Gazdaság

ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK – Felemás államtalanítás

Majd negyedmillió tag, hozzávetőleg 11 milliárd forint befektetett vagyon – röviden így jellemezhető az első negyedév záróadatai alapján az eddig alakult 244 önkéntes biztosító nyugdíjpénztár működése. A kedvező mutatók ellenére azonban a pénztárak elmúlt két és fél éve távolról sem mentes az ellentmondásoktól, és egyelőre kérdéses a fejlődés további iránya is.

Az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak új, intézményes formát adnak az öngondoskodásnak, s a tartósan befektethető források bővítésével elősegítik a hazai tőkepiacok fejlődését … a pénztárak meghonosítása Magyarországon a társadalombiztosítás reformjának szerves része – határozza meg az önkéntes biztosító pénztárakról szóló – 1993 decemberében elfogadott – törvény a pénztárak és ezzel együtt a nyugdíjpénztárak szerepét és feladatát. A jogalkotók szerint hiányzott egy olyan öngondoskodási forma, amely teljes egészében önszerveződésű, nonprofit jelleggel működik. A pénztári intézmény bevezetésének a korábban megfogalmazott “államtalanítás”, az állampolgári öngondoskodás mellett nem titkolt szándéka volt az is, hogy a nyugdíjcélú megtakarítások itthon és ne külföldön, üzleti biztosítók által kerüljenek befektetésre. Ehhez kedvező jogszabályi környezetet – adó- és tb-kedvezményeket – teremtettek, abban bízva: a lakossági megtakarítások egy része rövid időn belül ezekhez az intézményekhez áramlik majd át.

A nyugdíjpénztárak eddigi “életét” vizsgálva azonban kiderül: ez a várakozás sokáig túlzott volt. Az indulás évében csak 77 nyugdíjpénztár alakult, alig 20 ezer taggal. A kezdeti ismerkedési szakaszt aztán tavaly hatalmas “boom” követte, amely során a tagdíjat fizetők száma megtízszereződött. A pénztárakba tavaly év végéig már közel 8,9 milliárd forint folyt be, ami ez év első negyedévének végén további 2,5 milliárd forinttal nőtt. A kezdeti “döcögős” indulásnak oka lehetett a pénztári intézményi forma újdonsága, ezért érthetően a bizalom is kétséges volt.

Emellett – furcsamód – a fejlődés egyik gátja pontosan az a Pénztárfelügyelet volt, amelynek elődleges feladata e törékeny intézményi forma istápolása lett volna. Az engedélyezési procedúra több hónapig is elhúzódott, és a pénztárak többsége rögtön az indulásnál számos – sokszor leküzdhetetlen – bürokratikus akadállyal találta magát szembe. Az emiatt történt vezetőváltás tavaly november 1-jén játszódott le a felügyelet élén, amikor is Radnai György került az elnöki székbe. Radnai nagy terveket hirdetett meg: Magyarország öt év alatt a “hárommillió pénztártag országa” lesz. Nem tudni, hogy sikerül-e megvalósítani az elnök elképzeléseit, mindenesetre az tény, hogy tavaly év végén erősödött a pénztár-alapítási kedv. Ezzel egy időben robbant ki decemberben az első nyugdíjpénztári botrány, a Támasz-ügy. (Lásd erről írásunkat a 27. oldalon.)

A pénztárak számára az év eddigi legfontosabb eseménye a pénztártörvény módosítása volt. Erre azért volt szükség, mivel a pénztárak indulása óta eltelt idő bebizonyította: a szabályozás nem egyértelműen vagy az azóta megváltozott gazdasági körülményekhez képest már nem korszerűen szabályoz, ezzel hátráltatja a további fejlődést. A márciusban elfogadott jogszabály-módosítás egyszerűbbé teszi az engedélyezési eljárást, csökkennek a pénztárak adminisztrációs terhei. Lehetővé vált a kombinált kifizetés, járadék és egy összegű kifizetés is. A módosítás azt a célt is szolgálta, hogy a pénztárakat ne csak adó-megtakarítási céllal vegyék igénybe.

Az első negyedév végi összesített adatok egyes szakértők szerint megnyugtatóak, míg mások úgy vélik: a nyugdíjpénztárak korántsem teljesítették a hozzájuk fűzött reményeket. Ennek oka elemzők szerint főként az, hogy Magyarországon még nem alakultak ki a hosszú távú megtakarítási tradíciók, azonkívül kevés forrás áll rendelkezésre az ilyen típusú megtakarításokra. Magyarán: az embereknek kevés a pénzük. Ráadásul az adójogszabályi környezet sem teremt kedvező feltételeket, az időről időre változó kedvezmények miatt nem lehet előre tervezni. Számos következtetésre ad okot az a tény is, amely szerint a befizetések mértékén belül egyre növekedik a munkáltatói hozzájárulás mértéke. (Az év első negyedében a munkaadói befizetések aránya 63 százalék volt a korábbi 35 százalék körülivel szemben.) Ennek alapján nem túlzás azt állítani: a nyugdíjpénztárak egyéni öngondoskodásban betöltött szerepe egyre csökken, és helyette egyre inkább valamiféle bér-megállapodási eszközzé alakulnak át.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik