A PDA-k világában korábban jól ismert Palm évek óta gyengélkedik. A nyílt forráskódú rendszerek előretörésével a cég a új generációs linux alapú telefonokban látja a jövőt.
Vízfesztivál, fényfolyó, új gyalogos híd, vízen lebegő üvegbuborék, Citadella fürdő – csak néhány elképzelés a főváros Európa kulturális fővárosa cím elnyerésére irányuló pályázatából.
Egy újabb Meriva-tesztpéldány, ezúttal Fiat-eredetű 70 lóerős dízelmotorral. Meghatározhatatlan egyed az autós zűrzavarban, egyértelmű Zafira-recept alapján.
Egy német várossal közösen hazánk egyik települése lesz 2010-ben Európa kulturális fővárosa. Kérdés, hogy ez a város Budapest, Debrecen, Eger, Győr, Miskolc, Pécs vagy Sopron lesz-e? Augusztus 17-ig adhatja be újra pályázatát az a hét város, aki az első forduló után a tizenegy aspiráns közül versenyben maradt. A tizenöt fős nemzetközi zsűri október 23-án hozza nyilvánosságra döntését.
Amíg a Balaton partján a négycsillagos hotelek a főszezonban szinte megtelnek, az alacsony kategóriájú szálláshelyek, illetve a fizetővendég-szobák kapacitáskihasználatlansággal küszködnek.
Utolsó napjához érkezett a Sziget, ez többek közt annyit jelent, hogy éjfél utántól a kocsmák személyzete is súlyos poharazásba kezd vendégkörével. A mágikus pillanatig azért nem kell tétlenül várnunk.
A második negyedévben a német piacon lévő négy mobiltelefon-társaság 1,68 millió új ügyfelet szerzett. A T-Mobile, a Vodafone, az E-Plus, és az O2 előfizetőinek száma június végére összesen 74,1 millióra emelkedett.
Pénteken egy Atlas 5 hordozórakéta elindította célja, a vörös bolygó irányába a 720 millió dolláros Mars Reconnaissance Orbiter-t, ami példátlan részletességgel fogja feltérképezni a bolygó geológiáját, valamint kiszimatolhatja a felszín alatti jéglelőhelyeket.
A 2002-es év Playmate-je a valóságos veszélyeken túl – jet-ski, helikopterezés – betört a virtuális erotikus világba is. Virtuális játékszerként csábítja a férfi szíveket a Vodafone szolgáltatása segítségével.
Sem tudományos, sem anyagi szempontból nem érdemes fenntartani a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomást (ISS) - erre a következtetésre jut internetes honlapján a The New York Times című lap, amely szerint az amerikai űrsiklóflottát sincs értelme csak az űrállomás miatt még öt évig üzemeltetni.
A skót férfiak egy pár pint sör után szívesen megmutatják, hogy mit nem viselnek a szoknyájuk alatt - márha az ember szót ért velük. Augusztus igazi attrakciója azonban nem ez, hanem a világ egyik legnagyobb kulturális eseménye a királyi vár tövében.
Több mint hét év előkészítés után megkezdődhet a regisztráció a .eu tartomány használatára. – írja az Euobserver. Az Európai Unió vállalatainak és köztestületeinek van kizárólagos joguk a kiterjesztés használatára.
A végéhez közelítő fesztivál Magyarországon jól ismert előadókat ránt elő a kalapból hétfőn. Mind Nick Cave, a nagy veterán, mind a világ legjobb klezmerzenekarának tartott Klezmatics nagy sztárok nálunk. A tavalyi koncertjét lemondó Fishbone pedig idén egész Európában unikumnak számít.
A Hammer színpad idén egy biztos befutóval zárja külföldi fellépőinek sorát, hiszen az amerikai Ignite-tal hazai pályán köztudottan lehetetlen tévedni.
Ha hihetünk a legendáknak, akkor Kubában a legfinomabb szivarokat szűz lányok combján sodorják... Elképzelhető... Ám léteznek a szigeten olyan legendák is, amiknek (vagyis akiknek) a valódiságukban kevesebb okunk van kételkedni - tudniillik két lábon járnak és muzsikálnak.
A Nagyszínpad idei záróbuliját adó Good Charlotte-ot 1996-ban egy Beastie Boys-koncert hatására alapították a Madden ikrek (azaz az énekes Joel és a gitáros Benji), zenei iránymutatásért viszont már inkább a Green Day-CD-ikhez fordultak, s ezzel el is kezdődött minden idők egyik leggyorsabban pörgő pop-punk sikersztorija.
Bár a programban csak egy nemzetközi sztár (Paul Van Dyk) szerepel húzónévként, a hazai kiválóságok (Kühl, Sterbinszky, Goodspeed) is sokakat odavonzanak majd a Djuice Party Arénához, így az utolsó nagy ereszd el a hajam sem lesz kimondottan babapiskóta.
A Szigeten immár visszajáró, régi kedves ismerősként üdvözölt Dreadzone Nagy-Britannia elektronikus táncmuzsikákban nem kifejezetten szűkölködő zenei színterének veteránja, s egyik legmegbecsültebb egysége is egyben - hogy miért, arról itteni fellépései lelkes közönsége is tudna mesélni.
Franciaország zenei exportcikkei közül különös módon a bevándorlók által nyugatra cipelt nemzeti hagyományokat feldolgozó muzsikák emelkednek ki és hódítják meg a kontinenst.