Ritka kegyetlenséggel mutatta meg Európa délkeleti és keleti perifériájának csüggesztő nyomorúságát a múlt hét szombatja és vasárnapja. A két nap közül a szombat leckéje jóval bonyolultabb. Azon a napon eltemették Milosevics – Jugoszlávia utolsó diktátora és egyben elveszejtője – testét. A szelleme azonban sokáig kísért még bennünket.
RÉGIÓS MÉREGPIRULA? A többes szám első személyt nem véletlenül használtam. Most, néhány nappal a múlt szombati temetés után, senki nem tudhatja még, mi vár Szerbiára, és azt sem, milyen lesz ennek az ismeretlen, de bizonyosan viharos jövőnek a reakciója. Csak azt tudjuk, hogyan érinti majd a Vajdaság és az ott élő magyarok sorsát. Szélesebb értelemben pedig mérgezheti nemcsak a Balkán, hanem az egész, soviniszta túlzásokra notóriusan hajlamos „nagyrégiónk” politikai légkörét is.
Gömöri Endre
A belgrádi kormány megtagadta az állami temetést. Elismerést érdemlő gesztus, de nem feledtetheti, hogy majd’ százezres tömeg búcsúztatta a parlament előtti téren a kényurat, akiről Vuk Draskovics külügyminiszter a szenvedélyes gyászkitörések láttán azt mondta: „Áldozatainak számára túl szűk lenne Belgrád valamennyi tere.”
Nem felejthető, hogy az ellenzék nagy tömegpártjának (egyben a helyzet igazi haszonélvezőjének), a radikálisoknak a képviselői is szónokoltak a parlament terén, emlékeztetve arra, hogy vezérük, a véreskezű Seselj „vajda” is a hágai börtön lakója. Még kevésbé felejthető, hogy az orosz törvényhozás alsóházának alelnöke, Szergej Baburin, a hallgatásba burkolódzó Putyin orosz elnök tudta és jóváhagyása nélkül aligha lehetett volna a téren.
Ilyen háttér előtt fokozott aggodalom kíséri a Belgrádra váró próbatételek sorsát. Az első már április 5-én esedékes, amikor újra megkezdődne Szerbia társulási egyezményének tárgyalása az Európai Unióval. Brüsszel ennek feltételéül szabta a népirtással vádolt Mladics tábornok elfogását, és kiadását Hágának. Azt, hogy Szrebrenica hóhéra 11 éve bujkálhat – ebből több mint öt telt el Milosevics bukása óta -, a hadsereg és a biztonsági erők bűnrészességét bizonyítja (a mai politikai hatalomtól független). Szombaton Mladics képeit is magasba emelte a tömeg. Így valószínűtlen, hogy a védekezésbe szorult kormány április 5-éig teljesíteni tudja az EU feltételeit.
A második próba: május 21-én Montenegró népszavazással dönt, hogy fenntartja-e laza szövetségét Szerbiával, vagy függetlenné válik. Montenegró kormánya a függetlenség híve, de a lakosság véleménye eddig egyenlő arányban oszlott meg a két eshetőség között. A Milosevics-temetést kísérő soviniszta fellobbanás – a Mladics-üggyel együtt – a függetlenség igenlése felé lökheti a májusi népszavazást. Ha pedig Montenegró elszakad, akkor a szerb sérelmi politika újabb elkeseredett és veszélyes reakciókat gerjeszthet.
Ez csaknem végzetessé válhat az év végére, amikor számítani lehet arra, hogy az EU ideiglenes irányítása alatt álló szerb tartomány, Koszovó függetlenné válik. A szerb ortodoxiának ez a „szentföldje” egyben Milosevics utolsó, végzetes kalandjának színtere volt. A kaland kudarcának következménye, hogy az EU ma már aligha tehet mást, mint hogy elfogadja a kilenctized részben albán többségű szerb „szentföld” függetlenségét.
Ki kell mondanom világosan: ez csak elkerülhetetlen, de nem jó megoldás. A „Nagy-Albánia” híveinek bátorítást ad, s a szombati Milosevics-temetés után „Nagy-Szerbia” álmát is eltemeti.
A temetés-Mladics-Montenegró-Koszovó sorozat egy lánc egymást erősítő szemei. A lánc végén két, kölcsönös gyűlölettel fertőzött ultranacionalizmus konfliktusa áll. A szerbekét a sorozatos vereségek miatti elkeseredés tüzeli, az albánokét az új, most először felbukkanó történelmi esély táplálja.
LUKASENKO TÁMASZA: PUTYIN. A balkáni káosz új szakaszával fenyegető belgrádi szombathoz képest Minszk, a fehérorosz főváros vasárnapja maga volt az egyszerűség. A színtér: Európa utolsó neosztálinista diktatúrája. A diktátor: Lukasenko. Az esemény: az előre eldöntött választás. A módszer: a jórészt csak a politikailag tudatos értelmiségi elitre támaszkodó ellenzéki kisebbség embereinek megfélemlítése, sőt ideiglenes vagy végleges „eltüntetése.”
A vasárnap így meglepetést nem hozott, de egy kérdést igen. A neve: Putyin. És ez a név összekapcsolja a szombat hátterét a vasárnapéval. A duma alelnökének belgrádi jelenlétét azzal a ténnyel, hogy Minszkben Lukasenko diktatúráját Putyin Moszkvája tartja életben.
És így talán a vasárnap „egyszerűsége” is csak idézőjelbe kívánkozó látszat.
