Kikapcs

Alex Rodriguez, a világ legjobban kereső és egyik legjobb baseballjátékosa bevallotta, hogy 2001 és 2003 között doppingolt. Az ügyben Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke is megszólalt, elszomorítónak tartja az esetet.
2009. 02. 10. 09:52
A zöldtárca vezetője kiköttette otthonából a gázt, házát kívülről szigetelte, kicserélte a nyílászárókat, a téli fűtést és a nyári hűtést pedig földhővel oldja meg, amit szolárelemek „segítenek”. A tervek szerint a hasonló átalakítások 40 százalékát a jövőben az állam állná, az energiaszektorban pedig megjelennek a geotermikus erőművek. A miniszter beengedte otthonába az FN kameráját.
2009. 02. 10. 06:30
Huszonhárom győzelem után először kapott ki saját közönsége előtt a Cleveland az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) most futó szezonjában. A Cavaliers sorozatának végére a ligaelső Los Angeles Lakers tett pontot.
2009. 02. 09. 20:24
Azonnali hatállyal menesztették posztjáról Luiz Felipe Scolarit, Chelsea brazil vezetőedzőjét. Utódja a holland Guus Hiddink vagy az olasz Gianfranco Zola lehet.
2009. 02. 09. 19:10
A régészeti lelőhelyet megrongálták, több állatcsontot széttörtek, a feltárt területrészt védő falat összefirkálták, de a vértesszőlősi előember, Samu maradványaiban nem esett kár: ezeket ugyanis Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik.
2009. 02. 09. 15:50
Igazi világsztárnak drukkolhatnak február 28-án a Papp László Budapest Sportaréna nézői: egyéves pauza után a magyar fővárosban tér vissza a K-1 nemzetközi vérkeringésébe a fehérorosz fenegyerek, Alekszej Ignasov.
2009. 02. 09. 15:46
A Forma-1-es versenyzők szervezete nyílt levélben tiltakozik a versenyzési engedélyeik, az ún. szuperlicencek díjának újabb emelése ellen. A multimilliomos pilóták pár ezer euró miatt aggódnak.
2009. 02. 09. 15:02
Az AC Milan brazil játékosa egy kisebb sérülés miatt biztosan nem léphet pályára a hétvégén a listavezető Internazionale elleni rangadón. A támadó középpályás a válogatottból is hiányozni fog a világbajnok olaszok elleni barátságos meccsen.
2009. 02. 09. 14:24
Egy 14 éves lány vandál módon megrongálta és szétdúlta a vértesszőlősi előember maradványait. Az elkövető részben elismerte tettét - tájékoztatott a tatabányai kapitányság hivatalvezetője.
2009. 02. 09. 14:13
A jobb formában, illetve a lényegesen hosszabb közös felkészülésben bízhat a magyar jégkorong-válogatott - vélekedik Pat Cortina szövetségi kapitány azzal összefüggésben, mitől lehet eredményes a szereplés a két és fél hónap múlva sorra kerülő svájci világbajnokságon.
2009. 02. 09. 13:43
Michael Ballack, a Chelsea német középpályása éppen interjút adott, amikor csapattársai hógolyókkal megtámadták, ő pedig nem hagyta annyiban a dolgot, üldözőbe vette a „tetteseket" - és mindezt a Chelsea TV filmre vette.
2009. 02. 09. 13:20
A Wizz Air a nyári menetrendben június 13-tól ismét elindítja Budapestről a nyári menetrend szerinti légi járatait, és új célállomásokkal bővíti kínálatát - közölte a diszkont légitársaság.
2009. 02. 09. 12:16
A vasárnap hajnali tragédia miatt egyelőre még nem tudni, hogy mikor játssza következő mérkőzését az MKB Veszprém kézilabdacsapata. A keretet bővíteni kellene, a nagy rivális Szeged segítene.
2009. 02. 09. 11:41
Öt helyet rontott a világranglistán Szávay Ágnes, Czink Melinda viszont három helyet előrelépett. Az élen továbbra is Serena Williams, illetve Rafael Nadal áll. Az egykori világelső Maria Sarapova várhatóan márciusban tér vissza 7 hónapos kihagyást követően.
2009. 02. 09. 10:55
A Nissan járműgyártó veszteséggel zárta a pénzügyi év harmadik negyedét, és közel egy évtized után várhatóan az egész évet is mínuszban fejezi be.
2009. 02. 09. 10:20
Az Árpád fejedelem útja Fő utca felé vezető oldalán, a középső sávban zajlanak a csatornaépítési munkálatok, de az előkészítés miatt a másik oldalon is sávszűkület van.
2009. 02. 09. 10:08
Olvasói sztorik