon a Mirek Topolánek által vezetett „demokratikus polgárok” csak úgy érhetik el a 100 mandátumos patthelyzetet, ha maguk mögött tudhatják természetes partnerük, a két szervezetből álló kereszténydemokraták 13 mandátumán kívül a zöldek 6 parlamenti helyét is.
A szociáldemokratáknak is megvan a maguk fejgörcse, de az más természetű. A neve: Csehország Kommunista Pártja. A választáson a kommunisták 12,8 százalékot kaptak, valamivel kevesebbet, mint 2002-ben, de így is 26 mandátumhoz jutottak. Ezekkel a mandátumokkal érheti el a CSSD a 100 mandátumos patthelyzetet. Paroubek pártja azonban nem engedheti meg magának, hogy formális parlamenti paktumot kössön a kommunistákkal, ezért csak az ingatag „külső támogatás” kerülhet szóba, amelyet a CSSD eddig is megkapott Európa egyik legerősebb kommunista pártjától.
ZSÁKUTCÁBAN. Tökéletes zsákutca – és ezen az sem változtat, hogy Klaus elnök hétfőn úgy döntött, megkísérli a lehetetlent: megbízta „saját” pártja, az OSD elnökét, Topoláneket a kormányalakítással. Ha ez netán sikerülne is, csak végzetesen gyenge, állandóan a bukás veszélyével fenyegetett jobbközép kormány születne.
A cseh káosznak kettős regionális hatása is van.
Az első: válságba kerül az EU és a csehek viszonya. Az OSD Klaus euroszkepticizmusát örökölve elutasítja az unió alkotmányát, a mélyebb integrációt, és nem támogatja az euró 2010-es bevezetését sem. A balszárnyon más a helyzet, de nem jobb. A szocdem párt ugyan a 2010-es euró mellett áll – de a kommunisták támogatása nélkül mozdulni sem tud. Azok pedig egyenesen az EU-ból való kilépést követelnék.
Ebből következik a második regionális hatás: a visegrádi együttműködés krízise. Ilyen lengyel rezsimmel eddig sem volt könnyű együtt dolgozni. A cseh krízis most Visegrádot is beviszi magával a zsákutcába, meggyengítve ezzel az egész régió érdekérvényesítési képességét.
