 |
Kovács úr már régen megvette élete első autóját, gyermekei is hamarosan kirepülnek a családi fészekből. A negyedik iksz felé közeledve egyre gyakrabban játszik el a gondolattal, hogy ha megéli, mit is fog majd csinálni nyugdíjas évei alatt, s lesz-e arra fedezet. Az öregedés legbiztosabb jeleként értékeli, hogy korábban mindig elhajtotta a biztosítási ügynököket, a napokban azonban kitörő örömmel fogadta, amikor az egyik társaság tanácsadója felajánlotta a pénzügyi tervezés nevű szolgáltatást. Kovács úr beszámolt róla, hogy mennyit keres most, várhatóan mennyit fog a közeljövőben, s meddig kell még a gyerekekre költenie. Elmondta, milyen igényei vannak ma, és hogyan szeretne élni majd nyugdíjasként. Sejtette, hogy a tisztesen végigdolgozott élet után a nyugdíjas lét nem lesz majd egy habostorta, de a tervezés eredményén mégis ledöbbent: az állami nyugdíja, valamint a kötelező és az önkéntes pénztárakból keletkező jövedelme a harmadát sem foga fedezni 25 év múlva a túlzottnak korántsem nevezhető igényeinek.
 |
 |
|
|
Visszahúzó örökség
A párnacihában, vagy jobb esetben a nulla közeli kamatot adó folyószámlán tartott pénzek gyökerei a múltban és a rossz beidegződésekben keresendők:
JOGI BIZONYTALANSÁG Az embereknek egyáltalán nincsenek pozitív tapasztalataik a hosszú távú befektetések előnyeiről. Nem is lehetnek, mert bár a rendszerváltozás óta már 15 év telt el, a rövidlátó politika szinte évente változó szabályokkal gondoskodott arról, hogy senki ne merjen sokéves időhorizonton gondolkodni. Kézenfekvő példa az adóhitel, amelyet épp a hosszú távú befektetések támogatásának céljával hívtak életre, majd szüntettek meg egy tollvonással, visszakérve azt a pénzt, amit a befektetőknek adtak.
BANKI ELLENÉRDEKELTSÉG A magas kamatok 2003 végén – érthető módon – a lekötött banki betétek felé mozdították el a befektetőket. Abban a helyzetben ugyan a kötvények és a kötvényalapok tűntek ideális választásnak, azonban ezeket is általában bankoknál vásárolják a befektetők. A pénzintézeteknek pedig abban a helyzetben egyáltalán nem fűződött érdekük a befektetési termékek felé terelni a megtakarítókat, a forrásgyűjtés még magas kamat mellett is kedvezőbb volt számukra.
INGATLAN NIMBUSZ A hosszabb távú értékpapír-befektetés ellen hat, hogy Magyarországon igen nagy presztízse van az ingatlannak, sokan tartják azt az egyetlen biztos hosszú távú befektetésnek. Ebben valószínűleg nem is lesz addig változás, amíg egy ingatlankrach be nem következik. Görögországban például a közelmúltban rövid idő alatt megfeleződtek az ingatlanárak, nálunk azonban valószínűtlen egy ilyen fejlemény, mivel az emberek 91 százaléka saját lakásban él, így egy beinduló árcsökkenés nem hoz magával pánikreakciókat.
RÖVID TÁVÚ GONDOLKODÁS Ennek egyik mintapéldája, amikor a kötvénypiac gyenge 2003-as évében pánikszerűen menekültek a befektetők a mélypont környékén a kötvényalapokból.
KOCKÁZATKERÜLÉS A Baumagot a Mol-részvénytől csak nehezen megkülönböztetni tudó magyar úgy fél a részvénytől, mint a tűztől. S szakértők szerint minél több pénze van valakinek, annál kevésbé viseli el a kockázatot.
