 |
 |
|
A popkultúra leggyakrabban használt három betűje az L, az E és a G. Nincs olyan zenekar, amelyiknek a biográfiájában ne szerepelne, a „legelső”, vagy éppen a „legnépszerűbb” kifejezés. De mi a teendő, ha előkerül az igazi LEG?
Ő Sir Paul, ő a világ legfontosabb dalszerzője, ő az, aki a legtöbb No. 1. slágert írta, ő a világ leggazdagabb popsztárja, nevéhez fűződik a popkultúra tíz legfontosabb lemeze közül legalább három (Revolver, Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band, Abbey Road). Naná, ha azt eddig nem mondtuk volna, a búsképű lovag a világ legjobb, és egyben a legfontosabb popzenekarában, a Beatlesben volt John Lennon mellett a legfontosabb zenekari tag.
Mr. Macca – ahogy a britek nevezik – mindezen túl a legszimpatikusabb és legszerényebb popelőadó is egyben. Erről szerencsére mi is meggyőződhettünk 2003-ban, a Papp László Budapest Sportarénában. Azóta számos helyről hallhattuk: ez volt minden idők legjobb hangulatú popkoncertje Magyarországon. Talán ez volt az a tömeggyűlés, ahol leginkább helyén volt a magyar zászló lengetésének gesztusa. McCartney kezében még a magyar zászló is jól mutatott. Ez volt az a tömegdemonstráció, amelyen e sorok írója legbüszkébb volt a magyarságára. Nem volt negatív konnotációja a dolognak, Mr. Macca nyilván nem értené azt, hogy a nemzeti jelképekkel vissza is lehet élni.
McCartney a napokban új lemezzel örvendeztette meg azokat, akik számára a pop fogyasztása ugyanolyan létszükséglet, napi rutin és egyben egészségügyi gyakorlat, mint a reggeli futás, vagy a kötelező tea. A Chaos and Creation in the Backyard talán Sir Paul egyik legjobb szóló megnyilvánulása. Minden dal magán viseli a zsenik halovány, egyezményes jelét, azt a glóriát, amelyet nem az égben adnak, hanem már itt a Földön.
Nem minősítő megállapítás, hanem tény: talán ez az a McCartney-lemez, mely leginkább idézi meg a Beatlest. A Friends to Go és az Engish Tea című dalok szerepelhetnének akár az Abbey Roadon is. Fanyar érzelmesség, pszichedelikus kamaradarabok, kellemes pop-bagatellek jellemzik az albumot, amelyen egyszerre érezzük a világ tágasságát, és az angol teaasztalok meghitt szűkösségét.
