A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) fegyelmi bizottsága hárommérkőzéses eltiltással sújtotta a Hannover sportágat tévesztő cseh játékosát, Jiri Stajnert.
Az Abba - The show című produkciót jövőre, február 11-én mutatják be a Papp László Budapest Sportarénában. A legnagyobb Abba-shownak tartott produkció 2009-es világkörüli turnéja során érinti Magyarországot.
Még bizonytalan, milyen mértékben érinti a hazai kultúrát a világméretű pénzügyi válság. Szinte biztosnak látszik, hogy megkurtítják az állami kulturális büdzsét - írja a Népszabadság.
A látás kultúrtörténete címmel látható kiállítás keddtől a Mai Manó Házban Budapesten; a tárlaton optikával kapcsolatos tárgyak mellett camera obscura, zsebmozi, kaleidoszkóp, praxinoszkóp és zootrop is megtekinthető.
Kaotikus állapotok uralkodtak hétfőn este az olaszországi repülőtereken, miután az Alitalia dolgozóinak egy része hétfőn előzetes bejelentés nélkül 24 órás sztrájkot hirdetett meg és este 18 órakor letette a munkát. A dolgozók így akarnak nyomatékot adni nemtetszésüknek a jövőbeli új tulajdonos, az olasz CAI befektetési csoport munkaszerződéseit illetően.
Három hétig tartott, míg a Szegedi Vadasparkból „megszöktetett” hiúz végre besétált a csapdába, és sikerült befogni: az eredmény gyorsnak mondható, apját Németországban fél évig hajkurászták.
Hatalmas meglepetéssel indult a Vörös csoport versenye a Mesterek Kupáján: a férfitenisz kiválóságainak sanghaji, évzáró viadalán a nyolcadiknak rangsorolt francia Gilles Simon három játszmában legyőzte az első helyen kiemelt svájci Roger Federert.
Rafael Nadal sérülése miatt nem lép pályára a Davis Kupa döntőjében, amelyen a spanyol teniszválogatott az argentinokkal mérkőzik november 21. és 23. között Mar del Platán.
Pécs második lett, Eger bronzminősítést kapott az élhető városok világversenyének (LivCom Awards) hétfőn, a kínai Tungkuanban (Dongguan) zárult döntőjében.
A címvédő svájci Roger Federer elveszítette az első meccsét Sanghajban zajló Mesterek Kupáján, három szettben kapott ki a „beugró" francia Gilles Simontól. A brit Andy Murray szintén három játszmában verte az amerikai Andy Roddickot.
Nagy Sándor lesz a labdarúgó Soproni Ligában sereghajtó REAC vezetőedzője. A 36 éves szakember a szombaton menesztett Aczél Zoltánt váltja a kispadon, megbízatása az év végéig szól.
Máris alkalmazkodtak a spammerek a gazdasági válsághoz: egyre növekvő számban juttatják el az emberekhez kedvezményes hiteleket ígérő oldalak linkjeit.
Úgy tűnik, a hondás Jenson Button gyenge eredményei ellenére sem veszített önbizalmából: az angol pilóta szerint Hamiltonéhoz hasonló körülmények között ő is világbajnok lett volna. Button a saját csapatának is üzen.
A Domino Honvédban és Csipes Ferenc irányításával készül fel a következő évek világversenyeire Kovács Katalin kétszeres olimpiai bajnok kajakos, aki ismét megerősítette, hogy a 2012-es londoni ötkarikás játékokig folytatja a pályafutását.
A magyar válogatott hozta a papírformát, és megnyerte olimpiai előselejtező csoportját. A csapatkapitány lapunknak elmondta, hogy jó volt találkozni a társakkal, akikkel februárban egy jóval keményebb csoportban, papíron esélyesebb ellenfelekkel szemben kell kiharcolni az olimpián való szereplést.
Elhunyt Tunyogi Péter, a P. Mobil egykori énekese, a Mobilmánia együttes egyik frontembere. A zenészt, aki november 1-jén szenvedett súlyos balesetet, vasárnap érte a halál.