SZŰK KÖR A piacon évek óta nagyjából 2 ezer tőzsdéző magánbefektető lehet, s az elmúlt időszak áremelkedése is csak az inaktív befektetőket csábította vissza a parkettre, újak alig jelentkeztek. Akik jöttek, azok viszont épp a BUX csúcsának környékén érkeztek. |
|
|
|
|
|
|
KÖZÖS ÉRDEK. Kovács úr természetesen nem egyedi eset, nemcsak átlagos jövedelem és átlagos igények esetén jön ki a számítás végén az, hogy a néhány évtized múlva nyugdíjba vonulók nem várhatják ölbe tett kézzel az időskort. Kényszerű a felismerés: egyetlen esélyük marad a normális életkörülményeik fenntartására, ez pedig az öngondoskodás. A biztosítóknak természetesen jól felfogott üzleti érdekük mindezt az ügyfelek felé kommunikálni, s főleg befektetéshez kapcsolódó életbiztosításokat adnak el a probléma fontosságát felismerő ügyfeleknek. Az elmúlt időszakban azonban az értékpapírpiac szereplői is egyre harsányabban tűzik zászlójukra az öngondoskodás eszméjét. Úgy tűnik, a lakossági megtakarítások növelése és a befektetési kultúra fejlesztése közös érdek.
A mai helyzet ugyanis túlzás nélkül tragikusnak nevezhető. A társadalom elöregedése nemcsak nálunk, világszerte egyértelmű trend. Néhány év múlva beindul az aktív munkaképes korosztály népességen belüli arányának csökkenése, mivel az már ma is jól látható, hogy az idős inaktívak egyre többen, a fiatalok pedig egyre kevesebben vannak (Figyelő, 2005/11. szám). A problémával azonban nemcsak az állam nem foglalkozik behatóan, de a lakosság sem vesz róla tudomást – a magyarok megtakarítási és befektetési kultúrája a legelmaradottabb egész Európában.
HITELCSAPDA. „Hárommillió koldus és hárommillió fogyasztó országa vagyunk” – mondja Albrecht Ottó a Cashline Értékpapír Rt. vezérigazgatója. „A többség pénztelen, a nem létező középosztály pedig nyakig hitelben ül” – teszi hozzá. „A megtakarításokat pedig a hitelfelvétel mozgatja” – közli Kopik Tamás, a GKI Gazdaságkutató Rt. kutatásvezetője. A 2000-es évek elején az államilag támogatott lakáshitelezés felfutása okozta a megtakarításról szóló adatok látványos romlását, tavaly viszont éppen a feltételek szigorítása nyomán felére zsugorodó lakáshitel-felvétel javította a képet. „A megtakarítás hiánya, a hatalmas fogyasztási kedv természetes folyamat, még évekig nem fog változni” – mondja Holtzer Péter, az OTP Alapkezelő Rt. elnöke. Az emberek most pótolják be azt, amit negyven évig nem tudtak megtenni. „Az optimizmus fogyasztást indukál” – folytatja Kopik Tamás arra utalva, hogy a jövedelmi helyzet javulását újabb és újabb javak vásárlására használják ki az érintettek. Albrecht Ottó szerint azonban ez korántsem természetes folyamat. „A sznobizmus is jelentős felhajtóerő – mondja -, a többség gazdagabbnak kíván látszani annál, amilyen.”
Aki tud is és hajlandó is megtakarítani, az sem nagyon tudja, miként is érdemes. A hosszú távon szinte bizonyosan legjobb hozamot biztosító részvénybefektetés aránya még a tavaly az EU-hoz csatlakozott országok viszonylatában is rendkívül alacsony, s a befektetési alapokba fektetett összeg egy főre vetített értéke is nálunk a legkisebb az unióban. Holtzer Péter szerint azonban hiba lenne azt állítani, hogy a lakosság teljesen irracionális döntéseket hoz; egyetlen bankcsőd, vagy Postabank-botrány hosszú évekre beépül a tudatalattiba (az elavult befektetési szemlélet néhány okáról lásd külön anyagunkat).
