Élet-Stílus

Óriási tömeg volt kíváncsi Santanára

Több mint háromszázezer ember élvezte szombaton este Carlos Santana és együttese programját az 56-osok terén. Nagyon sokan nem is jutottak be a térre, és a mellékutcákból kivetítőkön nézték a latin gitárművészt és csapatát.

Gőz László, az esemény főszervezője szerint nézőcsúcs született a 12. ingyenes koncerten. Kiemelte: a rövidesen 61 esztendős mexikói születésű gitáros és csapata rendkívül mozgalmas koncertet adott. Három perc híján két órát töltöttek a színpadon, ami egy, már “nyugdíjas korú” zenész esetében önmagában sem lebecsülendő teljesítmény.

Az előzenekar, a hazai Back II Black pontosan az ígért időben, délután 18 órakor kezdett. Előtte Rákóczi Ferenc és Kovács Áron televíziós műsorvezető szórakoztatta az egyre növekvő tömeget. A funkyzenét játszó együttes mintegy 50 percet töltött a színpadon.

10 tagú zenekarral érkezett (fotó:MTI)

Tízen zenéltek (fotó:MTI)

A sztárvendég nemhogy megváratta volna a közönséget, de tíz perccel a bejelentett időpont, vagyis fél nyolc előtt kezdett Jingo című dalával. Santanával együtt összesen tízen zenéltek: két énekes, két fúvós, három ütőhangszeres, egy gitáros és a basszusgitáros. Kemény tempót diktált a csapat, egy-egy dal legalább 6-7 perces volt. A gitárművész, valamint a két énekes, Tony Lindsay és Andy Vargas aratta a legnagyobb sikert, de kijutott a tapsból a többieknek is. Santana nem szorította háttérbe az együttes tagjait, mindegyik zenésztársa komoly szólólehetőséget kapott.

Teljes teltház (fotó:MTI)

Teljes teltház (fotó:MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik