Nem dobják be a törülközőt

Petschnig Mária Zita, a Pénzügyku-tató Rt. főmunkatársa egy baráti beszélgetésen ezekkel a szavakkal üdvözölte a hazai textilipar zászlóshajójának számító Colortex Textilkikészítő Kft. ügyvezető igazgatóját: “Ti hősök vagytok!”. Hauer Istvánné rezignáltan csak ennyit válaszolt: “Igen, de meddig még?”.

Pedig a 2003-ban 1,5 milliárd forint árbevételt produkáló textilipari cég vezetőjének látszólag nem lenne oka panaszra. Miközben napjainkban a magyarországi textiliparra a termelés általános visszaesése jellemző, a Colortex biztosan őrzi meghatározó piaci pozícióját. Holott az ágazatban a belföldi eladás a 14 évvel korábbinak a harmadára zsugorodott, mivel az 1989 és 1992 közötti nagyarányú visszaesés óta a hazai textilipar lényegében csak a bérmunkán alapuló exporttevékenységét bővítette. Ilyen körülmények között sokak szerint valóságos csodának tekinthető a teljes egészében magyar tulajdonban lévő Colortex puszta létezése is.

CSALÁDI ALAPON. A cég története egy kis óbudai műhelyben kezdődött, 1957-ben. Ekkor alapította kisipari vállalkozását Hauerné apósa, akinek halálával a maszek műhely özvegyi jogon a feleségére szállt át. A jelenleg is kitűnő egészségi állapotnak örvendő, 83 éves anyós akkoriban talán nem is gondolta volna, hogy a vállalkozást az időközben a családba beházasodott Hauer Istvánné fogja felvirágoztatni a hetvenes évek elején. “Férjem textilipari mestervizsgát tett, így a gyártásra felügyelt, nekem pedig a kereskedelem és a tárgyalás jutott” – jelzi Hauerné a családi munkamegosztás fontosságát. Kezdetben nagyobb vásárokon és a korszak első butikjaiban terítették a saját gyártású frottír termékeiket, amelyeket “vettek, mint a cukrot”. A hazai tervezésű, kisipari műhelyekben kötött, és a Hauer festödében megfestett, pamut alapanyagú szabadidőruhák, pólók, ingek, ruhák nagy sikerrel vették fel a versenyt a drágább árfekvésű, és jobbára hozzáférhetetlen nyugati márkákkal.

A kiskereskedelmi vállalkozás életében a fordulópontot az első hat nagyteljesítményű festő- és kikészítőgép beszerzése hozta meg 1987-ben, e berendezések révén ipari bérmunkával bővíthették tevékenységüket. “Egy barátunktól, munkatársunktól kaptuk az információt, aki együtt járt a sarki kocsmába a Budapesti Harisnyagyár egyik dolgozójával. Ő mondta, hogy a Harisnyagyár festödéje már fél éve szeretne megszabadulni a gépektől, de nem talál rájuk vevőt” – emlékszik vissza a cégvezető. A beruházást kisipari hitelből finanszírozták. A gépek megvétele és új telephelyre való költöztetése azonban lehetőséget adott jobb minőségű termékek nagyobb mennyiségben történő gyártására. Olyannyira, hogy maguk is meglepődtek a bevételük ugrásszerű növekedése láttán. “Hetente vittük a számlákat két nejlonzacskóban a könyvelőhöz, aki elszörnyedve mondta: túl sok a bevételünk, így feltűnést fogunk kelteni. Tanácsát megfogadva, ťsaját erőbőlŤ visszafogtuk a számlakibocsátást. Erre meg azt mondta, hogy túl kevés a bevételünk, így gyanússá fogunk válni”.

Ki tudja, meddig tartott volna a nejlonzacskós ex-lex állapot, ha a nyolcvanas évek végén nem jön közbe a gazdasági liberalizáció. A cégvezetőnő férje az elsők között alapított korlátolt felelősségű társaságot, ez azonban azzal is járt, hogy addigi vállalkozásuk csaknem 70 százalékát el kellett adniuk. A korabeli gazdasági viszonyokra jellemző, hogy a frissen létrehozott vállalkozás alapító tagjai – Hauer István mellett – a III. kerületi Tanács, a Budaprint, a békéscsabai Rutex és a Szegedi Fonalfeldolgozó Vállalat voltak.

A nyolcvanas évek végén hirtelen betörő piacgazdaság a magyar textilipar legnagyobb részét felkészületlenül találta. A családi cég abban volt nyerő, hogy “gyors reagálású hadtestként” igazodott a piaci kereslethez.