A szakértők általában egyetértenek abban, hogy a pénzügyi kultúra javulásának, a hosszú távú befektetések népszerűség-növekedésének legbiztosabb módja az új generáció képzése (a pénzügyi ismeretek képzésbe illesztéséről lásd keretes írásunkat). A tőzsde azonban nem várja meg, amíg felnő az új generáció, Szalay-Berzeviczy Attila néhány hete napvilágra került javaslata a nyugdíjrendszer negyedik pilléréről kissé megosztani látszik a pénzügyi szakmát is.
 |
A tőzsdeelnök elképzelését a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) is próbálta már a döntéshozók figyelmébe ajánlani, sikertelenül. A tőzsdei kommunikációs gépezet azonban, úgy tűnik, jóval hatékonyabb, néhány nap alatt komoly téma lett az öngondoskodás és a negyedik pillér.
ÚJ NYUGDÍJSZÁMLA. De miről is van szó valójában? „Az első olyan esetről, amikor a nyugdíjrendszer keretein belül az állam az egyént támogatja intézmények helyett” – mondja Vízkeleti Sándor, a CA IB Alapkezelő Rt. vezérigazgatója. Egy olyan értékpapírszámláról, amelyre megtakarításait elhelyezheti az a polgár, aki úgy dönt, azt az összeget várhatóan nem kívánja nyugdíjas évei előtt használni. Kovács úr tehát az eddig három pillér – a társadalombiztosítás, a kötelező nyugdíjpénztár és az önkéntes pénztár – után (vagy az önkéntes helyett, aminek persze a legkevésbé sem örülnek a pénztárak) a ma még nyugdíj-előtakarékossági számla munkacím alatt futó számlán is takarékoskodhat majd, hogy idős korára is fenn tudja tartani magának az általa tervezett életszínvonalat.
 |
Az új nyugdíjszámlát a normál értékpapírszámlához lehet hasonlítani, azzal a különbséggel, hogy utóbbiról bármikor kiveheti a befektető a pénzét, a nyugdíj-előtakarékoskodó azonban várhatóan csak komoly korlátozásokkal teheti ezt meg. A világ sok országában már évtizedek óta jól működő rendszer szerint a nyugdíj-előtakarékossági számlát elsősorban a hozzá kapcsolódó adókedvezmény különbözteti meg a normál számlától. Az öngondoskodó befektető természetesen megteheti, hogy „ezerrel” tőzsdézik a nyugdíjszámláján, de nem ez a cél, hanem az, hogy hosszú távon gondolkodjon, a megvásárolt instrumentumokon pedig tekintélyes hozamot érjen el.
 |
Az éves hozamok minimális eltérése 20-30 év alatt már sokszoros különbséget idéz elő a végeredményben, vagyis abban az összegben, amit az előtakarékoskodó nyugdíjas éveire fel tud halmozni. Márpedig a tőzsde adatai szerint hosszú távon (természetesen a külföldi példák alapján, mivel a tényleges hazai tőzsdetörténelem kezdete lényegében 1996-ra datálódik) a részvények által biztosított hozam verhetetlen. S noha vannak olyan időpontok, amikor nem szabad venni, a folyamatos kis tételes részvénybefektetés közel 100 százalékos valószínűséggel biztosít majd minden más befektetési formánál tekintélyesebb hozzájárulást a nyugdíjhoz.
 |
Természetesen nem kötelező a részvényhez ragaszkodni, az új előtakarékossági számlára befektetési jegyek és jelzáloglevelek is elhelyezhetők, az instrumentumok súlyozásával pedig bármilyen kockázatú portfólió kialakítható. Ez a kockázati szint persze az értékpapírok cseréjével változtatható, ami felhívja a figyelmet a számlavezető felelősségére is: senkinek sem érdeke, hogy az előtakarékoskodó ügyfél pénzének gyarapítása helyett elbukja az időskori lét biztosítására szánt összeget, a megfelelő szakértelem, folyamatos tanácsadás fontos eleme kell, hogy legyen a rendszernek.
Az új számlával kapcsolatban természetesen még szinte minden kérdés nyitott. Kik és mely életkortól nyithatnak ilyen számlát? Ki lehet-e róla venni menet közben indokolt esetben pénzt, vagy nem, s ha igen, milyen feltételekkel? S a legfontosabb, hogy mekkora kedvezményt hajlandó biztosítani az állam adófronton, illetve mekkorát a számlavezető szolgáltató a jutalékok terén? A tőzsde szerint például az lenne az ideális, ha az első értékpapír-beszerzés jutalékmentes lenne, így az a képzeletbeli ügyfél, aki minden megvett papírján a nyugdíjig ülne, nulla költséggel gondoskodhatna önmagáról.
