Élet-Stílus

Kaká ismét lesérült

A tabellán harmadik AC Milan vasárnap könnyedén, 5-1-re nyert a Siena ellen a Stadio Franchiban, de közben Kakát és a kapus Christian Abbiatit is elveszítette.

Kakára rájár a rúd: az aranylabdás játékos vasárnap először játszott azóta, hogy február 7-én, a Reggina ellen lábsérülést szenvedett, de 27 perc alatt ismét az oldalvonalon túlra került.

Kaká a Siena ellen 5-1-re megnyert bajnokin csere volt, a szünetben lépett pályára, ám sok időt nem töltött a Stadio Franchi gyepén, miután rúgást kapott a lábára, Carlo Ancelotti vezetőedző a 72. percben kénytelen volt lehívni a pályáról.

Adriano Galliani, a Milan ügyvezető-alelnöke a meccs után igyekezett megnyugtatni a játékmesterért aggódókat, kijelentette, Kakát elővigyázatosságból cserélték le.

Egyelőre kérdéses, hogy most mennyit kell kihagynia (MTI/EPA)

Egyelőre kérdéses, hogy most mennyit kell kihagynia (MTI/EPA)

Maga a játékos viszont sokkal borúlátóbban nyilatkozott.
„Kétségbe vagyok esve. Egy rúgást kaptam a lábamra, és ugyanazt a fájdalmat éreztem, mint korábban. Fogalmam sincs, mikor játszhatok újra” – mondta a 26 éves támadó. Ugyanakkor egyelőre nincsen hír arról, hogy mennyire súlyos a sérülése.

Kaká mellett Christian Abbiati is kidőlt a sorból – őt már a 12. percben le kellett cserélni.

Mivel a milánóiak 31 esztendős kapusának a térdszalagjai sérültek meg, ebben a szezonban már aligha védhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik