A Liquigas csapata nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny nyitószakaszát, és az olasz Enrico Gasparotto viselheti az egyéni összetettben élen állónak járó rózsaszínű trikót.
Kovács Katalin legyőzte Janics Natasát a női kajak egyesek 500 méteres versenyszámában a szegedi kajak-kenu Raab Karcher Kupán, a jövő heti, ugyanitt sorra kerülő Mol Világkupa válogatóján.
A Golden State Warriors magabiztos, húszpontos győzelmet aratott a Utah Jazz csapata felett a tengerentúli kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában, így 2-1-re szépített a Nyugati főcsoport-elődöntőben.
A Detroit Red Wings két szerencsés góllal 2-1-re legyőzte az Anaheim Ducks együttesét, és ezzel lépéselőnybe került az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Nyugati főcsoportjának döntőjében.
Matolcsi József már az első menetben kiütötte az argentin Ignácio Lucero Fragát, ezzel a Polish Boxing Promotion magyar bokszolója megvédte a WBF nagyváltósúlyú világbajnoki címét.
A bányatavak zömében tilos fürödni, ám a hatóságok szinte tehetetlenek azokkal szemben, akik nem veszik komolyan, hogy a víz fertőzésveszélyes. A bírság alacsony, ha van egyáltalán, a fertőzések pontos számát pedig lehetetlen megbecsülni. Pedig vannak ellenőrzött, viszonylag biztonságos bányatavak is.
Tony Gatlif Transylvania című, újonnan a filmszínházakba kerülő mozija kapcsán a roma témájú filmeknek ástunk kicsit a mélyére, de rögtön szeretnénk egy félreértést eloszlatni, jelesül, hogy nincsen is olyan: „romafilm”.
Szombaton Caprerában a 25,6 kilométeres csapat-időfutammal veszi kezdetét a 90. Giro d'Italia olasz kerékpáros körverseny, amelyen első magyarként Bodrogi László is ott lesz a 198 fős mezőnyben.
A kiesés ellen menekülő Győr gyenge játékkal 2-1-es vereséget szenvedett az FC Fehérvár vendégeként a Borsodi Liga 28. fordulójában. A hazaiak edzője a szünetben rosszul lett.
Hozzátartozói, barátai, pályatársai és tisztelői vettek végső búcsút Madaras József színművésztől pénteken Budapesten, a Farkasréti temetőben. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas, érdemes művész életének 70. évében, április 24-én hunyt el.
A hazai közönség nagy örömére Fernando Alonso érte el a legjobb időt a Forma-1-es világbajnokság Spanyol Nagydíjának első napján, a második szabadedzésen. Az első gyakorlás legjobbja, a címvédő csapattársa, a szintén McLarennel versenyző Lewis Hamilton volt.
A villanykörte, a remek ötletek szimbóluma, már nem divatos többé. A tudósok kiderítették, hogy a százharminc éve használatos nagyszerű – energiapazarló - találmány is felelős a klímaváltozásért, ezért alternatív megoldásokat keresnek pótlására.
Finnország rendezheti a 2012-es jégkorong-vb-t - döntött a nemzetközi szövetség (IIHF) Moszkvában tartott kongresszusa. A szintén kandidáló magyarok a szavazás előtt visszaléptek.
A világranglista hetedik helyén álló Martina Hingis sérülése miatt kihagyja a jövő heti, római teniszviadalt, és meglehet, hogy a május végén kezdődő Roland Garroson sem szerepelhet majd.
A Nasa egy új tanulmányában legalább 10 Celsius foknyi hőmérséklet-emelkedést prognosztizál a elkövetkező 70 évre. Az előrejelzés erősen viharos időjárást valószínűsít.
A hét magyar vonatkozású sporthíre volt, hogy a világbajnok olasz labdarúgó-válogatott nyáron a hazánkba látogat. A szerződés aláírására azonban még nem került sor, és az olasz szövetség (FIGC) sajtósa sem adott érdemi információt az ügyben a FigyelőNetnek.
Összeállították az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2006/2007-es szezonjának első számú ötösét, amelybe ezúttal csak a Nyugati főcsoportban szereplő csapatok közül került be játékos.
A bevezetés szándékán kívül szinte semmi sem tudható ma még az ingatlanadóról. A szakemberek azonban már most számos aggodalmat és kellemetlen következményt látnak az új adónemmel kapcsolatban. Csak látszólagos ellentmondás, hogy mindezek ellenére mégis támogatnák a bevezetést, ha az új sarc igazságos, méltányos és kellőképpen kimunkált volna.
A klímaváltozás miatt a madarak létfontosságú pihenő és táplálkozóhelyeket vesztettek el, megváltoztak a vonulási mintázatok, erősödött a táplálékért való versengés, és mindennek tetejébe az akár több ezer kilométeres utazást rendkívüli időjárási körülmények nehezítik.