KÖLTSÉGVITA.
Márpedig a költség éppen az egyik olyan érzékeny kérdés, amelynek kapcsán rögtön élénk kritikák érik a negyedik pillér tervét, és az sem véletlen, hogy a leginkább ellenérdekelt felek, vagyis a pénztárak nyilatkoztak negatívan a tervről. „Logikailag a jelenleg három pillérből álló nyugdíjrendszer harmadik pillérébe, azaz az önkéntes megtakarítások közé illeszkedik a tőzsdeelnök ötlete, tehát nem is egy új, negyedik pillérről van szó” – véli Borza Gábor, az ING magán-nyugdíjpénztárának és önkéntes nyugdíjpénztárának ügyvezetője. Az egyéni megtakarítás lehet önkéntes nyugdíjpénztár, egyéni nyugdíjbiztosítás vagy akár ingatlanbefektetés, és ide tartozhat a bankszámla is. A szakember szerint kizárt, hogy a banki formában létrehozott előtakarékoskodás költsége kisebb lenne, mint a nyugdíjpénztáraké. Már csak azért is kételkedik benne, mert szerinte olcsóbb nagyobb mennyiséggel kereskedni (például egy nyugdíjpénztári vagyonnal), mint egyénenkénti megbízásokat teljesíteni.
A költségkérdés azért is izgalmas, mert a pénztárakat is számos kritika érte ezzel kapcsolatosan. A nyugdíjpénztárak az éves befizetésekből jellemzően 6-7 százalékot vonnak le a működési költségekre és a likviditási tartalék terhére, a vagyonkezelői díjak pedig a bruttó hozamot terhelik. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2004. háromnegyedévi jelentése szerint a vagyon- és letétkezelői díjak átlagosan 0,20 és 0,73 szálék között szóródtak; a legmagasabb a biztosítói hátterű magán-nyugdíjpénztáraknál volt, míg a legalacsonyabb a munkáltatói hátterűeknél.
Szakértők szerint ahol magasabbak a díjak, ott az a magyarázat, hogy nem versenyeztetik a vagyonkezelőket, hanem a csoporton belül adják át a munkát. Ellenérvként a pénztári oldalon azt lehet hallani, hogy amikor valaki egy banki vagy biztosítói hátterű nyugdíjpénztárt választ, akkor éppen a csoporton belül megtalálható szaktudás miatt dönt, és természetes, hogy nem „külsős” vagyonkezelőre bízzák a pénzt.
 |
HOZAMKRITIKÁK. A pénztárakkal szemben hangoztatott másik, s nemcsak a tőzsdeelnök által elővezetett kritika a rossz befektetési politika, a hozamok nem kielégítő volta. Matits Ágnes aktuárius decemberben közzétett tanulmánya szerint például az elmúlt öt évben az átlagos befektetési teljesítmény nagyjából az inflációval egyezett meg, vagyis nulla százalékos reálhozammal járt a tagok számára. Igaz, ebben benne van a 2003-as év rendkívül rossz teljesítménye, ugyanakkor a 2004-es évet még nem számította hozzá – ezek a hozamok csak az elmúlt hetekben láttak napvilágot -, pedig tavaly 15-18 százalékos teljesítményeket tettek közzé a kasszák. A kritikusok szerint a magukat profinak tartó intézményeknek, így a pénztáraknak kellene példát mutatniuk a kisbefektetőknek azzal, hogy korszerűen fialtatják a rájuk bízott vagyont. A pénztárak viszont állítják: amíg az ügyfelek a biztonságot igénylik, nem egyénieskedhetnek. „Kezdetben 35 százalékos részvényaránnyal indultunk, és bár 1999-ben piaci átlagot meghaladó hozamot értünk el, ezt nem értékelték olyan mértékben az ügyfelek, mint amekkora büntetést kaptunk 2000 és 2001 után, amikor a rossz részvénypiaci teljesítmény miatt alacsonyabb hozamot produkáltunk” – mondja Borza Gábor. Az alacsonyabb hozamok után ugyanis sokan hagyták el a pénztárat a más befektetési politikát követő, így éppen akkor jobban teljesítőkhöz igazolva. Ugyanakkor 2003-ban az ING a második legnagyobb hozamot érte el a piacon, míg 2004-ben – az eddig nyilvánosságra hozott adatok szerint – valószínűleg az első volt. Mára a befektetés tekintetében az ING is közelíti a piaci átlagot, bár még most is 15 százalékot tart részvényekből úgy, hogy ebből 10 százalék hazai papír, 5 százalék pedig dolláralapú instrumentum.
