Élet-Stílus

Japánok vették meg a PalmSource-t

A japán Access szoftverfejlesztő cég mintegy 342 millió dollárért (körülbelül 69 milliárd forint) vásárolta fel a hordozható eszközökre szoftvereket - köztük a Palm OS-t operációs rendszert is - fejlesztő PalmSource-t. A távol-keleti cég így kívánja erősíteni mobilos üzletágát.

Úgy tűnik, a PalmOne, a PalmSource legnagyobb vásárlója is örömmel fogadta a megállapodást. A két vállalat egészen 2003-ig egy cég volt, akkor abban a reményben váltak el, hogy jobban kiaknázhassák a Palm névben rejlő lehetőségeket. Most a PalmOne a Palm – Handspring egyesülés után még nagyobb lendületett kapott Treo okostelefon gyártásával foglalkozik.

A bekebelezett cég eddig olyan gyártókat szolgált ki rendszerével a Palmon kívül, mint a Sony, a Kyocera vagy a Samsung Electronics. A PalmSource az utóbbi időben nagy erővel próbálta bővíteni partnerkörét a Microsoft Windows Mobile és PocketPC szoftvereivel vívott küzdelmében. A PalmSource júniusban nettó 18,3 millió dollár (körülbelül 3,7 milliárd forint) bevételt könyvelhetett el, ami nagy részben a Palmtól bejött jogdíjaknak köszönhető, ezek nélkül ugyanis 700 ezer dolláros (körülbelül 140 millió forint) veszteség érte volna céget – derül ki az Australian IT értesüléseiből.

Az Access vezetői derűlátóak a jövőt illetően. “A Palm OS a szoftvereinkkel karöltve, az Accesst az egyik legszélesebb szoftverkínálatú céggé teszi a piacon” – nyilatkozta a japán vállalat egyik képviselője. A felvásárlással, az Access mobil alapú linuxos fejlesztői erőforrásokhoz is hozzájut.

“Nagy reményeket táplálunk az Accesszel közös együttműködés iránt. Úgy véljük, így vezető pozícióhoz juthatunk a mobilos szoftverfejlesztők piacán” – nyilatkozta Patrick McVeigh, a PalmSource ideiglenes vezérigazgatója a cég sajtóközleményében.

Az még kérdéses, hogy a PalmSource MontaVistával való szövetségét mennyiben érinti ez a változás. A PalmSource beolvasztása várhatóan decemberre fejeződik be, ezt követően a cég az Access amerikai részlege alá fog tartozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik