Nem kívánja elhalasztani a vasárnapra kiírt Bajnokok Ligája-mérkőzést a meggyilkolt Marian Cosmát gyászoló MKB Veszprém. A csapat játszani akar, és Putics Barna, valamint Liszkai Szilveszter is visszatér.
Öt-öt Grammy-díjat nyert az 51. Grammy-gálán Robert Plant és Allison Krauss a Raising Sand, valamint Lil Wayne Tha Carter III című albuma. A brit Coldplay együttes három díjat nyert, köztük az év daláért és az év rockalbumáért. Plant és Krauss az év felvételéért és az év albumáért járó fődíj nyertese.
London, Dubai és a török Riviéra – csak néhány úti cél, amelyet érdemes választani a válság idején, hiszen az ötcsillagos szállodákban most azok is megszállhatnak, akik máskor nem engedhették volna ezt meg maguknak. Akár 25-50 százalékkal kedvezőbb szobaárakat találhatunk a kínálatukban.
A Slumdog Millionaire (Gettómilliomos) című, Danny Boyle rendezte brit-indiai alkotás gyűjtötte be a Brit Film- és Tévéművészeti Akadémia (BAFTA) igen megbízható Oscar-előrejelzőnek is tekintett legfőbb elismeréseit a vasárnap esti fényes londoni díjkiosztón, bár a film főszereplője végül díj nélkül távozott a rendezvényről.
Nem sikerült bekerülnie a LEN Kupa legjobb négy gárdája közé a Honvéd férfi vízilabdacsapatának, miután a vasárnap esti, Kőér utcai visszavágón csak döntetlenre végzett az orosz Kazany együttesével, amely egy góllal nyerte az első meccset.
A Juventus, saját dolgát nehezítve, emberhátrányban győzött a Catania otthonában, s így tartja a lépést a szombaton Leccében győző Interrel. A Fiorentina és az Udinese az utolsó pillanatokban gyötörte be a győzelmet jelentő találatot.
Kulka János kapta idén a Páger Antal-díjat; a Jászai- és Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész vasárnap vehette át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban.
A román sajtó gyászolja kézilabda válogatottja egyik legjobbját, de a Marian Cozma haláláért felelős tettesek felkutatását, és megbüntetését is követeli.
Túl van az életveszélyen, és stabil az állapota Zarko Sesumnak. Az MKB Veszprém 23 éves szerb válogatott irányítóját a veszprémi kórházban műtötték meg - tájékoztatta Rácz Jenő, a kórház főigazgatója az MTI-t.
Az MKB Veszprém szerb irányítóját és horvát kapusát is megkéselték annak a vasárnap hajnali, veszprémi összetűzésnek a során, amely a csapat beállósának, Marian Cozmának az életébe került. Cozma édesapja úton van Magyarországra. A gyászoló Romániában nagy a felháborodás.
Sikeres plasztikai műtéten esett át hétfőn egy Sao Paulo-i kórházban Felipe Massa, aki súlyos balesetet szenvedett a Magyar Nagydíj július 25-i időmérő edzésén - közölte a Forma-1-es Ferrari-csapat internetes oldalán.
Amíg a szombaton szereplő milánói csapatok közül az Inter értékes győzelemmel tért vissza a leccei kiruccanásból, az utóbbi hetekben biztató jeleket produkáló Milan behúzta a kéziféket a Reggina ellen.
Az otthonában távolról sem meggyőző játékkal előrukkoló Real Madridnak egy gól is elég volt három ponthoz, míg Sevillában Aldo Duscher kiállítása volt a fordulópont a Primera División 22. fordulójában.
A tengerentúli profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján a Dallas Stars tíz gólt vágott a New York Rangersnek, amely immáron négy találkozó óta nyeretlen.
Az újvidéki 10-10-es döntetlen után a szombat esti, szegedi visszavágón a hazai gárda egy góllal nyert, így bejutott a férfi vízilabda LEN-kupa elődöntőjébe.
Értékes két pontot szerzett a szlovén Krim Ljubljana otthonában a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének szombati nyitányán.
A várakozásnak megfelelően a Komjádi uszodában fellépő Vasas magabiztos, tízgólos győzelmet aratott a francia Marseille ellen a férfi vízilabda Euroliga főtáblájának negyedik játéknapján.