Ha az egyes pénztárak hozamait vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy 2000 és 2002 között azok teljesítettek rosszul, amelyek magas részvényarányt tartottak, míg 2002 és 2004 között ezeknek „ment jól”. Éppen ezért általános piaci vélekedés, hogy a vagyonkezelőt a benchmarkhoz viszonyított teljesítmény alapján kell megítélni. A pénztártagok azonban nem a benchmarkot figyelik, őket valójában az érdekli, hogy az a megtakarításuk, amiből majd a nyugdíjuk származik, reálértéken növekszik-e. Ráadásul ezt évente kell a pénztáraknak közölniük, s a befektetők is ezt figyelik. A tőzsde éppen ezért azt javasolja: legyen elég háromévente hozamot közölni. Ettől azt várják, a kasszák nyitnak majd a részvények felé. Fontos azonban azt is tudni, hogy a vagyonkezelők kezét megköti a pénztár befektetési stratégiája, azaz nem léphetik túl az egyes instrumentumok esetében a nyugdíjpénztár igazgatósága által meghatározott átlagot. Igaz, pont részvényekből nem töltik fel sokszor a vagyonkezelők a lehetséges maximumig a portfóliót.
|
|
|
|
|
Tananyagba invesztálnak
A mai tizenévesek már semmit sem tapasztaltak az „átkosból”; nem emlékeznek arra az időszakra, amikor a deviza volt a legnagyobb kincs, az egyetlen értékálló befektetés, s nem úri huncutságként, hanem a gazdaság barométereként tekintenek a tőzsdére. A legnagyobb hazai tőkepiaci szereplők összefogásával megalakult Öngondoskodás Alapítvány és a Marketing Centrum középiskolások között végzett 2003-as felmérése szerint a diákok közel kétharmada mondta azt, hogy a pénzügyi ismereteknek a legfontosabb öt tantárgy között lenne a helye. Az ország 22 legjobbnak tartott gimnáziumában végzett felmérés során a válaszadók szerint az idegen nyelv, az informatika és a matematika után a pénzügyek az a tárgy, amelynek ismerete a legfontosabb az életben történő érvényesüléshez, s a válaszadók 61 százaléka kifejezetten szeretné, ha iskolájában elérhető lenne a pénzgazdálkodással kapcsolatos oktatás. Az Öngondoskodás Alapítvány reményei szerint mindez már az idén megvalósulhat. Az elkövetkezendő hetekben dolgozzák ki a tőzsdével közösen a részleteit annak a javaslatnak, amelynek révén a ma még pénzügyi ismeretek munkacím alatt futó tantárgy szeptembertől megjelenhet az iskolákban. Persze ez „csak” azt jelenti, hogy bekerül a választható tárgyak közé, ezért az Oktatási Minisztérium ámenje után az iskolákat is meg kell győzni arról, hogy valóban elérhetővé tegyék a pénzügyeket a diákok számára. |
|
|
|
|
|
|
ESÉLYEK. Heim Péter, az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Rt. vezérigazgatója szerint a hozamok 2004 és 2010 között reálértelemben évi 4 százalék körül alakulhatnak a pénztári rendszer egészében, 10-12 év átlagát tekintve pedig 2-3 százalékos reálhozamra számíthatunk. Borza Gábor úgy vélekedik, hogy a részvényekkel szembeni ellenérzéseket csak az idő fogja megoldani, rövid távon a jelenleginél sokkal nagyobb részvényarány nem várható a nyugdíjpénztáraknál. (Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy az önkéntes kasszák egy részénél szabadon választhatóak a portfóliók, vagyis magas részvényarányra is szavazhatunk.)
