Szakmai körökben az a hír járja Fodor Péterről, hogy amikor egy befektetést vizsgál, a potenciális partnerrel folytatott egyetlen félórás beszélgetést követően, apró mozdulatokból, elejtett fél szavakból el tudja dönteni, érdemes-e egy vállalkozásba pénzt fektetni. Ezt a legendát a hazai kockázatitőke-befektetők egyik meghatározó egyénisége meglepetéssel fogadja. “Én is rengeteget hibázom, s az életemben hozott döntések közül sok bizonyult rossznak. Ez talán annak a legfontosabb gyengeségemnek tudható be, hogy egy-egy befektetési döntés meghozatalakor én mindenekelőtt az embert nézem, képes-e sikerre vinni egy vállalatot.” Fodor Péter szerint nem az a legfontosabb, hogy a gazdasági és a piaci mutatók milyen növekedési lehetőséget sejtetnek, hanem az, hogy kreatív és más véleményére adó vezető irányítsa egy-egy ötlet megvalósítását. Sajnos, teszi hozzá, a magyar vállalkozók közül sokan “elszálltak”, és nem látják, hogy a sikerhez egy jó adag szerénység is szükséges.
Az elmondottakra nem cáfol rá Fodor Péter munkakörnyezete, hiszen a Magyarországon dollármilliók sorsáról döntő, amerikai viszonylatban is számottevő gyártulajdonosi, menedzseri múlttal rendelkező üzletembertől még egy kis-közepes hazai cég első embere sem irigyelné el az elmúlt rendszert idéző budai irodaházban, mindenfajta külsőség nélkül berendezett apró irodát. Pedig életútja alapján az ember joggal hihetné, hogy nem veti meg a külsőségeket.
Ez a menedzseri attitűd talán azért idegen Fodortól, mert gyermekkorában is keményen meg kellett dolgoznia az előrejutásért. A világháborút követően, kisiskolás korában külföldre került magyar fiú előbb Angliában élt a családjával, majd az ötvenes évek elején került a kanadai Montrealba. Ott nem éppen szokványos foglalkozásba kezdett: jazzmuzsikusok és festők impresszáriójaként próbálkozott pénzkeresettel, ám hamar be kellett látnia, hogy ebből nem képes megélni. A vállalkozó kedvű ifjú ekkor találkozott azzal a kecsegtető ajánlattal, hogy a távoli északon repülőterek építéséhez keresnek munkaerőt. Akkor vezették be az Északi-sark feletti, üzemanyag-megtakarítást hozó repüléseket, így 2 ezer kilométerrel a sarkkörön túl is szükség volt kényszerleszállást biztosító leszállópályákra. Ezek építői – köztük az alkalmanként lapátot is ragadó Fodor Péter – szép fizetéssel térhettek haza. Ő azonban nem házra, autóra spórolt, hanem kalandra vágyott, így Európán keresztül-kasul utazgatva, könnyed életet élve költötte el keresetét az utolsó fillérig. Amikor egy év után hazaérkezett Montrealba, egyetlen tízcentese maradt, amellyel felhívhatta édesapját: menjenek érte a repülőtérre.
SAJTBÓL VAN A HOLD. Az édesapa – akinek cégénél Péter már az egyetemi évek alatt is dolgozott kifutófiúként – ezt követően is segített az ifjú karrierjének a beindításában. A kis magánvállalat külkereskedelemmel foglalkozott, ott kamaszként termékek eladásával is próbálkozott, bár bevallása szerint az első tárgyaláson annyira izzadt a tenyere, hogy kezet sem mert fogni az üzleti partnerrel. A kis cég életében nagy változást hozott, hogy az ötvenes évek végén az iparba berobbanó nyomtatott áramkörök nagyüzemi gyártásába fogtak, amelyet akkoriban rajtuk kívül csak egyetlen cég oldott meg. A két magánvállalat összefogásából született az Electrovert nevű cég, amelynek felépítése nagyrészt Fodor Péternek és édesapjának köszönhető. A technológiai előnyt jól használták ki: a NASA akkor induló Holdra szállási programjának is beszállítói lettek, s a programhoz óriási mennyiségű nyomtatott áramkört gyártó vállalatoknak tőlük kellett megvásárolniuk az eljárást. A kezdeti 100 ezerről így 35 millió dollárra nőtt a cég árbevétele. A vezetés végül 1984-ben egy multinacionális vállalatnak értékesítette tulajdonrészét, így az üzletember sem egy fillér nélkül kezdett új vállalkozásába.
