Uniós diszharmonizáció

Közvetlen uniós vagy hazai költségvetési összefüggései nincsenek a módosításoknak, azonban azok az adónem harmonizáltsága érdekében nélkülözhetetlenek – így indokolta az Országgyűlésben még február közepén, az általános vita kezdetén Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, hogy miért kell a tavaly év végi szokásos adóvita után ismét elővenni az általános forgalmi adóról szóló jogszabályt. Tény, hogy a végül nagy sietve, március 8-án elfogadott (a törvényben előírt 45 napos felkészülési idő miatt március 16-án sürgősséggel kihirdetett), és az uniós csatlakozás napjától életbe lépő törvény az adóterhelésen, az áfakulcsokon nem változtatott. Leginkább bizonyos, az EU direktívájában előírt korrekciókat iktatott a szövegbe, az eredeti célt, az uniós harmonizációt azonban csak részben sikerült megvalósítani. A közösségen belül lebonyolított ügyletek jogszabályi hátterének kialakítása mellett ugyanis – legalábbis az adótanácsadók szerint – számos, az uniós szabályoknak meg nem felelő módosítás született, illetve maradt hatályban korábban is létező nem EU-konform hazai megoldás. „A magyar áfatörvény megalkotói sok esetben mintha nem zavartatták volna magukat amiatt, hogy az EU direktívái mit írnak elő” – fogalmaz sarkosan Oszkó Péter, a Deloitte adótanácsadó cég partnere.

MAGYAR VIRTUS. A magyar szabályozás – a használtautó-importtal kapcsolatos visszaélések évekre visszatekintő „hagyománya” miatt – az áfatörvényben is megőrzi azt a gyakorlatot, hogy az adóhatóság nem köteles az áru számla szerinti ellenértékét figyelembe venni az áfaalap megállapításánál akkor, ha az aránytalanul alacsony a forgalmi értékhez képest. Ilyenkor a hatóság által vélelmezett érték alapján vethetik ki az adót, ami azonban – Oszkó Péter értelmezése szerint – ellentétes az uniós direktívával. A közösségi szabály szerint ugyanis a visszterhes termékértékesítés esetében mindig az ellenérték az adó alapja. A tanácsadó szerint „uniós észjárással” teljesen értelmetlen ez a kitétel, a forgalmi értéket ugyanis a törvény a független felek között alkalmazott vételárként definiálja, vagyis a külföldi eladó által számlázott ellenérték eleve forgalmi értéknek minősül. A adótanácsadó is elismeri ugyanakkor, hogy a direktíva az adókikerülés megakadályozására lehetővé tesz egyedi szabályokat. A főszabálytól azonban az Európai Bizottság és a tagállamok előzetes egyetértésével lehet eltérni, márpedig Magyarország a csatlakozási szerződésben ilyen kivételeket nem kért. A Pénzügyminisztérium illetékes főosztályvezetője, Pénzeli Márta a Figyelő kérdésére elismerte a malőrt, de szerinte az helyrehozható, hiszen május első hetére az Európai Bizottság máris egyeztetést hívott össze, ahol hazánk immár tagállamként kérheti, hogy – éppen a visszaélések megakadályozása végett – szabályozása eltérhessen az unióstól.

Kérdéses persze, ha az adókikerülés megelőzésének érvét nem lehet meglobogtatni az Európai Bizottság előtt, akkor mi lesz azokkal az esetekkel, amelyek így vagy úgy – esetleg tévedésből vagy a nagy sietség okán – benne maradtak a törvényben. Az EU-direktívák szerint például minden ingatlaneladási ügylet áfaköteles, ám ez alól kivétel az építési telek, az új építésű lakás vagy nem lakás célját szolgáló építmény értékesítése. Ezzel szemben nálunk a nem lakás célú ingatlan eladása után akkor is kell forgalmi adót fizetni, ha már nem új építésű ingatlanról van szó. A hazai költségvetési bevételek maximalizálási szándéka miatt persze érthető a „sumákolás”, de ha egy cég áfamentesen szeretne ilyen ingatlanhoz jutni, illetve a magyar adóhatóság által rá kivetett áfát szeretné az uniós szabályokra hivatkozva visszaszerezni, akkor erre lehetősége van. A magyar bíróságoknak ugyanis ilyen esetekben majd a magasabb rendű jogszabály előírásait, vagyis az európai direktívákat kell figyelembe venniük. Igaz, a tapasztalatok szerint ilyenkor jó pár éves pereskedés áll az élelmes adóalany előtt, de győzelme szinte biztos.

Furcsa eltérés még a hazai és az európai szabályozás között, hogy az EU-direktíva szerint minden pénzügyi szolgáltatás áfamentes, kivéve a kötelezettségek gyűjtését és felvásárlását, illetve a faktoringot, utóbbi azonban nálunk mégis áfamentes maradt. A Pénzügyminisztériumban (PM) ezt azzal indokolták, hogy e tevékenység meghatározása az EU-direktíva különböző (angol, német vagy svéd) fordításában más és más,
vagyis – ahogyan Pénzeli Márta fogalmazott – „ez az EU baja”.

IDŐTÉNYEZŐ. A Deloitte adótanácsadója azt is fontos problémának tartja, hogy a cégeknek alig maradt idejük az átállásra: a minimális 45 napos felkészülési idő alatt kell áttérniük az új rendszerre. A PM-ben erre úgy regáltak, hogy „nem akkor kell elkezdeni a felkészülést az új áfaszabályokra, amikor a törvényt kihirdetik”, az uniós direktívák szövegéből ugyanis már lehetett volna dolgozni. Érvelésük azonban kicsit sántít. Az áfajogszabály számos lényegbe vágó pontjánál ugyanis nem lehetett a törvény elfogadása előtt elkezdeni a felkészülést, azok – a különböző módosító indítványok miatt – még az utolsó pillanatban is változtak, ráadásul az új rendszer átvételének megfelelően a számítógépes rendszerek átállítása is bonyodalmas művelet. A késedelmet egyébként maga a Pénzügyminisztérium államtitkára is elismerte a parlamenti vitában, és sajnálatosnak tartotta, hogy az egyébként már tavaly decemberben benyújtott jogszabályt az év végi törvényhozási dömpingben nem sikerült megtárgyalni.