Piacképesek a magyar kortárs alkotók művei, bizonyította be múlt heiti aukcióján Kováts Lajos a Blitz Galéria#<#, azaz immár a Blitz Modern tulajdonosa. A történelmi jelentőségűnek is mondható rendezvényen - Magyarországon ez idáig nem vette a bátorságot egyetlen kereskedő sem, hogy teljes mértékben korunk művészetének szenteljen egy hasonlóan nagyszabású árverést - 119 mű került kalapács alá, és az események igazolták a galériatulajdonos bátorságát, ugyanis mindössze 6 tételre nem akadt vevő.
A Budapesti Kongresszusi Központ Bartók Terme zsúfolásig megtelt, ám látva az összegyűlt, többségében farmernadrágos közönséget, amelyben elvegyültek a szakma ismert alakjai is, a kishitűek még úgy vélték, több a kíváncsiskodó, mint a vevő. A farmernadrágosok azonban vásároltak, nem is keveset, és nem is mindig ugyanazok vettek részt a licitálásban. Néhányan ülőhely híján hátul a földön helyet foglalva követték az eseményeket, hogy azután a kellő pillanatban beszálljanak a ringbe. A megszokott formalitásokat is többen figyelmen kívül hagyták, így tárcsa nélkül kértek szót, de mindez nem zavarta a Kieselbach Galéria rendezvényéről is ismert “kalapálót”, Szabó Károlyt, aki pergően, hidegvérű professzionalizmussal irányította az alkudozást.
Mint az már a katalógusból előzetesen kiderült, a galéria nem tett közzé kikiáltási árat, csak tól-ig becsértéket (Figyelő, 2001/18. szám), így az induló árat csak a teremben ismerhette meg a közönség. A jelek szerint Kováts Lajos nemcsak a képválogatáshoz ért, de jó pszichológus is, már ha valóban csak a helyszínen összegyűltek szemrevételezése után találta ki, milyen szintről kezdődjön a licit. Vélhetően erről azért előzőleg is volt némi elképzelése, tény azonban, hogy az általa megszabott összegek nem riasztották, hanem inkább alkura serkentették a megjelenteket. Igaz, igyekezett biztosra menni, hiszen jó néhány tétel esetében vételi megbízással felfegyverkezve érkezett a Jagelló útra. Tudni kell azonban, hogy ezek többségére a teremből is érkezett ajánlat, és a versenyben nem mindig a megbízó lett a győztes. A leütési árak egyébként többségükben az alsó becsérték közelében maradtak, de akadt több kivétel is. Így például a katalógus címlapján szereplő Bak Imre alkotás (100×80 centiméteres vászonra felvitt akril) 1,2 milliós kikiáltás után, 2,6 millió forintos kalapácsáron kelt el, miközben becsértékét 1,6 és 1,8 millió közé tette a galéria.
Az árverés rekordere, miként az várható volt, Kassák Lajos 1923-ban készült Képarchitektúrája lett: a 8,5 millióról induló licit vége 12 millió forint volt, elmaradva a 14-15 milliós becsértéktől. A milliós kategóriába az ismertebb klasszikusok mellé (Perlrott Csaba Vilmos, Moholy-Nagy László, Schönberger Armand, Frank Frigyes, Korniss Dezső, Tóth Menyhért) néhány új név – és ami külön figyelemre méltó, egészen friss alkotás – került be. Bár Román György inkább a klasszikusok közé sorolható, árverésen eddig nemigen forgott műve; most 4,5 milliós becsértékét 1,5 millióval megfejelték az alku során, amelynek végén tapssal jelezte tetszését a közönség. Kiemelkedő sikereket arattak a fényképszerű festmények, így Nyári István 1993-ban alkotott mágikus-realista látomása, a TMTH Madonna, egymillió forinttal becsértékének felső határa felett, 3 millióért lett új tulajdonosáé. Ami az említett egészen friss műveket illeti, a neoavantgárd egyik képviselőjének, Konkoly Gyulának két tavaly készült jellegzetesen fotorealista vásznára is akadt vevő, az egyikért 1,1 milliót, a másikért 1,4 milliót ígérve (ezek az összegek nagyjából az előzetes becslés minimumának felelnek meg). Szűcs Attila ugyancsak fényképet idéző, sejtelmes, 2001-es dátumozású, s felső értéken egymillióra taksált Fehér szobája 1,1 milliót ért.
