Ha Korzika, akkor nemes bosszú: a legutóbbi Tour de France alatt egymásnak üzengető Alberto Contador és Lance Armstrong immár külön csapatban mérkőzik meg a Criterium International kerékpáros versenyen.
Az 1939-es születésű, többszörösen díjazott írónőt többen feministának tartják, mivel legtöbb művében felbukkan a nemek közti különbségek kérdése. Úgy látszik, ha a munkássága ilyen irányú is, ez egyáltalán nem befolyásolja abban, hogy igazi elkötelezettje legyen a hoki sportágnak. Erre már többször tanúbizonyságot tette, legutóbb akkor, amikor a szatirikus tévésorozatban,a Rick Mercer’s Monday Reportban hoktippeket adott [...]
Új értékelő rendszert vezetnek be a New York-ban, amivel a szakemberek a helyi éttermeket osztályozzák majd .A város vezetősége szerint erre azért van szükség, hogy így ösztönözzék az éttermeket egészségesebb és higiénikusabb környezetet megteremtésére. A hatóságok azért aggódnak, mert romlott és piszkos étel miatt, évente 10.000 amerikai kerül kórházba. A tervek szerint az új intézkedéssel [...]
Hivatalosan még nem hallgatják többen a Neo FM reggeli műsorát Bochkorékkal, mint a Class FM adását, melynek műsorvezetője Sebestyén Balázs. A két új rádió reggeli műsora között az indulás óta zajlik a hallgatottsági háború, kedden pedig a Blikk azzal az információval állt elő, hogy a Bochkor-Boros páros megfordította a verseny állását saját javukra. Kiderült, hogy [...]
A kiadvány az egészségügyi kérdések mellett beszámol a környezettudatos életmód legújabb trendjeiről és tippjeiről is. A Tudatos Vásárló magazin olyan kérdésekre is keresi a választ, hogy vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogy az elfogyasztott gyógyszerek felét feleslegesen szedjük, vagy hogy ismerjük-e a vitaminok túlfogyasztásainak mellékhatásait. A Tudatos Vásárló magazin mindemellett beszél a húsmentes várandósságra vonatkozó legfontosabb [...]
Bár a Summit Entertainment egyelőre nem kommentálta a kiszivárgott információt, az Entertainment Weekly forrásai szerint a jövő héten a felkérés mellé a stúdió mellékeli majd Melissa Rosenberg forgatókönyvét is. Egyelőre csak Gus van Sant ügynöke erősítette meg az információt, a másik két név felől továbbra sincs semmi hír. A Stephenie Meyer regényből készült első, Alkonyat [...]
A portugál korábban nem győzte hajtogatni, hogy a szíve a londoniaké, de egyben a múlté is – amit nem tett hozzá: ebből maximálisan profitált. Sajtószemle, elemzés, videó.
Graves a Mission:Impossible sztárja is volt, James Bondot 1967-1973-ig játszotta el, majd szerepet vállalt a mára már kultikus akciófilm-komédiában, az Airplane!-ben. A film első és második részében is pilótát, Oveur kapitányt játszotta el. A komédia sikerét követően Graves egy sorozatos szerepléséért Emmy-díjat kapott, tavaly pedig saját csillaggal jutalmazták a Hollywoodi sztárok sétányán. A hét elején [...]
A YouTube videomegosztó portálon látható felvétel tanúsága szerint az extravagáns énekesnő az utolsó szám, a Bad Romance előadása közben elgyengült, és az ájulás környékezte.
Az érzelmi hangulatváltozásról elnevezett szájfény azokra a testben lezajló biokémiai folyamatokra reagál, amelyek tulajdonosában végbe mennek, ha szexuálisan izgatottá válik. Ennek megfelelően változtatja meg a színét a halványpirosról égőpirosra. Állítólag arra a férfiak és a nők is minden további nélkül képesek, hogy egy színskáláról leolvassák, mennyire van párjuk begerjedve, ám ezt tudományos vizsgálatokkal még nem [...]
Legyen szó mindennapi munkavégzésről vagy a jól megérdemelt kikapcsolódásról, a Sony VAIO F sorozatú modelljei kiemelkedő lehetőségeket nyújtanak – egyetlen készülékben.
A legfrissebb európai újautó regisztrációs számokra drámai hatással volt a németországi roncsprogramok vége. Ha ez így folytatódik, idén közel egyharmadával zsugorodik majd az európai autópiac.
A címvédő Sopron nyerte meg a női kosárlabda NB I rangadóját kedden, miután 15 ponttal győzött Pécsen, így nagy lépést tett az alapszakasz-elsőség felé.
Az egészséges sperma tehát még annál is fontosabb a megkérdezett férfiak jó részének, hogy milyen pályát futnak be, vagy hogy mennyire jönnek be a nőknek. A felmérés alapján a legtöbb férfi élete egyik fő feladatának tartja azt, hogy családot alapítson – párt válasszon és közös otthont teremtsen -, ezt követi a sperma minőségére vonatkozó elvárás. [...]
Szerda este a Stuttgart megpróbálja a lehetetlent, továbbjutást érő eredményt elérni a címvédő Barcelona otthonában. A svábok mellett az Olimpiakosz is nehéz helyzetben van, hisz már Pireuszban hátrányba került.