Manapság Izraelben fél füllel mindenki a szirénákat figyeli, azok ugyanis általában megelőzik a hírszolgálatokat. „Ha meghallok egy szirénát, azon gondolkozom, mi történhetett. Később, amikor hazaérek, bekapcsolom a híreket…” – érzékelteti az ország hangulatát Avraham Szela, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora. 
Szamárkordé a fal palesztin oldalán. Kettészakított gazdasági kapcsolatok.
Érthető ez a „napi rutin”, hiszen például 2001-ben, az intifáda legsötétebb napjaiban havonta több mint ezer alkalommal próbálkoztak a terroristák – márpedig a statisztikák szerint minden tizedik kísérlet valamilyen módon célt ért. Az állandó készültség kifárasztotta és türelmetlenné tette az ország lakosságát, csakhogy a palesztin területeken a hírek szerint egyre nő a fundamentalista csoportok befolyása – és a káosz -, így Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság vezetője jelenleg aligha képes megfékezni a terrort. A palesztin vezető kiengedett a palackból egy olyan gonosz szellemet – az iszlám fundamentalizmust -, amelynek ma már esze agában sincs az ő parancsainak engedelmeskedni.
KOCKÁZAT. Ahmed Jaszin sejknek, a Hamasz alapító atyjának megölésével a zsidó állam óriási veszélyt vállalt. „A döntés nehézségét érzékelteti, hogy Jaszin meggyilkolása az utóbbi években legalább hatszor került napirendre, míg végül zöld utat kapott. Amikor a Hamasz kulcsfigurájának likvidálásáról döntöttünk, rossz és még rosszabb közül választhattunk” – mondta lapunknak Salom Harari, a Moszad, azaz az izraeli titkosszolgálat egyik volt vezetője, aki annak idején az utóbb meggyilkolt kormányfő, Jichak Rabin mellett is dolgozott tanácsadóként. Csakhogy a március 14-i asdodi merénylet – amelynek során a Hamasz vegyi raktárakat próbált meg felrobbantani – jelezte, hogy Izraelnek gyorsan kell cselekednie, hiszen minden jel arra utalt, hogy a Jaszin vezette terrorszervezet al-Kaida léptékű akciókra készül.
A likvidálás időzítésében persze az Ariel Saron személyét és politikáját ért támadásoknak is nagy szerepe volt. Az izraeli miniszterelnök ugyanis manapság igencsak szeretné elterelni a figyelmet a hosszú évek után felszínre került kínos korrupciós botrányról. Másfelől jobboldali kritikusainak azt akarja bizonyítani, hogy a Gázai-övezet egyoldalú evakuálását célzó tervei nem jelentik a „terror megjutalmazását”. Ezért mielőtt kivonulna onnan, meg akarja gyengíteni a helyi terrorista szervezetek pozícióit. Igaz, a Hamasz megrendülése azzal a veszéllyel jár, hogy a bosszú kivitelezéséhez, amit szellemi vezetőjének meggyilkolása után kilátásba helyezett, erősebb pozícióban levő terrorszervezetek támogatását kell kérnie. Ez pedig tovább erősítheti közöttük az együttműködést és az összefonódásokat.
A Gázai-övezetből, illetve Ciszjordániából való kivonulás egyébként eredetileg nem volt része Saron terveinek. Csakhogy az izraeli közvélemény már belefáradt a terrorizmus erősödése és a Palesztin Hatóság tekintélyvesztése okozta béketárgyalási sakk-mattba, ezért már 2002-től kezdve az egyoldalú kivonulást támogatta – azzal a feltétellel, hogy Izrael állam védhető és ellenőrizhető „határokat” teremt. Innen a biztonsági kerítés gondolata.
