Élet-Stílus

Indul a Mol Jazz Fesztivál

A Budapest Music Center az idén harmadik alkalommal rendezi meg Ferencvárosban a Mol Jazz Fesztivál Budapest - A Magyar Jazz Ünnepe rendezvénysorozatát.

A Mol Jazz Fesztivál Budapest 2003-ban két-, tavaly már három napig tartott. Idén már öt napon át zajlanak a  programok, 14 helyszínen várják szeptember 14-től 18-áig a jazzkedvelő közönséget. Újdonság az idén, hogy a fesztivál tematikussá válik: 2005-ben a zongora kerül a középpontba,  a 47 produkciót felvonultató programválasztékból több mint 30 pianista lép fel az öt nap során.


A már jól ismert helyszínek mellett idén először nagyszabású nyitó- és záróhangverseny keretezi a Magyar Jazz Ünnepét a Művészetek Palotájában a Nemzeti Hangversenyteremben, illetve a Színházteremben – jazzvilágsztárok közreműködésével. Ezen kívül a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola, a Columbus Jazzklub és a Zwack Múzeum Udvar is különleges koncertekkel kapcsolódik a fesztivál programjához. Szintén új helyszínen, a Francia Jazzhajón rendhagyó eseményként francia muzsikusok koncertjei várják az érdeklődőket.

A korábbi évek sikersorozatának köszönhetően a fesztivált már a legnagyobb európai jazzesemények közt jegyzik. Hírt adott a közelgő fesztiválról az All About Jazz és az eJazzNews internetes hírmagazin, valamint az európai jazzszervezeteket tömörítő Europe Jazz Network oldala is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik