A kötvénybefektetésekkel foglalkozó alapkezelőkre nehéz idők várnak. Sok mindent kell most megmagyarázniuk befektetőiknek. Nehéz lesz velük megértetni, hogyan lehet negatív hozamot elérni a kötvényeken, miközben a hozamok még emelkedtek is!
„Egy forintért megmondom!”
Az alapkezelőkön kevés múlott az idén, mert igazából a gazdaságpolitikusokat kellene most elővenni, akik idei teljesítményét elnézve már merülnek fel kétségek az alkalmasság terén, habár ők ismét nyugodtan passzolhatnák tovább a labdát a politikusoknak, akik képesek egy ország jövőjét veszélyeztetni a pillanatnyi népszerűségszerzés érdekében. Ahogy a sikeres rajzfilmsorozatban Mézga Géza felesége felsóhajt, hogy „miért nem a Huffnágel Pistihez mentem feleségül”, sok befektető sóhajt most fel, miért nem erre vagy arra szavaztam, miért „áld meg minket az ég” rövidlátó politikusokkal.
Nézzük tehát, mi szükséges ahhoz, hogy a biztos hozamot ígérő kötvényeken még befektetett tőkénk egy részét is elveszítsük egy év alatt. Először is mindenképp szükség van a túlköltekező államra, hiszen mégiscsak az állam kötvényeiről van szó. Márpedig a kötvények hozama kvázi az állam „minőségét” hivatott tükrözni, hiszen kockázatosabb államok esetén a befektetők magasabb felárat követelnek meg. Szükség van még egy kicsit gyengélkedő, köhécsélő világgazdaságra, kihangsúlyozva az EU gazdaságának lanyhaságát. Ez azért lesz fontos, mert a túlköltekező állam a gazdasági növekedéssel arányosan növelhetné bevételeit és teremthet forrást a költekezésre.
Előkészítés
Az idén kialakult helyzet valójában a 2002-es évben gyökerezik. A választásokat megelőző néhány hónap során a kormány elköltött minden fillért a közhangulat javításának érdekében, a kassza tehát 2002 második felére nagyjából már csak a folyó ügyekre volt elég. Az új kormány nem volt azonban hajlandó figyelembe venni a valóságot, és elköltött még sokkal többet a száznapos program során. A gazdaság szempontjából az is gond volt, hogy a pénzköltés a belső keresletet turbózta fel, ez pedig az egyensúlytalansághoz vezető biztos út, és nem a gazdasági növekedés felé visz.
A kormány a kialakult helyzetben nem volt hajlandó fájdalmas proaktív lépésekre, összetette a két kezét, bízva az uniós gazdasági fellendülésben. Igen optimista, 4,5 százalékos GDP-növekedéssel számolt a költségvetés, amiből 3 százalék sem lesz. Mindeközben a jegybank elveszítette a mértéket, és foggal-körömmel ragaszkodott egy, a kormány szándékával összhangban nem álló inflációs tervhez. A kormány egyetlen esélye, hogy látványos megszorítások nélkül csökkentse a költségvetés hiányát, ha elinflálja a juttatásokat.
Csapások
A kötvénypiacon 2002 őszén hatalmas rally kezdődött, miután Írország „igent” mondott a nizzai szerződésre. A jegybank azonban erősíteni akarta a forintot, és nem vágott elég gyorsan kamatot. A forint ennek hatására olyan sokat erősödött, hogy elérte a határt, ahol kitört a balhé, a jegybanknak interveniálnia kellett, és a spekulánsok végül nagyon megégették magukat.
A januári események után a kötvényhozamok és a forint egyirányú utcába jutottak, ha néha meg akart fordulni a piac, akkor a hivatalos szervek arcon ütötték magukat, és a forint ment tovább. Először a kormány javaslatára és a jegybank beleegyezésével eltolták a forint sávját 2 százalékkal, ami azt az üzenetet küldte a piacnak, hogy a kormány gyengíteni akarja a forintot. Hiába kommunikáltak ezzel ellentétes dolgokat a gazdaságpolitikusok, senki nem hitt nekik. A piaci pletykák szerint a döntés előtt felhívták Lámfalussy Sándort, az euró egyik atyját, és kikérték véleményét a tervezett lépésről. A neves szakember állítólag azt mondta, hogy „Bármit, csak ezt ne!”. Meglépték, a piacon kitört a pánik, és ismét csörgött a telefon Lámfalussy úr szobájában, hogy most mit csináljanak. „Akármit, most már mindegy” – jött a lényegre törő válasz.
Ezt követően a forint még két hullámban esett egészen a 270-es szinten túlra, amit minden alkalommal a jegybank kamatemelése követett. Így a január közepi 6,5 százalékról 12,5 százalékra kellett emelni a kamatot, hogy megfogja a piacot, mert ha a forint elszáll az euró ellenében 300 forinton túlra, akkor az infláció megközelítené a 9-10 százalékot is.
Tálalás
A kormány legutóbbi lépései arra utalnak, hogy ráébredt: a nemzetközi befektetőket nem lehet hangzatos szlogenekkel elkábítani, valóban szükség van megszorításokra. Vélhetően a jegybank is tanul valamit a hibáiból, és a két gazdasági központ illetékesei képesek lesznek államférfiakhoz méltóan egy asztalhoz leülni, nem azt nézni, hogy az egyik vörös, a másik narancssárga…