Az egyoldalú kivonulás politikája mindazonáltal komoly veszélyt is rejt: konzerválhatja az izraeli gazdaságtól eddig nagyban függő palesztin gazdaság recesszióját és elszigetelődését, amit mindkét oldal megszenved. Négy évvel ezelőtt – azaz még az intifádát megelőzően – Izrael 2,7 milliárd dollár értékben exportált és 800 millió dollár értékben importált különböző árukat a Palesztin Autonómia területéről. Ezek a kereskedelmi mutatók mára 1,3 milliárd, illetve 200 millió dollárra apadtak. Mindez a palesztin gazdaságot sokkal jobban megrázta, mint a világkereskedelem vérkeringésébe régóta bekapcsolódott izraelit. „Sokkal erőteljesebben befolyásolnak bennünket a világgazdasági trendek, mint bármi, ami Gázában történik. A gazdaságunkat 2000 óta sújtó recessziónak sokkal inkább oka a Nasdaq mélyrepülése, mint a palesztin terror erősödése, hiszen Izrael a Nasdaqon jegyzett részvények számát nézve a világelsők között van” – szögezi le Jonatan Levi, az ipari-, kereskedelmi-, munkaügyi minisztérium regionális külkereskedelmi igazgatója.
NINCS ÁTJÁRÁS. A turizmus azonban kétségtelenül kivétel ez alól, hiszen ez az ágazat messze a legérzékenyebb a terrorfenyegetésekre. Amikor a gazdaság a 2000-ben mért 6,9 százalékos növekedésről 2001-ben 1 százalékos visszaesésre váltott. Az elmúlt időszakban a turisztikai szektoron kívül leginkább még a mezőgazdaságot és az építőipart sújtotta az erőszak eszkalációja, nagyrészt azáltal, hogy elérhetetlenné vált az olcsó palesztin munkaerő. Míg 2000-ben még 120 ezer legális palesztin munkavállaló dolgozott Izraelben, számuk az ellenőrző pontok, a biztonsági kerítés és egyéb akadályok miatt mára 4-5 ezerre csökkent. A palesztin területeknek busás bevételt hozó izraeli bevásárló turizmus gyakorlatilag szintén megszűnt. Az izraeli védelmi kerítés által csaknem teljesen körülzárt Kalkilia egyik fő megélhetési forrása az intifáda előtt szintén a bevásárló turizmus volt, illetve sokan vállaltak munkát Izraelben, ám az Arafat által kirobbantott „palesztin felkelés”, illetve később a város bekerítése mindezt gyakorlatilag teljesen ellehetetlenítette. Raham Ibrahim Mahmud Ajjas, a város ipari, kereskedelmi és agrár kamarájának szóvivője szerint Kalkiliában jelenleg 85 százalékos a munkanélküliség.
A biztonsági kerítés megépítése és az izraeli csapatok egyidejű kivonása a palesztin területekről hosszú távon enyhítheti a palesztin ipar és mezőgazdaság szállítási költségekből adódó veszteségeit, hiszen az autonóm területen belül megszűnnek az ellenőrzőpontok. A kerítés megépítésével viszont tovább csökken az izraeli bevásárló turizmus, illetve a vendégmunka. A megoldás Ehud Olmert izraeli ipari, kereskedelmi, munkaügyi miniszter szerint a következő lehet: „Vendégmunka helyett a Gázai-övezetben lévő Erezben már megvalósult modellben gondolkodunk, azaz ipari zónákat szeretnénk létesíteni a határterületek mentén, amelyek mindkét oldalról ösztönzik majd a befektetéseket és az együttműködést. Ez lehetővé teszi majd a palesztinok számára, hogy hosszadalmas biztonsági ellenőrzések nélkül járhassanak dolgozni.” A miniszter szerint a jordániai békekötés után közösen létrehozott ipari parkok sikere jelzi a béke megállapodásban és gazdasági együttműködésben rejlő potenciált.
A gazdasági nyomásgyakorlásnak ez a módja azonban a visszájára fordulhat, és a szélsőségesek malmára hajthatja a vizet. Jelenleg a palesztin lakosság 60 százaléka él a napi 2 dolláros szegénységi küszöb alatt. A recesszió elhúzódása pedig ezeket a szegény tömegeket az olajpénzekből gazdagon finanszírozott szélsőséges iszlám szervezetek „karjaiba lökheti”.
