Élet-Stílus

Cseh Tamás hőskorából jelentek meg kiadatlan számok

Dal nélkül címmel jelent meg Cseh Tamás előadóművész, zeneszerző egyik 1973-as estjének felvétele a Hungaroton kiadónál; az albumra az ismert nóták mellett lemezen eddig nem hallható szerzemények is felkerültek. A szerdai bemutatón Cseh Tamás egészségi állapota, Bereményi Géza szövegíró pedig színházi elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni.

Budapesten 1972 és 1977 között a Huszonötödik Színházban „futott” Cseh Tamás estje, amelyen Bereményi Géza verseit tolmácsolta az Ad Libitum együttes kíséretében. A most megjelent, összesen 23 dalt tartalmazó 1973-as felvételt Kecskeméti Gábor, a zenekar tagja rögzítette.

Hollós Máté, a Hungaroton Records ügyvezető igazgatója a Bárka Színházban tartott bemutatón kiemelte: eddig 13 Cseh Tamás-album jelent meg a kiadónál, a Dal nélkül a 14. a sorban. Várhatóan ősszel újabb lemezt is kiadnak az énekestől, de erről Hollós Máté nem árult el részleteket. Szerinte a Dal nélkül a „hőskorba” viszi a hallgatóját, abba az időszakba, amikor Cseh Tamást „megszerette az ország”.

Kecskeméti Gábor, az egykori Ad Libitum együttes tagja felidézte a koncert rögzítésének körülményeit, valamint elmondta, hogy elsősorban „tanulságképp” vette azt fel.

„2007 decemberében, amikor megjelent a Cseh Tamásról szóló interjúkötet, meglátogattam őt. Sajnos akkoriban rosszabbul volt, így azon a bemutatón sem lehetett jelen. Elvittem neki a felvételt, és ő nagyon meglepődött. Ő vetette fel, hogy ki kellene adni az anyagot” – mesélte Kecskeméti Gábor, aki az 1973-as felvételen fuvolán játszik és vokálozik. Szerinte azon kívül, hogy „gömbölyítettek” a felvételen, a hanganyagon nem változtattak, hiszen akkor a „lényeg veszett volna oda”.

Novák János – aki csellózott, gitározott, vokálozott az Ad Libitumban – arról beszélt, hogy nemcsak nekik, hanem olykor Cseh Tamásnak is gondot okozott a Bereményi-szövegek megfejtése. Bereményit Novák „felsőbb tudatnak” nevezte, aki nemcsak a dalszövegeket írta, de gyakran az előadások szerkezetét is meghatározta. „Meg kellett szoknunk, hogy van egy logosz, aki azt is elrendezi, ami a mi dolgunk” – tette hozzá.

Márta István is, aki gitározott, xilofonozott és citerázott az együttesben, felidézte, hogy utakat kerestek, „kerestük a hangszerek határait, ennek az útkeresésnek fontos állomása volt a Cseh Tamással való közös munka és az Ad Libitum”. Szerinte azonban a zenekar valójában sosem létezett, és amikor abbamaradtak Cseh Tamással a fellépések, végleg meg is szűnt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik