Hogy ne csak az Ikeából vegyünk képet a falra, a nagy nevek mellett a tízezer forintos művek is szép számmal csalogatják a műkedvelő közönséget a szeptember 17-én kezdődő őszi aukciós szezonban.
Az Ewan McGregor főszereplésével bemutatott akciófilmet a Szigetet szeptember 8-a és 14-e között 14 185-en nézték meg így a szeptember 1-je óta futó film 36 125 531 forintot termelt budapesti mozipénztáraknál.
Huszonkét ország hetvenhét művészének alkotásait láthatja a közönség Győrött, a szombaton nyíló nemzetközi rajz- és grafikai biennálén - mondta az esemény főszervezője, a Városi Művészeti Múzeum igazgatója csütörtökön.
Az amerikai Nasheet Waits, a Jason Moran and Bandwagon trió dobosa játszik a Nemzeti Hangversenyteremben a MOL Budapest Jazz Fesztivál 2005 elnevezésű koncertsorozat nyitóelőadásán, szeptember 14-én este.
Talmácsi Gábor után a KTM istálló is aláírta a magyar versenyző új szerződését, mely szerint a 125 kcm-es kategória helyett jövőre már a 250-esek között indul a gyorsaságimotoros világbajnokságon.
Eddig ismeretlen kéziratra bukkant az Egyetemi Könyvtár szakértője, aki egy régi kódex belső borítójára erősített lapokat kezdett vizsgálni. Kiderült, hogy a nevezetes 1572-es szupernóváról készült leírás került elő.
A hónap végén kezdődnek a Művészetek Palotája első, saját rendezésű bérlet- sorozatai, amelyek elsősorban fiataloknak szóló hangversenyekből állnak – közölték az intézmény képviselői.
Még egy hónapig titokban maradnak a paksi atomerőmű sérült fűtőelemeinek kiemeléséhez készült szakértői anyagok. A bíróság arra kötelezte a Paksi Atomerőmű Rt.-t, hogy 30 napon belül hozza nyilvánosságra ezeket az iratokat.
Harmincöt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település, köztük a megyeszékhely, Miskolc kommunális hulladék-elhelyezési és kezelési gondjait oldja meg az a lerakó, amelyet csütörtökön ad át Persányi Miklós szakminiszter a dél-borsodi Hejőpapiban.
Persányi Miklós csütörtök reggel utasította a vízügyi szerveket a Sió-csatorna zsilipjének lezárására. A környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerint rövidesen döntenek a zsilip teljes megnyitásának az időpontjáról.
A Budapest Music Center az idén harmadik alkalommal rendezi meg Ferencvárosban a Mol Jazz Fesztivál Budapest - A Magyar Jazz Ünnepe rendezvénysorozatát.
A japán Access szoftverfejlesztő cég mintegy 342 millió dollárért (körülbelül 69 milliárd forint) vásárolta fel a hordozható eszközökre szoftvereket - köztük a Palm OS-t operációs rendszert is - fejlesztő PalmSource-t. A távol-keleti cég így kívánja erősíteni mobilos üzletágát.
A magaslégköri ózonréteget lebontó anyagokról szóló uniós rendelet végrehajtásának köszönhetően Magyarországon részben megszűnt, részben jelentősen visszaszorult az ózonréteget károsító anyagok felhasználása.
Az ÁNTSZ szerint csak az ország egyes részein van az átlagosnál sokkal több szúnyog, Budapest néhány kerületében viszont szúnyoginvázióról lehet beszélni - mondták el kedden tisztiorvosok.