Függetlenül attól, hogy negyedik pillérnek minősül-e, vagy egy újdonságnak a harmadikon belül, a nyugdíj-előtakarékossági számla bevezetése kétségkívül a tőzsde és a hazai tőkepiac nagy sikere lenne. Az esélyeket azonban meglehetősen nehéz jelenleg latolgatni. Mindenképpen pozitív fejleményként lehet értékelni azt, hogy maga Gyurcsány Ferenc is inspirálónak nevezte a javaslatot múlt heti tőzsdei látogatásakor. A miniszterelnök utalt arra, hogy ha lesz ilyen, akkor ennek a számlának több kedvezményt kell kapnia az átlagosnál. Ez persze sok mindent jelenthet, akár azt is, hogy a normál értékpapírszámlák esetében továbbra is be szeretnék vezetni az árfolyamnyereség-adót, a nyugdíjszámlát viszont megkímélik ettől. Márpedig a szakértők szerint az új számla sikere döntően a kedvezményeken múlhat, ezekkel kapcsolatban pedig könnyű pesszimistának lenni: miután „a fél ország számlás”, s kevés az adózott jövedelem, a kedvezmények sem olyan vonzóak, mint lehetnének virágzó szürkegazdaság nélkül. Vízkeleti Sándor szerint mindenesetre az önkéntes kasszákba történő befizetésekre jelenleg járó 30 százalékos, maximum 100 ezer forintos adókedvezmény édeskevés, legalább arra lenne szükség, hogy ez a duplájára, 200 ezer forintra emelkedjen. Az pedig nem képezheti vita tárgyát, hogy az új számlára járó kedvezmény nem lehet kisebb a pénztári takarékoskodás esetén adottnál.
POLITIKAI KÉRDÉS. A tőzsde gőzerővel dolgozik a részletek kidolgozásán, hogy a jövő héten, amikor információink szerint a parlament illetékes bizottságai – a gazdasági és a költségvetési – a tőzsdén tartják kihelyezett ülésüket, szakmailag teljesen megalapozott javaslattal álljanak a honatyák elé. A nagy kérdés természetesen az, lesz-e politikai akarat a változtatáshoz. A tőzsde mindenesetre egy ritkán járt úton próbálkozik: információink szerint nem a kormányt, hanem a parlamenti pártokat próbálják megnyerni a közös ügynek. Ez a stratégia egyszer már bevált, az árfolyamnyereség-adó bevezetését elvetette az országgyűlés. Most viszont egy sokkal tágabb kört érintő, ciklusokon átívelő kérdésről van szó. Ez már nem egy adóhitel-történet, amit minden következmény nélkül vissza lehetett vonni. Egy nyugdíj-előtakarékossági számla kedvezményeit megnyirbálni már nemigen lehet szavazatvesztés nélkül, a pártoknak komolyan kell mérlegelniük. Jelenleg úgy tűnik, elviekben mind a négy párt támogatja a tőkepiac javaslatát, néhány hónapon belül pedig az is eldől, változik-e a véleményük a konkrétumok ismeretében, az aktuálpolitika kereszttüzében. A tőzsdeelnök mindenesetre rendkívül optimista: már jövő januártól el tudja képzelni az új nyugdíjszámla bevezetését.
Kérdéses azonban, hogy a meglehetősen alacsony pénzügyi kultúrájú hazai lakosság hogyan tudna élni ezzel a lehetőséggel. A felmérések szerint évente mindössze átlagosan fél órát foglalkozunk a megtakarításainkkal, ráadásul akik befektetnek, azoknak is jelentős része éppen fordítva cselekszik, mint ahogy a józan ész diktálná. Azaz drágán vesz és olcsón ad el. Ugyanakkor elképzelhető, hogy éppen ez az öngondoskodásra nevelő számla segítene végre felzárkózni Európához, legalábbis az egyéni pénzügyek terén.
