Nem a szociálpolitika körébe tartozik a lakáspolitika – mondják egybehangzóan a kormány és a Fidesz-MPP illetékesei. Ezzel azt akarják tudatosítani: a siker érdekében ügyelni kell arra, hogy a legkülönbözőbb célokat ne egy kalapból finanszírozzák. Az idei költségvetésben ugyanis 97 milliárd forint van a lakásépítés támogatására elkülönítve, de az az összeg, amelyből valóban részesülhetnek a fiatalok és a sokgyermekes családok – akiknek elsősorban szánják az új támogatási koncepciót -, ennél lényegesen kevesebb.
“A költségvetésben az idén lakásépítési célokra szánt összeg 10 ezer minden igényt kielégítő új lakás építésére lenne önmagában elegendő” – mondja Sasvári Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a téma felelőse. Ezzel szemben azonban – panaszkodik a Fidesz-politikus – a determinációk miatt csak a 22 milliárdos lakásépítési kedvezményt és a januárban bevezetett áfa-visszatérítés 12,2 milliárdját lehet közvetlenül felhasználható támogatásnak tekinteni. Az amúgy 60 milliárdot kitevő lakástámogatás nagy része nem költhető el szabadon, a fennmaradó közel 40 milliárd pedig úgy folyik ki az államkasszából, hogy nem tudni, mire is fordítják.
A lakáspolitika mozgástere nemcsak a fennálló helyzet miatt szűk, a költségvetésből nagyságrendileg több pénz nem várható a jövőben sem. Sasvári már akkor is boldog lenne, ha reálértékben megmaradna a jelenlegi összeg. A kedvezőtlen körülmények ellenére mégis benyújtott az Országgyűlésnek egy határozati javaslati indítványt, amelyet a héten tárgyal az illetékes bizottság és jövő héten minden valószínűség szerint elfogad a parlament. A “Nemzeti lakáspolitika kidolgozása és a lakástámogatási rendszer felülvizsgálata” címet viselő anyag két témakörben adna munkát a kormánynak. Egyrészt szeptember 15-ig a parlament elé kellene terjesztenie a nemzeti lakáspolitika főbb irányelveit. Másrészt jogszabályi változásokat kell előkészítenie az állami kamattámogatások újragondolása és a lakáshitelezés terén tapasztalható monopolhelyzetek kiküszöbölése érdekében, mégpedig úgy, hogy 2000. január elsejével életbe is léphessenek e módosítások.
“Nem tudok arról, hogy az OTP Bank bármilyen olyan jogosítvánnyal rendelkezne, amely előnyt jelentene számára a többi pénzintézettel szemben” – mondja Csányi Sándor elnök-vezérigazgató, akit zavar, hogy az utóbbi időben egyre gyakrabban merülnek fel ilyen vádak. A bankár véleménye szerint az ingatlanfinanszírozásban azért maradt gyakorlatilag egyedül az OTP Bank, mert versenytársai nem látnak fantáziát e termékben. Az új szerződések számának csökkenése házon belül is arra utal, hogy a jelenlegi körülmények között egyre kevésbé éri meg a lakáshitelezés, s az OTP is örömmel venné, ha a konkurenciával osztozkodhatna a megnövekedett tortán.
Sasvári szerint félreértésről van szó. Soha nem beszéltek monopóliumról, s szerinte a “monopolhelyzet” megállapítás alatt csupán az a tény értendő, hogy mindössze egyetlen bank foglalkozik a lakásfinanszírozással, ami éppen a szabályozók elégtelenségét bizonyítja. A megoldást abban látja, hogy a forrásgyűjtés terén nagyobb szabadságot kaphassanak az ingatlanfinanszírozást végző bankok, a kormány új termékek – például a jelzálog-hitellevél – bevezetését számukra is tegye lehetővé, s csináljon rendet a jelzálogjog érvényesítése terén is. Ez utóbbi esetében hasznos eszköz lenne, ha a törvény kimondaná, hogy a legnagyobb hitelezőt kell először kifizetni. Az pedig egyenesen megkerülhetetlen, hogy az ilyen eljárásról az összes hitelezőt tájékoztassák. Nem ritkán előfordult ugyanis, hogy a bank nem tudta: időközben értékesítették azt az ingatlant, amelyre neki is volt bejegyzett jelzálogjoga.
