Május 9-e a Győzelem Napja. Moszkva a 60. évfordulóját ünnepli annak a győzelemnek, amellyel a szovjet-amerikai-brit szövetség megsemmisítette a hitlerista hadigépezetet.
Köteteket lehetne, tanulmányt kellene írni e néhány sor helyett ennek a napnak az elő- és utótörténetéről. „Szerencsére” a jelen szüntelenül átértékeli a múltat. Így mégis van lehetőség arra, hogy szigorúan a mai napra korlátozva felvázoljam, milyen erők együttes hatása formálja ennek az emlékezésnek a karakterét Moszkvában.
Az alaphangot a Kreml jelenlegi ura, Putyin orosz elnök adta meg néhány napja elmondott, ötvenperces parlamenti beszédében. A kulcsmondat így hangzott: „Mindenekelőtt azt kell tudomásul vennünk, hogy a Szovjetunió megszűnése az évszázad legnagyobb geopolitikai katasztrófája volt.” Majd a folytatás: „Ez az orosz nép számára valóságos tragédiát jelentett. Állampolgáraink és honfitársaink tízmilliói rekedtek kívül az orosz határokon. Az összeomlás járványa visszahullott magára Oroszországra.”
Ahány szó, annyi megdöbbentő és magyarázatot követelő állítás. Kezdjük a végén. Pozsonyban, a Bush-Putyin sajtóértekezleten az orosz elnök hitet tett a demokratizálás mellett, de hozzáfűzte: az „nem vezethet az állam széthullásához”. Most Putyin még radikálisabb volt. Már nem „csak” a demokratizálás jellege feletti kontroll elveszítése fenyegethetné – a jövőben – az orosz állam létét.
„FELELŐS” UTÓDÁLLAMOK. A Győzelem Napja felé közeledve az új tézis már tényként, múlt időben szól az orosz államszervezetre „visszahulló járványról”. Sőt (ez a második lépcső) utal a felelősökre is: azokra az országokra, ahol az orosz állam határain kívül rekedt honfitársak lakoznak. Az utalás célpontjai elsősorban a balti államok és Ukrajna. Az utóbbinál a mennyiség (tízmillió orosz, a lakosság 20 százaléka) irritálja Moszkvát, a Baltikumnál az arányok (Litvániában 10 százalék körüli, de Észtországban és Lettországban 30 százalék feletti az oroszok aránya).
Komoly jelek mutatják, hogy Putyin tudatosan nyúlt a balti darázsfészekhez. A három – ma már NATO-tag – balti állam közül Litvánia és Észtország elnöke már régebben közölte, hogy nem vesz részt a Győzelem Napjának moszkvai ünnepségein, mert az 1918-ban függetlenné vált három balti állam a Hitler-Sztálin paktum érdekövezeti megosztása során került szovjet megszállás alá, majd lett a szovjet állam része. Az orosz lakosság aránya a Baltikumban Sztálin („a nemzeti kérdés vagonkérdés”) deportálási technikájának és a tudatos betelepítési politikának a közös terméke. Ezért az észt és a litván bojkott. Lettország – a pillanatnyi döntés alapján – ott lesz a moszkvai ünnepségen, de (a Washington Post kommentárja szerint) „azért, hogy felvesse ezt a problémát”.
FAGYOS OROSZ-LENGYEL VISZONY. A Baltikum éles reakciójából fakadó kényes helyzetet Putyin kénytelen volt kezelni az orosz közvélemény előtt. Egy rádiós nyilatkozatban azzal vélte igazolni a paktumot, hogy „célja az ország nyugati határainak biztosítása volt”. Ez a fellépés, párban a Szovjetunió megszűnését geopolitikai katasztrófának minősítő nyilatkozattal, Varsót is bevonta a Győzelem Napját beárnyékoló válságba. Hiszen keleten a lengyel határ ma is a Hitler- Sztálin paktum Lengyelországot kettéosztó demarkációs vonalán fut végig. Az Ukrajna miatt már feszült orosz-lengyel viszonyt ez tovább rontotta. (Adam Rotfeld lengyel külügyminiszter: „Én inkább azt mondtam volna, hogy a szovjet összeomlás a nemzetek egyenjogúvá válásának forrása, és ezért az évszázad legnagyobb politikai eseménye.”)
Így fest május 9-e közeledtével az orosz oldal. Ami az ünnepet végleg politikai játszmává teszi, az Bush megjelenése. Az elnök Moszkva előtt Lettországban a három balti állam vezetőivel tárgyal. Moszkva után pedig Grúziába megy, ahol a „rózsák forradalma” elindította az Ukrajnához és Kirgizisztánhoz vezető láncreakciót. Ez a látványos demonstráció mutatja, hogy a Fehér Ház könyörtelenül kihasználja Putyin belső nehézségeit. Az igazi katasztrófa az, hogy – Lew Gudkow, orosz szociológus szavaival – „a háborús győzelem emléke ma az egyetlen állva maradt oszlop a sivatag közepén”. Ha pedig háború, akkor az az 52 éve halott Sztálin torz rehabilitációjának kényszerpályája. Az emberi tragédia pedig az, hogy a Győzelem Napja körül kibontakozó politikai játszmák eltakarják annak a 27 millió orosz halottnak az emlékét, akik nélkül nem lett volna győzelem. Akik előtt le a kalappal – attól függetlenül, hogy Hitler vagy Sztálin miatt pusztultak-e el.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