FODOR PÉTER 64 éves, édesapja az Egyesült Izzó vezérigazgató-helyettese volt. A háború után családja előbb Angliába, majd pár év múlva Montrealba költözött. 1957-től három évet töltött a Concordia egyetem építészmérnöki szakán, s egyetem után a sarkkörön túl repülőterek építésében vett részt. Európai kiruccanása után visszatért Montrealba, ahol édesapjával elektronikai cégüket futtatták fel. 1984-ben nagy nyereséggel eladta a céget.
Malajziában 1986-tól forrasztóanyag-gyárat épített fel, azt később a Henkel vette meg. Kanadába visszatérve egy általa alapított ipari elektronikai céget vitt sikerre, 1992-ben azonban azt is eladta.
Magyarországon 1994-től él; 1996-tól az Equinox, 2000-től a FastVentures vezetőjeként dolgozott. Kockázatitőke-befektetőként részt vett az Elender és a Synergon eladásában.
Magyar feleségével 1971 óta él együtt, három gyermekük van. Hobbija az utazás, s szívesen hallgat jazzt. Korábban lovagolt, s pilótaengedélyt is szerzett.
A váltás azonban nem ment zökkenők nélkül. Céget alapított, mely új technológiát dolgozott ki az elektronikai iparban. E vállalkozása azonban konkurenciát támasztott eladott cége, az Electrovert számára, holott az adásvételi szerződés az ilyen típusú tevékenységet kizárta. Ezért megvált tulajdonrészétől és Malajziában vállalt egy megbízást. Kuala Lumpurban, az elektronikai ipar egyik fellegvárában kellett felépítenie egy forrasztóanyagokat gyártó európai cég helyi gyárát, illetve annak értékesítési hálózatát. Fodor Péter azonban már három év után visszatért Kanadába. Nem akarta ugyanis, hogy gyermekei Ázsiában járjanak középiskolába. A visszatérés időzítése jó volt, elnöknek hívták a korábban általa alapított céghez. Három év elteltével nyereséggel eladta részvényeit, s végleg kiszállt az üzletből.
VISSZATÉRÉS. Ekkoriban Kanadában igencsak felerősödött a szeparatizmus, ami lépésre késztette Fodor Pétert. A kozmopolita beállítottságú üzletember szívesen visszament volna akár Ázsiába, vagy letelepedett volna valahol az Egyesült Államokban, ám ekkor merült fel a szülőhazájába való visszatérés. Persze nem véletlenül, hiszen felesége – akivel a hetvenes évek elején New Yorkban ismerkedett meg – szintén magyar. Munkát vállalni először 1994-ben érkezett Magyarországra, informatikai kutatócégeknek adott tanácsokat. Két év elteltével sógorán, Simor Andráson keresztül szerzett tudomást egy állásajánlatról. Az akkoriban a CA IB-t vezető Simor éppen kockázatitőke-befektető társaságot szervezett, Fodor Péter így vált az Equinox társvezetőjévé. A kockázatitőke-alapnak nagy szerepe volt például az Elender, illetve az Avonmore finanszírozásában, és a Synergon tőzsdére vitelében. Igaz, akadt rossz befektetés is, mint például a Csabai Konzervgyár, ám ezt jól ellensúlyozták a sikeres tranzakciók. Fodor Péter másfél éve jelentős tőkével beszállt a FastVentures kockázatitőke-alapba. Apró induló cégekbe történő befektetési lehetőségeket keresett, főképp az információtechnológiában. Néhány érdekes új fejlesztést máris felkarolt, s kevesen kételkednek abban, hogy amiben ő üzletet lát, annak ígéretes a jövője.
Molnár András, a Varetis Kft. ügyvezető igazgatója, aki Fodor Péter üzleti partnereként Európa nagy részét beutazta vele, nem merev, s nem sémákban gondolkodó embernek ismeri őt. “Vérbeli üzletember, egy-egy megbeszélésen nem úgy viselkedik, ahogyan azt a tankönyvi példák alapján várni lehet. Például, amikor egy tárgyaláson patthelyzet alakult ki, Péter egy jó viccet mondott el, amellyel megteremtette a felek közt a valódi kommunikációt.”