Bár a takarékszövetkezetek is rendelkeznek lakáshitel-állománnyal, a politikus azt szeretné, hogy a nagybankok többsége szálljon be az üzletbe. Ennek egyelőre komoly jelei nem tapasztalhatók, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy az állami tulajdonba visszakerült Postabank jelentős hirdetési kampányba kezdett lakásfinanszírozási konstrukciói mellett. A kormányzati lépések megtétele nélkül azonban kevés az esély a helyzet jelentős megváltoztatására, mivel a magas kamatok – az állami támogatás ellenére – gyakorlatilag nullára szűkítik az érdeklődők körét.
A finanszírozás terén az a cél, hogy az új lakások árának jelentős részét – az elképzelések szerint 85 százalékát – ne saját erőből, hanem megfizethető kölcsönből állja a későbbi tulajdonos. Jelenleg viszont éppen fordított ez az arány, a hitel az új ingatlanok megvételekor 20 százalék alatti szerephez jut. Ahhoz, hogy Magyarországon egészséges lakásösszetétel alakuljon ki, 40 ezer új lakást kellene évente felépíteni, s ehhez a banki eszközök még kedvező változások esetén sem lennének elégséges. Ezt ilyen egyértelműen politikus persze nem szívesen mondja ki; Sasvári úgy fogalmaz, hogy sikernek értékelné, ha a felújításokkal együtt több mint 30 ezer új otthon állna évente rendelkezésre, de a lakáskoncepció ismert részelemeiből arra lehet következtetni, hogy a veszélyekkel az érintettek mindegyike tisztában van.
Éppen ezért az új lakáskoncepció új kulcsszavakkal is operál: feladat lesz például a társadalmi mobilitás elősegítése. Magyarul ez azt jelenti, hogy az eddig szinte mindenhatónak hitt saját tulajdonú lakás mellett a bérlakásoknak is lehetőséget kell adni. Már az elnevezés – öröklakás – is mutatja, mennyire nem jellemző nálunk a költözködés. Nemzetközi statisztikák szerint Nyugat-Európában egy átlagpolgár élete során 8 alkalommal vált lakhelyet (Amerikában még ennél is lényegesen többször: 12-szer). Az egyszeri magyar ezzel szemben 4 költözködést sem teljesít életében, s ez – amellett, hogy a munkaerőpiacon anomáliákhoz vezet – nehezíti a hatékony lakásgazdálkodást is.
Önkormányzati bérlakások kellenek tehát, és nemcsak a szociálisan rászorulóknak. Talán ez jelenti a Fidesz lakáspolitikájának leginkább újszerű elemét. A megvalósítás persze nem egyszerű, mert a központi költségvetéshez hasonlóan az önkormányzatok kincsesládái is üresek. “Tisztában vagyunk azzal, hogy új lakások építésére nem áll rendelkezésre egyetlen településen sem elegendő pénz” – mondja Sasvári. De vásárolhatnak az önkormányzatok a szabad piacon lakást – vagyis vegyék vissza azokat a korábbi állami bérlakásokat, amelyeket a kilencvenes évek során privatizáltak. A politikus szerint be kell ismerni, hogy a pártok tévesen ítélték meg a rendszerváltás után a lakáshelyzetet, amikor egyhangúan megszavazták a lakásprivatizációt. Bankárok ezt már korábban is mondták; a német Kreditanstalt für Wiederaufbau és német tartományok által indított panelprogram például főként csak ott működik, ahol önkormányzati az ingatlan.
Az önkormányzatoknak egyébként is nagyobb szerepet szánnak a jövőben: szeretnék alkalmazni az 1 plusz 1 forint elvét. Ez azt jelenti, hogy a központi költségvetés minden helyi támogatást megduplázna, ha az valóban új lakások megteremtését szolgálja. A baj csak az, hogy továbbra is túl sok minden van feltételes módban a lakáspolitikában, s az is elgondolkoztató, hogy nem az illetékes minisztériumok – a gazdasági vagy a pénzügyi tárca – viszik előre a témát, hanem egy kormánypárti képviselő ad be önálló indítványt. Sasvári szerint ez utóbbi nem jelent semmilyen hátrányt, hiszen más fontos ügyekben – például a tandíj eltörléséről és a gyermekgondozási díj visszahozataláról – is önálló indítványok nyomán döntött a parlament.
