Élet-Stílus

Meccs nélkül világbajnok Nyikolaj Valujev

A WBA végre döntött a szervezet nehézsúlyú világbajnoki címének státuszáról. Ennek értelmében a fekete öv "rendes" tulajdonosát ezentúl Nyikolaj Valujevnek hívják, Ruszlan Csagajevet pedig innentől a "champion in recess", azaz "felfüggesztett" bajnoki címmel illetik.

A szervezet döntéshozó testületének jogászai írásba foglalták továbbá, hogy Csagajev “felfüggesztett” státusza még további felülvizsgálatra szorul majd.

A határozat annak a hosszú ideje húzódó, furcsa, egyszerre két világbajnokot foglalkoztató helyzetnek a folyománya, amely május 30-án tetőzött, mikor a felek Finnországban, a ringben készültek eldönteni, melyikőjüket is illeti a WBA nehézsúlyú címe. Ekkor egy vérvizsgálat során Ruszlan Csagajev vérében hepatitis fertőzést találtak, amely azonban semmi veszélyt nem hordozott volna Valujevre, ha az óriási méretű bokszoló hajlandó lett volna beoltatni magát az összecsapás után.

Meccs nélkül világbajnok Nyikolaj Valujev 1

Nyikolaj ezt megtagadta, a Finn Szövetség pedig nem engedélyezte a találkozót, a Csagajev elleni mérkőzést így lemondta a Sauerland.

Így aztán nem a ringben, hanem a WBA vezérkara előtt dőlt el, hogy melyiküket illeti a szervezet nehézsúlyú címe. Csagajev így sem marad sokáig program nélkül, hiszen már június 20-án szorítóba lép, méghozzá a három világszervezetnél (IBF, WBO, IBO) is címvédő ukrán Vlagyimir Klicsko ellen Németországban, a Schalke futballcsapatának gelsenkircheni stadionjában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik