Gazdaság

Napfény nélkül – Módosított algák

A zöld növények közös jellemzője, hogy az életműködésükhöz szükséges energiát a fotoszintézissel, a napfény felhasználásával állítják elő#<#, és ez még a primitívnek tekinthető egysejtű algák esetében sincs másképp. Az amerikai Martek Biosciences Corporation azonban most génsebészettel előállított egy olyan algatörzset, amely fény nélkül is képes élni, sőt, a sötétben az ember számára hasznos anyagokat is termel. Napfény nélkül – Módosított algák 1Az algák számos értékes vegyületet szintetizálnak, élelmiszer-, vagy kozmetikaipari célú felhasználásuk elterjedt, sok fajuk tömegméretű termesztése már régóta megoldott probléma. Mivel azonban ezek a növények fényt igényelnek, csak nyitott térben, medencékben, vagy tavakban lehet növeszteni őket, márpedig ilyen körülmények között általában egyéb fajokkal – baktériumokkal, más algákkal, vízinövényekkel – fertőződnek. Ez ezt jelenti, hogy a tiszta alga kinyerése mindig nehézségekbe ütközik. Az amerikai kutatók által genetikai úton létrehozott paránynak azonban nincs szüksége fényre, mesterséges tápanyag – cukor – jelenlé- tében sötétben is növekszik, vagyis zárt térben, ellenőrzött körülmények között, tiszta tenyészetben is nevelhető.

Bár az egysejtű algák közül számos faj hajlamos arra, hogy tápanyagban – szénhidrátokban – dús közegben önként feladja fotoszintetizáló életmódját, ezek a “fakultatív önellátó” fajok az ipar számára sajnos értéktelenek. A hagyományosan hasznosítható fajok ezzel szemben képtelenek fény nélkül élni, esetükben ezért volt szükség a génsebészeti beavatkozásra.

A Martek genetikusai egy kovamoszatot módosítottak úgy, hogy más algafajok génjei mellett egy emberből származó gént is beültettek a növényi sejtekbe. Ezek együttesen befolyásolják úgy az alga anyagcseréjét, hogy az képes megfelelő mennyiségű cukrot felvenni a környezetéből – a fotoszintetizáló sejtapparátus így feleslegessé válik, és a növényke csupán az oldott cukrot fogyasztva szaporodhat. Ez a változtatás pedig forradalmasíthatja bizonyos algák által termelt anyagok gyártását. Lehetőség nyílik ugyanis arra, hogy a kutatók a baktériumok ipari méretű neveléséhez használt fermentorokhoz hasonló algatenyésztő technológiát fejlesszenek ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik