A betegsége után visszatérő brit Andy Murray és a korábban a hátát fájlaló svájci Roger Federer is bejutott a legjobb 16 közé az Indian Wellsben zajló tenisztornán.
A jerezi tesztelés második napján Fernando Alonso megtörte a Brawn GP még Barcelonában kezdődött uralmát, és leggyorsabbként zárta a napot. Hamilton és a McLaren továbbra is gyengén teljesít.
Alshammar 25.44 mp-es eredménnyel ugyan világcsúcsot úszott 50 m pillangón az ausztrál bajnokságon, de utóbb megfosztották a rekordtól, mivel két dresszt viselt, ami pedig a nemzetközi szövetség (FINA) hétvégi döntése alapján tilos.
A csúfos Bajnokok Ligája-búcsút követően levélben halálosan megfenyegették a portugál Sporting Lisboa elnökét, vezetőedzőjét és a klub néhány labdarúgóját.
Vasárnapi idején csaknem másfél másodpercet javított hétfőn Talmácsi Gábor a gyorsaságimotoros-világbajnoki sorozat 250 kcm-es kategóriájának estorili tesztelésén, melyet a negyedik legjobb idővel zárt.
A 22. helyen kiemelt Szávay Ágnes két játszmában nyert a selejtezőből feljutott német Kristina Barrois ellen, és bekerült a nyolcaddöntőbe az Indian Wells-i torna 4,5 millió dollár összdíjazású női versenyében.
Egy londoni bíróság kétmillió fontot ítélt meg a veretlenként idén visszavonult Joe Calzaghe profi ökölvívó-világbajnok javára a volt menedzsere elleni perben.
A Michelin Main Cities of Europe elnevezésű kalauza alapján megmaradt Európa kulináris kettéosztottsága, hiszen a kiadványban szereplő 324 csillagos étteremből csupán kettő található a volt szocialista blokkban, ráadásul azok is szinte egymás mellett, a cseh fővárosban vannak - írta a Napi Gazdaság.
Nincs értelme taktikázni, úgyis egyformán nehéz ellenfelek várnak a Győrre a kézilabda Bajnokok Ligájának elődöntőjében. Tavaly Görbiczék nyert helyzetből buktak el, idén ezért külön hangsúlyt fektett a tréner a csapat mentális felkészítésére.
Több hétre kidőlt a sorból a Bajnokok Ligája mesterlövészeinek rangsorát vezető Miroslav Klose. Dwight Yorke bírósértegetésért szigorú eltiltást kapott, a brazilok szeretnének visszavágni hazai pályán az „uruknak” a több mint 50 évvel ezelőtti vébéfináléban elszenvedett vereségért. Rövid hírek a foci világából.
Budapest hiába pályázott, Kirisiben csatázik a Domino Honvéd női vízilabdacsapata április 4-én és 5-én a BEK négyesdöntőjében, miután a LEN, az európai szövetség az orosz bajnoknak ítélte oda rendezés jogát.
Az életével fizetett góljáért Heidar Kazem iraki labdarúgó, akit gólja ünneplése közben lőtt fejbe az ellenfél egyik szurkolója egy vasárnapi mérkőzésen.
Az angol szövetség (FA) kétmeccses eltiltással sújtotta a Manchester United szerb védőjét, Nemanja Vidicset, akit a Liverpool elleni rangadón kiállított a bíró.
A tabellán harmadik AC Milan vasárnap könnyedén, 5-1-re nyert a Siena ellen a Stadio Franchiban, de közben Kakát és a kapus Christian Abbiatit is elveszítette.
Csalással gyanúsítanak két német kézilabdabírót, akik a 2006-os férfi KEK-döntőben állítólag pénzt fogadtak el annak elősegítésére, hogy az orosz Csehovszki Medvegyi nyerjen a spanyol Valladolid ellen.
Mintegy 254 millió forintból alakítják látogatóbaráttá a Néprajzi Múzeumot. Az összegből a Kossuth téri palotában új múzeumi bolt, kávézó, kerékpár- és babakocsi-tároló, csomagmegőrző, valamint közönségkapcsolati helyiségek és múzeumpedagógiai műhelyek épülnek.
A Liverpool csapatkapitánya nem szeretné, ha a Hillsborough-i tragédia 20 éves évfordulóján kellene pályára lépniük a Bajnokok Ligájában. Gerrardék egy nappal előre hoznák a mérkőzést.
Májusban nyit az egykori Úttörő Áruház helyén 35 millió euróból megépülő First Site Hotel és Irodaház, ami várhatóan a belváros parkolóhelygondjait is enyhíti.
Talmácsi Gábor az ötödik legjobb időt érte el a gyorsaságimotoros-világbajnokságra készülő csapatok portugáliai tesztelésének első napján. A magyar motoros nem volt teljesen elégedett.