Kikapcs

A Ferrari ellen ítélt a párizsi bíróság, amelyen a maranellói csapat megpróbálta jogi úton megakadályozni az FIA által 2010-re bevezetett költségplafonos szabályt. Ha az olaszok nem blöfföltek, akkor a jövő hét végéig valóban nem neveznek a 2010-es idényre.
2009. 05. 20. 15:09
A Bernabeu leendő ura nem tart igényt a Manchester United méregdrága portugál játékosára. Az így megspórolt milliókat négy-öt játékos leigazolására használná fel Florentino Perez.
2009. 05. 20. 14:20
Dal nélkül címmel jelent meg Cseh Tamás előadóművész, zeneszerző egyik 1973-as estjének felvétele a Hungaroton kiadónál; az albumra az ismert nóták mellett lemezen eddig nem hallható szerzemények is felkerültek. A szerdai bemutatón Cseh Tamás egészségi állapota, Bereményi Géza szövegíró pedig színházi elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni.
2009. 05. 20. 14:00
Ma este kerül sor az UEFA-kupa utolsó fináléjára. Az alábbiakban visszatekintünk a 1971-ben indított sorozatra, kitérünk a magyarok szereplésére, emellett néhány éidi-bravúr, gólok, rekordok (rdekesség megemlítésével búcsúzunk a második számú európai kupasorozattól.
2009. 05. 20. 13:54
Több úszóvilágrekord hitelesítése is kérdésessé vált azt követően, hogy a nemzetközi szövetség (FINA) kedden a megvizsgált 348 dresszből 10-et szabálytalannak nyilvánított.
2009. 05. 20. 12:15
Az iskolaszünet ideje, a szabadságolások talán az egyetlen időszaka az évnek, amikor kocsival is normális tempóban lehet közlekedni Budapesten. Hogy ez ne így legyen, most mesterséges dugókkal készül a fővárosi vezetés. A városszociológus szerint látszatintézkedésről van szó, a liberális szakpolitikus tiltakozik.
2009. 05. 20. 11:40
A világelső Rafael Nadal máris kvalifikálta magát a férfi teniszezők november 22-én kezdődő ATP-világbajnokságára, amelynek London ad otthont. A világranglistán a spanyol klasszis több mint négyezer ponttal előzi meg Roger Federert.
2009. 05. 20. 11:26
José Mourinho szerint a Barcelona, a Chelsea és a Manchester United is lépéselőnyben van az Internazionale labdarúgócsapatával szemben. Az olasz bajnok trénere ezért a nyáron szeretné mindenképpen megerősíteni a keretet.
2009. 05. 20. 10:45
Kalapács alá kerül Ingmar Bergman, a két éve elhunyt világhírű svéd rendező háza, amely egy szigeten fekszik a skandináv ország déli részén.
2009. 05. 20. 10:21
Elképzelhető, hogy Mészöly Géza veszi át a nyártól a Fenerbahce irányítását. A török együttest az idei szezonban a tavaly Spanyolországgal Európa-bajnokságot nyert Luis Aragonés irányítja, ám vele elmaradtak a sikerek.
2009. 05. 20. 10:03
A Real Madriddal hírbe hozott Arsene Wenger kijelentette, marad az Arsenalnál. A klub vezetője megerősítette: a francia edző kitölti a 2011-ig szóló szerződését.
2009. 05. 20. 09:51
Más klubok mellett a skót Celtic is szeretné megszerezni Bojan Krkicet, a spanyol bajnok és kupagyőztes, BL-döntős Barcelona fiatal támadóját.
2009. 05. 20. 09:17
Június 18-án indul a Lovasi-Rátgéber nevével fémjelzett háromnapos Fishing on Orfű fesztivál. Idén külföldi vendégeket is hívtak, valamint lesz élő zenészekkel kísért biokaraoke, illetve bárzongorista zenei aláfestésével kísért bio-chill-out.
2009. 05. 20. 09:02
Emelte bruttó 5 forinttal szerdán a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a gázolja ára nem változott.
2009. 05. 20. 07:59
Ki is Jason Wu, miért épp Junya Watanabe? - kérdezték az amerikai tervezők, akik Michelle Obamának köszönhetően időközben megtanulták a számukra eddig ismeretlenül hangzó neveket. Ahogy Jackie Kennedy, Grace Kelly és Carla Bruni meghatározóak voltak, úgy Mrs. Obama lehet az új divatdiktátor.
2009. 05. 20. 07:22
Az ukrán Sahtar Donyeck és a német Werder Bremen szerdai, isztambuli csatája lesz a labdarúgó UEFA-kupa történetének 51., egyben utolsó döntője, ősztől ugyanis az Európa Liga váltja a sorozatot. Diego nélkül nincs sok esélye a német csapatnak, az FN kétgólos ukrán sikert jósol.
2009. 05. 20. 06:56
A német szövetségi kormány, bankok és a tartományok megállapodtak az Opel áthidaló finanszírozásában, ha a General Motors esetleg csődbe jut. A cég 1,5 milliárd euró garantált hitelt kapna.
2009. 05. 19. 21:13
A címvédő MKB Veszprém feszült, kemény csatában 25-24-re nyert a Pick Szeged otthonában a férfi kézilabda-bajnokság döntőjének második mérkőzésén, és így már csak egyetlen győzelem választja el az aranyéremtől.
2009. 05. 19. 20:06
A júniusi Európa-bajnokságra készülő női kosárlabda-válogatott hétfő után kedden is legyőzte Szerbiát Pécsen. A hétfői 83-52-es magyar diadal másnapján már valamivel keményebb ellenállást tanúsítottak a szerbek, de a remek hajrának és a hasonlóan elsőrangú védekezésnek köszönhetően ezúttal sem forgott veszélyben a hazai siker.
2009. 05. 19. 19:39
A két júniusi, ascoti versenyen sem indul Overdose, az eddig mind a 12 futamán veretlen magyar ló, mivel továbbra sem jött teljesen rendbe a két első lába.
2009. 05. 19. 19:37
Olvasói sztorik