Kikapcs

A Red Bull Air Race-sorozatban szereplő Besenyei Péternek kedden gyakorlás közben kényszerleszállást kellett végrehajtania Kanadában. A magyar pilóta horzsolásokkal megúszta az esetet, de kérdéses a szereplése a hétvégi futamon.
2009. 06. 10. 18:53
Lothar Matthäus lesz az FC Fehérvár labdarúgócsapatának vezetőedzője, a korábbi magyar szövetségi kapitány három évre írt alá a székesfehérvári klubnál. Győrött is megnevezték az új edzőt: az ETO-t Pintér Attila irányítja jövőben.
2009. 06. 10. 17:49
Kibővítik augusztus elejére a Puskás Ferenc Stadiont, így a magyar labdarúgó-válogatott románok elleni barátságos mérkőzését augusztus 12-én várhatóan több mint negyvenezren tekinthetik meg a helyszínen.
2009. 06. 10. 16:50
Június 22-én kezdődnek A katedrális című Ken Follett-regény alapján készülő minisorozat forgatási munkálatai; október közepéig Budapesten, majd november végéig Bécsben dolgozik a stáb - jelentette be a müncheni Tandems Communications, az alkotás egyik producere.
2009. 06. 10. 15:38
Magyarországon hozzávetőleg 600-700 ezer olyan feleslegessé vált szoftver van, amely más cégeknél és intézményeknél még jogtisztán hasznosítható, ezt az üzleti lehetőséget szeretné kihasználni a májusban alakult Preo Hungary Kft.
2009. 06. 10. 15:29
2050-ig mintegy 200 millió ember kényszerülhet lakhelyének elhagyására - tették közzé az ENSZ bonni klímakonferenciája alkalmából ENSZ-szervezetek és segélyszervezetek a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) becsléseire hivatkozva.
2009. 06. 10. 15:12
A spanyol gyorsasági motoros bejelentette, hogy a hétvégi Katalán Nagydíjon ismét nyeregbe ül. Sete Gibernau a kulcscsonttöréséből ugyan még nem épült fel teljesen, de már alig várja, hogy ismét versenyezhessen.
2009. 06. 10. 15:12
A WBA végre döntött a szervezet nehézsúlyú világbajnoki címének státuszáról. Ennek értelmében a fekete öv "rendes" tulajdonosát ezentúl Nyikolaj Valujevnek hívják, Ruszlan Csagajevet pedig innentől a "champion in recess", azaz "felfüggesztett" bajnoki címmel illetik.
2009. 06. 10. 14:44
augusztus 6-9. Jászberény A moldvai csángók mai napig őrzik magyar identitásukat. A fesztivál elsősorban a közvélemény figyelmét szeretné erre a páratlan kultúrára irányítani.
2009. 06. 10. 14:15
július 30-augusztus 2. Csongrád Tizenkilenc alkalom nem kevés egy fesztivál életében. Ezt érdemes megünnepelni Rúzsa Magdival, vagy éppen a KFT együttessel.
2009. 06. 10. 14:14
július 14-19. Baja Az EFOTT a Sziget és a VOLT fesztivál mellett talán a legnagyobb ifjúsági rendezvény az országban. A vándorfesztivált idén Baja városában rendezik. A fellépők főleg a magyar egyetemisták kedvenceiből kerülnek ki.
2009. 06. 10. 14:04
Zlatan Ibrahimovic már csak egy lépésre van attól, hogy a Barcelona játékosa legyen, sorsa attól függ, Samuel Eto'o hajlandó-e az Interbe szerződni. Az AC Milan kiszemeltjének, Edin Dzekónak a klubja viszont tárgyalni sem hajlandó.
2009. 06. 10. 14:00
Három magyar sztárral, válogatott csatárral erősítette meg a sorait az osztrák bajnokságban szereplő Alba Volán 19 jégkorongcsapata, és a HC Csíkszereda támadója, Mihály Árpád is Székesfehérváron folytatja a pályafutását.
2009. 06. 10. 13:23
Jó öt héttel a római vizes világbajnokság rajtja előtt még főhet a fejük az olasz szervezőknek, mivel jócskán akadnak gondok a létesítményekkel, és személyi viták is nehezítik a július 16. és augusztus 2. között esedékes csúcstalálkozó előkészületeit.
2009. 06. 10. 12:47
A hagyományteremtő decemberi Fürdők Éjszakája után itt a nyári szabadtéri folytatás. Június 19-én a Strandok Éjszakája várja a fürdővendégeket. A két helyszín egyikén idő-, míg a másikon térbeli utazást tehetünk a vízparti mulatságok között.
2009. 06. 10. 12:35
Folytatódott az Európai Unióban az autóárak csökkenése az elmúlt évben, miközben a tagországok között a gazdasági válság miatt egyre nagyobbak az árkülönbségek. Hazánkban reálértéken nem változtak az árak.
2009. 06. 10. 12:27
Július 4-6. Hradec Kralove, Csehország A csehországi Hradec Kralovében megrendezett fesztiválon fellép a balkán-punk fenegyereke a Gogol Bordello, a Therapy?, valamint a Ska-P is. A rock zenét kedvelők könnyen találhatnak kedvükre való eseményt a kétnapos fesztiválon.
2009. 06. 10. 12:16
A spanyol labdarúgó-válogatott zsinórban 32. mérkőzésén is megőrizte veretlenségét, miután könnyedén nyert az azeriek ellen, így megdöntötte a legendás Aranycsapat vonatkozó rekordját. Az alábbiakban statisztikával, gólösszefoglalókkal idézzük fel az Eb-győztes spanyolok nagy menetelését.
2009. 06. 10. 11:55
Olvasói sztorik