KÉNYSZERKIVÁSÁRLÁS. A politikai rendszerváltozás után megnyíltak a gazdasági lehetőségek a vérmesebb üzletrész-tulajdonosok előtt is. “Egy szép napon a cég egyik tulajdonosának hölgyismerőse körlevelet írt a kft. tagjainak, amelyben bizalmatlansági indítványt nyújtott be ellenem mint ügyvezető ellen. A fő vádpont az agresszív üzletpolitikám és tárgyalási stílusom volt. Mint később kiderült, az ifjú hölgy akart az ügyvezető lenni” – mosolyog Hauerné. Miután kenyértörésre került a sor, a család kivásárolta partnereit a kft.-ből. Bár ez némileg megfektette a céget, a székesfehérvári Patex segítségével finn exportra kezdtek gyártani törülközőket. Ám itt Hauerék elkövették azt a hibát, hogy szerződés nélkül dolgoztak; amikor fizetésre került a sor, a patexesek közölték, hogy egyetlen fillérjük sincs. Cserébe viszont felajánlották a raktárukban álló eladatlan törülközőkészleteket. Több se kellett Hauernénak: országos törülközővásárt harangozott be az akkor leghallgatottabb kereskedelmi rádióban, amelynek eredményeképpen az utolsó darabig eladta a törülközőket, s az így elért bevétele messze túlszárnyalta az eredeti követelés összegét.

A Colortex 1992-ben beszerezte az első öt saját tulajdonú szövőgépet, amelynek segítségével bérmunkavégzőből termékkibocsátóvá vált. “Horrorisztikus mennyiségű termelésre álltunk rá, s az nem az előrendelésen, hanem az azonnali kiszolgáláson alapult” – jelzi Hauerné az üzleti filozófia megváltozását. Fürdőlepedőket, törülközőket, sportruházati cikkeket szállítottak az Adidasnak, az Arenának, a Budmilnak, a Speedónak, a Skálának, a Centrum Áruházaknak, kórházaknak, szállodáknak.

Miközben a nagy hazai textilipari vállalatok sorra mentek tönkre, a Colortex folyamatosan vásárolta fel a felszámolás alatt álló gyáregységeket – 1995-ben a Colorit Rt. gépsorait, valamint Dunavecsén egy varrodát. Úgy tűnt, a cég számára a siker, sőt a túlélés feltétele a gyors és eredményes piacváltás, a fejlett országok piacához való alkalmazkodás lett. “Volt olyan év, hogy 500 millió forintos bevételünk származott a svájci, németországi kivitelből” – utal Hauerné a nyugati export jótékony hatására.

Ám 1998-tól kezdődően egyre sűrűsödő viharfelhők gyülekeztek a Colortex fölött. A silány minőségű távol-keleti termékek versenye, a nagy áruházláncok kereskedelmi politikája, valamint az EU-ban ezen időszakban kialakult szabadkereskedelmi feltételek együttesen oda vezettek, hogy a hazai textilipar stabilizációja lelassult. Ráadásul a textiltermékek honi alapanyaggyártása teljes mértékben külföldi kézbe került, a fonalgyártó cégek tulajdonosai a gyapotbeszállítók lettek – tehát ha a Colortex minőséget akart, akkor importból kellett beszereznie az alapanyagokat. “A nemzetközi piacokon olyan cégekkel kell felvenni a versenyt, amelyek állami támogatással gyártanak, fejlesztenek, az alapanyag szinte a fonoda kapujában terem. Hiába a minőség, a design, a megbízhatóság, a pontosság, olyan nagy az árkülönbség, hogy az export árversenyben rendre alul maradunk” – elemzi a gazdasági környezetet Hauerné.

ENGEDÉKENYEN. A Colortexszel tíz éve üzleti kapcsolatban álló Hun-Garn Fonó Kft. tulajdonosa szerint Hauerné “kemény, de tisztességes üzleti partner”. Az elfogultsággal aligha vádolható Szoboszlai Attila pár évvel ezelőtt komoly üzleti vitába keveredett az üzletasszonnyal. A vitából két évig tartó pereskedés lett, amely végül peren kívüli megegyezéssel zárult. “Egyikünk sem engedett az álláspontjából, ám végül odamentem Hauernéhez, és megkérdeztem tőle: Valóban kell nekünk ez a per? Hauerné elmosolyodott, és annyit válaszolt: Hívjam fel telefonon?” – idézi fel a megegyezéshez vezető út döntő pillanatát Szoboszlai.

Magyarország EU-tagsága kapcsán Hauerné azt reméli, hogy a csatlakozás pillanatától az EU-n kívüli termékek hozzánk is szabályozottabb és ellenőrizhető formában érkeznek majd be. “Nem fogjuk megengedni magunknak azt a luxust, hogy mi is olcsó és rossz minőségű termékeket állítsunk elő, csak azért, hogy a Colortex fennmaradjon.” Elvben a munkatársak elbocsátása árán is növelni lehetne a termelékenységet, de ezt Hauerné határozottan visszautasítja: “Mi ezt a céget húsz éve hoztuk létre, ez az életünk. Együtt öregedtünk meg a dolgozóinkkal, akiknek nem mondhatjuk, hogy köszönjük szépen, ennyi volt a történet.”