Még a nyolcvanas évek közepén, a szinti-pop másodvirágzásakor szökkent szárba az Erasure, s azóta is a pop virágoskertjében illatozik, igaz, közben átültették a védett növények arborétumába. Meghálálta a gondoskodást, hiszen majdnem minden évben új virágot hozott. A duó két kertésze közül Vince Clark volt az ismertebb, korábban a Yazoo-t és a Depeche Mode-ot “futtatta be” néhány slágerrel, úgy, hogy a zenekarok ki sem látszottak mögülük. Aztán ’85-ben úgy döntött, szólólemezt készít, de mikor a próbaéneklésen meghallotta a szintén excentrikus Andy Bellt, a Yazoo után újra létrehozott egy popduót. Egy év múlva az angol lista második helyéig nőtt fel a Sometimes című örökzöldjük, és innen már nem volt megállás, a Pet Shop Boysszal együtt ők lettek a habkönnyű szinti-pop örökösei.
|
És hogy milyen a The Very Best Of? Nos, hiányos. Az első két klasszikus Erasure-lemezről (Wonderland, The Circus) csak egy-egy dalt másoltak a gyűjteménybe, míg a szintén hibátlan Chorusról hármat. A válogatás azért problematikus, mert az elmúlt tíz évben az Erasure csak vegetált, mégis az utóbbi idők szerény teljesítménye felülreprezentált a gyűjteményen. A The Very Best Of tehát egy olyan virágcsokor, amelybe ugyan valamivel több zöldet és masnit tettek a kelleténél – de akkor is a főhelyen lévő vázába kell beletenni.