Alig egy hete bővült új tagokkal a NATO, de sokan szerint máris úgy látszik, „mostantól kezdve lassan véget ér a Nyugat és Vlagyimir Putyin románca”. Ez a megfogalmazás egészen pontosan Charles W. Maynestől, az Eurázsia-alapítvány elnökétől származik, aki egy olyan amerikai intézményt vezet, amelynek célja az orosz politikai és piaci kapcsolatok fejlesztése. Megdöbbenése így érthető. Az igazság azonban az, hogy a „románc” két résztvevője között már jó ideje hűvösebbé vált a viszony.
KÉNYES IDŐSZAK. A NATO kiterjesztését üdvözlő ceremóniára most meghívták az orosz külügyminisztert, s Powell, sőt a jelenlévő Bush elnök is biztosította Lavrovot arról, hogy a kiterjesztésnek semmiféle oroszellenes éle nincs, a moszkvai aggodalmak teljesen alaptalanok. Feltételesen elfogadva ezt a hivatalos amerikai véleményt, meg kell jegyezni, hogy mindez az orosz, de az amerikai politika számára is igen kényes időszakban történik.
Az amerikai választási harcban a biztonságpolitikai kérdések most kiemelkedő szerepet játszanak. Ezért igen komoly vita bontakozott ki az orosz változások értékéről; a gazdaság és társadalom jövőbeni alakulásáról, és persze Putyin várható politikai magatartásáról. Két markánsan különböző nézetrendszer van kialakulóban. Az egyik sötét szemüvegen keresztül szemléli Oroszországot, s ezért jövőbeni potenciális veszélyforrásként kezeli. A másik úgy véli, Oroszország „normális, közepes jövedelmű országként” viselkedik.
Tekintsünk keresztül ezúttal a sötét üvegen, amelynek viselői mindmáig többségben vannak. Alig két esztendeje Dick Armey, az amerikai képviselőház többségi (republikánus) frakcióvezetője így minősített: Oroszország „a nuklearizált anarchia kifosztott és teljes gazdasági csődbe merült övezetévé vált”. James Leach , a képviselőház bankügyi bizottságának elnöke szerint „Oroszország a legfertőzőbb kleptokrácia a világon. Korruptabb, mint Zaire volt Mobutu idején”.
Feltűnő, hogy az ilyen szélsőséges megfogalmazások hangoztatói gyakran moszkvai jelentésekre is hivatkozhatnak. A Goszkomstat egyik legutóbbi, egy teljes évtizedet felölelő jelentése szerint Gorbacsov utolsó és Putyin első évének vége közötti évtizedben (1991-2001) az egy főre jutó orosz GDP reálértékben 24 százalékot apadt. Az utóbbi három év növekvő lendülete csak arra volt elég, hogy a negatív ítéleteket tompítsa. Az amerikai elemzők erre kettős magyarázatot adnak. Az egyik szerint a gazdaság jóval magasabb növekedési ütemének gyakorlatilag egyetlen igazi hajtóereje a szénhidrogének exportja és a magas olajár. A tartós növekedéshez diverzifikálásra lenne szükség, az viszont átfogó reformokat igényelne. A másik magyarázat értelmében a reformokkal szemben rendkívül erős a helyi bürokrácia ellenállása. A Putyin által létrehozott, új területi felosztású „kormányzóságok” vezetői fokozatosan a helyi érdekek képviselőivé válnak.
A „sötét” szemlélet makacs fennmaradását az is magyarázza, hogy tovább élnek a Putyin KGB-s múltjában gyökerező kétségek. Ezeket még fokozta a sajtó – és főként a televízió – fokozatos alávetése a központi hatalomnak, a KGB hajdani apparátusának betörése az államigazgatás gépezetébe, valamint a márciusi elnökválasztás előkészítésének módja. A moszkvai amerikai nagykövet Putyin újraválasztását azzal a nyilatkozattal ünnepelte, hogy a választás módja „az orosz és az amerikai értékrendszer teljes törésének” újabb bizonyítéka. Powell külügyminiszter egy moszkvai lap számára írt cikkben így értékelt: az elnökválasztás „szabad volt, de nem tisztességes”.
HÁTSÓ UDVAR. Azt, hogy a fentiek milyen következtetésre kényszerítenek teljesen objektív és igen fontos közszereplőket, jól mutatja Soros György írása a Financial Times kommentár oldalán. A cikk immár a NATO kiterjesztés utáni helyzetben az Európai Unió új, „Wider Europe” (Szélesebb – vagy talán inkább Nyitottabb – Európa) nevű kezdeményezésével foglalkozik. Soros úgy vélekedik, hogy a májusban EU taggá váló országoktól „keletre eső területeket az oroszok a maguk hátsó udvarának tekintik”, és boldogan visszacsalogatnák egy újjászervezett birodalomba. Oroszország ebben a régióban nem gerjeszthet pozitív változásokat. A káosz időszaka után helyreállított orosz államszervezet fokozatosan leveti magáról a nyitott társadalomnak azt a néhány tulajdonságát, amelyet korábban magára öltött.
Ezek után az olvasó joggal vár választ arra: mivel indokolják az amerikai vita másik oldalán állók azt, hogy „újra kell gondolni Oroszországot”?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
