Minősített év lesz az 1999-es esztendő a gazdaságpolitika szempontjából. Egyrészt, mert korántsem biztos, hogy a főbb makrogazdasági folyamatok visszatérnek 1998 első félévének kedvező tendenciáihoz, mint ahogy ezt a kormányprognózis feltételezi. Másrészt, a kabinetnek rendkívül rövid idő alatt kell átszabnia az egész államháztartást ahhoz, hogy a 2000-re szóló költségvetést már valójában a magáénak, programja szerintinek mondhassa.
A gazdaságpolitikának alkalmazkodnia kell a megváltozott és változó félben lévő gazdasági feltételekhez. A korábbiaknál kedvezőtlenebb külgazdasági kondíciókkal kell számolni a kereskedelmi és a tőkekapcsolatokat illetően egyaránt. Az elmúlt évi konjunktúra hűlését a vállalati prognózisok már jelzik. A második félévben bekövetkezett – s befejezettnek korántsem tekinthető – világgazdasági trendváltással nagyjából egyidejűleg volt érzékelhető a magyar gazdaság növekedési tényezőinek trendváltása is: meghatározóvá vált a fogyasztás, az export szerepe viszont gyengült. Vélelmezhetően ennek, a külgazdasági egyensúly szempontjából kedvezőtlen iránynak a folytatódásával kell az idén szembesülnünk. Az Európai Unió és benne Németország lassuló növekedése mellett exportunknak a korábbiaknál élesebb versennyel kell megbirkóznia, amelyet közép- és kelet-európai társainkon kívül a délkelet-ázsiai cégek rohama is erősíteni fog.
A fogyasztás élénküléséből adódóan nem lehet számolni a háztartások megtakarítási pozícióinak olyan mértékű javulásával, amely fedezetet adna az állami túlköltekezésre és a gazdálkodó szféra nettó többlet-tőkebevonási szükségletének kielégítésére. Így várhatóan a külgazdasági egyensúly a belső jövedelempozíciók trendváltásából adódóan is romlani fog. A gazdaságpolitikának tehát több szempontból is veszélyeztetettebb pályán kell lavíroznia ahhoz, hogy ne fussunk bele újabb zsákutcába, ahonnan mindig csak többletáldozatokkal lehet kikeveredni.
Mindemellett úgy tűnik, a Fidesz-MPP vezette kormány kitűzte azt, amire elődeinek egyike sem vállalkozott: a teljes államháztartás reformját. Ezt ugyan Az új évezred küszöbén című kormányprogram nem mondta ki, csak tartalmilag tett rá utalást. A kormányfő és a pénzügyminiszter közelmúltbeli megnyilvánulásaiból viszont az derült ki, mintha nullbázisú költségvetés készítésébe kívánnának belefogni. Nagyon helyes. Az állami elvonásokat mérsékelni kell a gazdaság versenyképességének növelése érdekében, ami a külső egyensúly javítása szempontjából nélkülözhetetlen. Ez viszont feltételezi a kiadások visszaszorítását – nem lineárisan, fűnyírószerűen. Tartós megtakarítást ugyanis csak strukturális reformokkal lehet elérni – olvashattuk e fontos megállapítást az 1999. évi költségvetési előterjesztés általános indoklásában is.
De hol vannak a strukturális reformok? Hol van az egészségügy, a felsőoktatás, a közigazgatás reformja, hogy csak a legfontosabbakat említsük. (A pénzügyminiszter év végi interjújában hozzáértésének hiányára hivatkozva elhárította az egészségügyre vonatkozó kérdést, ami nagyon korrekt volt, és pontosan jelezte a kormányzati szerepleosztást is.) Igaz, a kormányprogram nem ágazati reformokról szólt, hanem arról, hogy “a kormány meghatározza a közszolgáltatások és az infrastruktúra elfogadható alapszintjét.” Ennek finanszírozására vállal garanciát az állam a központi költségvetési szerveken és az önkormányzatok normatív pénzellátásán keresztül. A magasabb szintű közellátást az önkormányzatoknak kell biztosítaniuk – volt olvasható tavaly az a koncepció, amelyet az idén néhány hónapon belül át kellene forgatni a gyakorlatba.
Egyelőre azonban semmi jel nem utal arra, hogy ezek a nagy horderejű kérdések, akár csak a kormányzati körökön belül napirenden lennének. Az állami újraelosztás gyökeres átszabásáról illenék az érintett polgárokkal is eszmét cserélni, hisz – ha jól értem a kormányzati szándékokat – rendszerváltás értékű döntéssorozatról lenne szó, amelyet május 15-ig, a költségvetési irányelvek benyújtásáig “le kellene zargatni”. Ezen idő alatt kellene elkészíteni azt az antiinflációs csomagtervet is, amely a kormányprogram szerint megalapozhatná a 2000. év radikális inflációhűtését. A büdzsét az alacsonyabb inflációs mértékekhez kell igazítani, és a fiskális politikának alá kell támasztania a határozott dezinflációs törekvéseket.
Ezekről az elképzelésekről azonban ez idő szerint semmit sem tudunk, holott a határidők szorítanak. Mindössze annyi ismeretes: a kormány januárban 850 költségvetési intézménynek levelet küld, amelyben kimutatást kér arról, hogy a címzett milyen feladatot lát el, mekkora pénzösszegből és milyen létszámmal. A válaszok alapján fogják meghatározni, hogy szükség van-e az adott tevékenység állami finanszírozására. Még ez is rendjén lenne, csak az nem világos: ki dönt majd mindezekről, és milyen alapon, ha nincsenek reformkoncepciók.
Izgalmas évnek nézünk elébe. Kaotikus állapotok lesznek. Ennél csak az lenne rosszabb – hosszabb távon -, ha nem így lenne.
