nyitotta ki a múlt héten Budapesten Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter-asszony. Egyes mértékadó lapok azt róják fel az Orbán-kormánynak, hogy túlságosan engedékeny a fejlett világ által diplomáciai karanténba szorított új osztrák kormánnyal szemben. Rögtön kínálkozik egy közelmúltbeli párhuzam is: a magyar kormányzat a nemrégiben elhunyt Tudjman elnök Horvátországát is akkor kezelte “stratégiai partnernek”, amikor az Európai Unió egyáltalán nem állt szóba déli szomszédunkkal. Mindez azt mutatja – folytatódik tovább az érvelés -, hogy a magyar kabinet nemzeti érdekeit az unió által vallott értékeknél fontosabbnak tartja.
Kétségtelen tény: noha az osztrák külügyminiszter látogatása a nyugati szomszédunknál nemrégiben hivatalba lépett néppárti-szabadságpárti koalíció kezdeményezésre történt, a diplomáciai protokoll íratlan szabályai szerint Magyarországnak módjában lett volna udvariasan elhárítani a közeledést. Nem ez történt. Annak ellenére nem, hogy közvetlenül a külügyminiszteri látogatás előtt Jörg Haider FPÖ-vezér kijelentette: csak akkor tudja elképzelni az unió keleti bővítését, ha a tagjelölt országok bérszínvonala eléri az EU-tagállamok szintjét. Ez pedig nyilvánvaló nonszensz, e “feltétel” ellentétben áll az unió elmúlt évtizedben hangoztatott bővítési politikájával, horribile dictu: Ausztria gazdasági szükségleteivel.
Budapesten valójában a diplomáciai finomhangolásnak lehettünk tanúi. Orbán Viktor kormányfő az utóbbi kijelentés miatt élesen bírálta Haidert (tegyük hozzá: először), Martonyi János ennek ellenére fogadta Benita Ferrero-Waldnert. Szent-Iványi István, az országgyűlés külügyi bizottságának szabad demokrata elnöke pedig óvatos bírálatot fogalmazott meg a magyar kormány Ausztriával szemben tanúsított politikájával kapcsolatban. Az osztrák (vagy akár a horvát) ügy a hazai külpolitikában mintha előre kiosztott szereposztás szerint zajlana: az ellenzék elvi alapon bírál, a kormány pedig egyensúlyoz az értékek és érdekek közötti szűk mezsgyén. Mindenesetre jó volt hallani Martonyi Jánostól, hogy a budapesti aggodalmak nem korlátozódnak a bővítéssel kapcsolatos kérdésekre.
Másfelől, nehéz nem észrevenni: gazdasági okoknál fogva elemi érdekünk, hogy Ausztria ne szigetelődjön el. A “sógorok” uniós tagságának esetleges felfüggesztése már csak földrajzilag is távolabb vinné Magyarországot az EU-tól. Nem beszélve arról, hogy a második legnagyobb kereskedelmi partnerünkről van szó. A Pandora-szelencéből kiszabadult rossz szellemet az üzleti világ realista víziói parancsolhatják vissza eredeti helyére. –
