Élet-Stílus

Mourinho: az olasz bajnokság erősebb mint az angol

José Mourinho szerint a Barcelona, a Chelsea és a Manchester United is lépéselőnyben van az Internazionale labdarúgócsapatával szemben. Az olasz bajnok trénere ezért a nyáron szeretné mindenképpen megerősíteni a keretet.

Jose Mourinho az A Bola című sportnapilapnak adott interjúban kijelentette, hogy “sohasem kergetett hiú ábrándokat”, mert pontosan tudta, az Internek még nincs esélye arra, hogy Bajnokok Ligáját nyerjen. “Az igazság az, hogy a Manchester United, a Chelsea és a Barcelona jócskán előttünk járnak” – nyilatkozta a milánói gárda portugál mestere.

A hétvégén ünnepelte első olasz bajnoki címét (MTI/EPA)

A hétvégén ünnepelte első olasz bajnoki címét (MTI/EPA)

Nyáron minden bizonnyal azon lesz a Mourinho, hogy alaposan megerősítse a csapata keretét. Az olasz lapok már szinte biztosra veszik Diego Milito és Thiago Motta (mindketten Genoa) érkezését, és Bruno Alves (Porto) is feltehetően az Internél folytatja a pályafutását.

Milito mellett tovább kell erősítenie csatárposzton a milánóiaknak, hiszen nem kizárt, hogy a nyáron távozik Zlatan Ibrahimovic. Több olasz lap is Carlos Tevez érkezését rebesgeti. Az argentin támadó csak elvétve kap lehetőséget a Manchester United kezdőjében, többször is hangot adott elégedetlenségének.

Mourinho az interjúban arról is beszélt, hogy az olasz pontvadászat jóval keményebb és nehezebb, mint az angol: “A negyedik helytől lejjebb az itteni csapatok jobbak, mint az angolok. Ott könnyen nyertük ezeket a meccseket, itt ilyesmire nem nagyon emlékszem” – fogalmazott a Chelsea volt edzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik